Hazai pályán győztek floorballosaink
![Hazai pályán győztek floorballosaink](https://civishir.hu:10013/media/10d6f6c8-4bf2-4c03-b102-7bec80058d4e.jpg?size=850)
A mérkőzés elejétől fogva a Debrecen irányított, de az első gólig több, mint tízpercet kellett várni: akkor Pazsák Csaba hozta kihagyhatatlan helyzetbe Kovács Gergelyt. Gyorsan, és szinte a semmiből egyenlített az Újváros, ugyanakkor az örömük nem tarthatott sokáig: előbb Nagy Ádám lőtt nagy gólt, majd Bohos Dániel cselezte ki nagyon ügyesen a vendégek hálóőrét és még szintén a szünet előtt Pazsák Csaba is beköszönt. Egy kis figyelmetlenségnek köszönhetően viszont a harmad vége előtt szépített a Dunaújváros, így kétgólos DFSE-előnnyel pihenhettek a csapatok.
A második húsz percet a vendégek kezdték aktívabban. Egy vitatható büntetőt elpuskáztak a vendégek, sőt utána emberelőnyből sem találtak be, de egy szép kontra végén sikerült közelebb kerülniük. Szép kontrát a mieink is prezentáltak, melynek végén ismét Kovács volt a gólszerző. Egyperces rövidzárlat a hazai oldalon: előbb szabadütésből, majd távolról lőtt góllal egalizált az Újváros, de ez inkább felkeltette a debrecenieket: előbb Nagy Ádám mutatta meg, hogy „ki az úr a házban”, majd Kovács lőtt pimasz gólt, így a kétgólos előny megmaradt az utolsó harmadra.
Megnyugtató gólt lőtt Duró Norbert, aki kétéves fővárosi kitérő után lőtt ismét gólt a DFSE mezében! A vendégek nem akarták feladni, és ismét egygólosra olvasztották a debreceni előnyt: ismét a Kiss Péter-Kovács Balázs támadóduó szerzett gólokat. Még mielőtt nagyon lendületbe jöttek volna a vendégek, Pazsák Csaba is beköszönt. Ekkor ismét kaptak egy vitatható büntetőt a vendégek, melyet Héjja Gábor hatástalanított. Az idegőrlő percek csak most jöttek igazán: kettős emberelőnyben rohamozhattak a dunaújvárosiak, majd szerencsés góllal sikerült egy gólra feljönniük. A hátralévő időben a debreceniek már tartották a labdát és az előnyt, így nem éppen könnyedén, de sikerült legyőzni a Dunaújváros csapatát!
X3M OB I, 2. forduló:
Debreceni FSE – Dunaújvárosi Főiskola-RK-RFT 9:8 (4:2, 3:3, 2:3)
Mechwart, 110 néző
Vezette: Vörös László, Német Balázs
DFSE pontszerzői: Kovács Gergely 3+0, Pazsák Csaba 2+1, Nagy Ádám 2+1, Duró Norbert 1+1, Bohos Dániel 1+0, Kimák Ádám 0+1, Nagy Dávid 0+1, Balogh János 0+1
Lánczi András
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)