Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Helyben terjesztette a drogot a hajdúhadházi férfi

police.hu | 2026. 05. 06. | 08:03:29
Korábban bódultan balesetet is okozott.
Helyben terjesztette a drogot a hajdúhadházi férfi
Drog került elő a kocsiból (Fotó: rendőrség)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Április végén érkezett bejelentés a segélyhívóra egy 4-es főúton történt közlekedési balesetről. A rendőröket egy árokba borult jármű és egy szemmel láthatóan bódult sofőr fogadta. A gyanújuk hamar beigazolódott, ugyanis az autóban kábítószergyanús anyagot, és a fogyasztáshoz szükséges eszközöket találtak. A férfit – aki egyébként el volt tiltva a vezetéstől – előállították és eljárást indítottak vele szemben.

A helyi lakosnak ez sem volt elég, az egyenruhások pár nappal később Hajdúhadházon állították meg. A gépkocsi átvizsgálásakor közel 20 pakk alufóliába csomagolt droggyanús anyag került elő, a sofőr útja pedig ismét a rendőrkapitányságra vezetett.

A nyomozás adatai szerint a 43 éves férfi több helyi lakosnak is adott el a tiltott szerekből, ezért kábítószer-kereskedelem és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt hallgatták ki. Ezt követően őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

A rendőrök az eljárás során több fogyasztót is azonosítottak, nekik kábítószer birtoklása miatt kell felelniük.

Hirdetés
További híreink
Egy napig égett a vegetáció Kabánál
Egy napig égett a vegetáció Kabánál
Több település tűzoltói dolgoztak a helyszínen.
Megújul a híres gulyásról elnevezett utca Hortobágyon
Megújul a híres gulyásról elnevezett utca Hortobágyon
Eredményt hirdettek a közbeszerzésen.
„Megszilárdul” az ebesi Rózsa utca
„Megszilárdul” az ebesi Rózsa utca
Parkolókat is kialakítanak.
Közös magyar-román akció hajdú-bihariakkal
Közös magyar-román akció hajdú-bihariakkal
Az együttműködés célja a közlekedésbiztonság erősítése.
Eltűnt egy 16 éves püspökladányi lány
Eltűnt egy 16 éves püspökladányi lány
Július 17-e óta ismeretlen helyen tartózkodik.
Strandok éjszakája: több hajdú-bihari fürdő csatlakozik
Strandok éjszakája: több hajdú-bihari fürdő csatlakozik
Hosszabbított nyitvatartás, zenés programok, habparti, szaunaszeánszok és esti fürdőzés.
Tárkányi: megépül az új Nagyállomás
Tárkányi: megépül az új Nagyállomás
A debreceni politikus a várost és a környéket érintő fejlesztésekről posztolt.
Őszi arcát mutatta a júliusi hajnal
Őszi arcát mutatta a júliusi hajnal
Sok helyen a 10 fokot sem érte el a hőmérséklet.
 Kösely-kupa Hajdúszoboszlón, 45. alkalommal
Kösely-kupa Hajdúszoboszlón, 45. alkalommal
Az egész család számára kitűnő kikapcsolódási lehetőség.
Autórongálásig fajult a csökmői konfliktus
Autórongálásig fajult a csökmői konfliktus
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság garázdaság miatt indított eljárást.
Életfogytiglant kaphat a furtai gyilkos
Életfogytiglant kaphat a furtai gyilkos
Társai büntetését is súlyosíthatják.
Börtönbe kerülhet a debreceni ékszertolvaj
Börtönbe kerülhet a debreceni ékszertolvaj
Vádat emeltek ellene és társai ellen is.
Agyonverte ismerősét Mikepércsen
Agyonverte ismerősét Mikepércsen
A napokban találták meg az elhunyt mumifikálódott holttestét.
Meghalt Berettyóújfaluban a maffiaperek koronatanúja
Meghalt Berettyóújfaluban a maffiaperek koronatanúja
Meghatározó szereplője volt a kilencvenes évek magyarországi alvilágának
Vesztegetés: Debrecenben hallgatták ki a szabolcsi vállalkozót
Vesztegetés: Debrecenben hallgatták ki a szabolcsi vállalkozót
Egy kormányhivatali osztályvezetőt korábban már letartóztattak.
Kegyetlen gyilkosság Hajdúnánáson
Kegyetlen gyilkosság Hajdúnánáson
Az ítélet súlyosítását kérik Debrecenben.
Kifosztotta az idős körösszakáli asszonyt
Kifosztotta az idős körösszakáli asszonyt
Vádat emeltek a férfi ellen.
Hirdetés
Hirdetés
Egy napig égett a vegetáció Kabánál
Egy napig égett a vegetáció Kabánál
Több település tűzoltói dolgoztak a helyszínen.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A DVSC történetéből néhány emlékezetes találkozó
A DVSC történetéből néhány emlékezetes találkozó
Legendás mérkőzések formálták a Loki sikerekben gazdag történetét.
Újra építőtábort szervez a Péchy
Újra építőtábort szervez a Péchy
A cél, hogy elkészüljön az iskola új multifunkciós közösségi tere.
Megújul a híres gulyásról elnevezett utca Hortobágyon
Megújul a híres gulyásról elnevezett utca Hortobágyon
Eredményt hirdettek a közbeszerzésen.
Gazdaság
Nincs megállás. Ismét drágultak az üzemanyagok
A változás várhatóan fokozatosan jelenik meg a hazai töltőállomások áraiban
Pörgésben a magyar használtautó-piac
Már 4,4 millió autó van Magyarországon.
Kétezer forintot fizet a Temu a magyaroknak
Mindenki kap értesítést, aki 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásárolt a weboldalon.
Ismét nekifut a görparknak Berettyóújfalu
A sportpark területén alakítanák ki.
Földutat aszfaltoznak Debrecenben
Megoldják a csapadékvíz-elvezetést is.
Támogatott tartalom
Strandok éjszakája: több hajdú-bihari fürdő csatlakozik
Strandok éjszakája: több hajdú-bihari fürdő csatlakozik
Hosszabbított nyitvatartás, zenés programok, habparti, szaunaszeánszok és esti fürdőzés.
 Kösely-kupa Hajdúszoboszlón, 45. alkalommal
Kösely-kupa Hajdúszoboszlón, 45. alkalommal
Az egész család számára kitűnő kikapcsolódási lehetőség.
Kincsem lenyűgözi Hajdúszoboszlót
Kincsem lenyűgözi Hajdúszoboszlót
Pintér Tibor társulata hozza el a nagysikerű zenés művet.