Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hatodik legjobbak lettek az országban a Bajusz-bébik

| 2010. 05. 25. | 17:46:00
Debrecen – Kedves, okos, ügyes és helyes lányokból áll a DSC-SI kadet kosárlabdacsapata. Az ifjú hölgyek a pályán is az ország legjobbjai között vannak, a fináléban végül 6. lett a Bajusz-gárda.
Hatodik legjobbak lettek az országban a Bajusz-bébik
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Baján rendezték meg a pünkösdi hétvégén a kadet korosztály országos döntőjét. A DSC-SI „A” leány kosárlabdacsapatának az alapszakasz 3. helyet követően előbb a selejtezőből az 1. helyen, a miskolci középdöntőből a 2. helyen (első a Pécs lett), majd az elődöntőből ismét a 2. helyen (1. BSE) sikerült kvalifikálnia magát a legjobb nyolc közé.

Az erősebb csoportban

A nyolcas döntőben az erősebb csoportban kezdték meg a küzdelmeket. Az első mérkőzésen kiegyenlített küzdelemben, a végjátékban alulmaradtak a honi kosárlabdázás egyik élharcosával, a Vasas-Csatával szemben, majd hosszabbításban győzték le azt az FTC-t, akitől két éve még 20 ponttal kaptak ki. Nagy meccs volt, de sokat ki is vett a debreceniekből. Este a Pécs következett, aki - bár 2 győzelemmel állt - szintén mindent beleadott a csoportelsőség megszerzéséért (érthető módon nem akart rögtön a keresztjátékban találkozni a BSE-vel), annál is inkább, mert 5 pontos vereség esetén még ki is csúszhatott volna a 4-ből, körbeverés miatt. Nagyon jó, sokak szerint döntő szintű, színvonalú meccs volt a 3. negyed végéig, innen viszont - sajnos - csak egy csapat volt a pályán, s ez a Pécs volt.
A hajdúságiak semmi, a pécsieknek minden sikerült, Szamosi Amadea (28 pont, az MVP mellett minden létező díjat besöpört) és Balla Dorottya (27/12) egészen elképesztő, extraklasszis játékával eldöntötte a meccset, s így a Bajusz-bébik az alsó ágra kerültek.

Nem volt sétagalopp

A keresztjátékban a Sopron ellen - ha nem is volt sétagalopp - egyértelmű győzelmet arattak (mindenkit játszatva), s jöhetett újra az FTC az 5. helyért. Sajnos, másodszor már nem sikerült a bravúr, így a DSC-SI-nek be kellett érnie idén is a 6. helyezéssel, ami miatt azért nem kell szégyenkeznie, hiszen minden tőle telhetőtt megtett.
A csapat végig egységes volt, de mindenképpen ki kell emelni Hoffmann Flóra (a döntő legjobb védője díjat kapta, egyúttal a DSC-SI legeredményesebb játékosa volt), Földvári Andrea (díj: legtöbb lepattanó a csapatban) és Simon Ágnes (díj: leghasznosabb játékos a csapatban) nevét, akik húzóemberek voltak.
Hiányoztak Dóka Zsuzsa megszokott pontjai (a döntő előtti héten szenvedett bokasérülést, bár felépült az utolsó pillanatban, de nem volt teljes értékű). A többiek a tőlük megszokott stabil játékot hozták, egy-egy meccsen nyújtva kicsit jobb, vagy eredményesebb játékot, mint pl. Szabó Réka és Gál Annamari a Fradi ellen (első meccs), vagy Gaszner Anna a Vasas-meccsen, Göttlinger Anna, Csajkó Dóra a soproni zóna ellen. A cserejátékosok (Varga Lili, Rinyu Blanka, Szilágyi Lora, Gonda Daniella, Szászfai Emese) is kaptak játéklehetőséget, többé-kevésbé éltek is vele, leginkább talán Rinyu Blanka tudott hozzátenni a közös teljesítményhez.

Reális eredmény

Összességében reális eredmény született, még ha a debreceniek többre is vágytak kezdetben. Be kell látni, hogy az előttük végző csapatok (sőt még az utánuk végzők is) NB I-es közege, háttere, edzés-és versenylehetőségei, a junior döntős tapasztalatok mind hozzájárultak, hogy azok a bizonyos ”nüanszok” egy-egy meccs döntő pillanataiban az ő javukra billentse a mérleg nyelvét.
Bajusz György edző összességében így étékelt: - Megőriztük helyünket az élvonalban - ami nem kis dolog -, de nem tudtuk ezt egy látványos sikerrel (éremmel) kézzel foghatóvá tenni. Máris van egy plusz motivációnk a jövőre nézve…

További híreink
3X3: bécsi siker a debreceni zárónapon
3X3: bécsi siker a debreceni zárónapon
Véget ért a hatnapos verseny.
A nőknél a spanyolok vitték a prímet Debrecenben
A nőknél a spanyolok vitték a prímet Debrecenben
Az utolsó napjához érkezett a főtéri kosárshow.
3X3: kevésen múlt a magyar bravúr
3X3: kevésen múlt a magyar bravúr
A Liman volt a debreceni csapat első ellenfele.
Hajszálon múlt a magyar továbbjutás
Hajszálon múlt a magyar továbbjutás
A debreceni főtéren folytatódott a kosárshow.
Nemzetek Ligája: ezüstérmes a női válogatott
Nemzetek Ligája: ezüstérmes a női válogatott
A labda tovább pattog Debrecen főterén.
Ilyen a sportos látványosság a debreceni főtéren!
Ilyen a sportos látványosság a debreceni főtéren!
Zajlik a kosárshow a cívisvárosban.
3X3-as kosárlabda: magyar ezüstérem Debrecenben
3X3-as kosárlabda: magyar ezüstérem Debrecenben
Telt ház volt már az első napon.
Kezdődik az ingyenes kosárshow Debrecenben
Kezdődik az ingyenes kosárshow Debrecenben
Az elmúlt évtizedben rengeteg nagy csatát láthatott már a Nagytemplom előtt a közönség.
Nemzetek Ligája Debrecenben
Nemzetek Ligája Debrecenben
A románokkal és a franciákkal is találkoznak a magyarok.
A karneváli hét után kosárshow-t rendez Debrecen
A karneváli hét után kosárshow-t rendez Debrecen
A Nagytemplom előtt felállított arénában látványos csatákat vívnak.
Visszajutott az élvonalba a magyar válogatott
Visszajutott az élvonalba a magyar válogatott
A vasárnapi finálénak pedig hazai szempontból már nem lesz tétje.
Végleg visszavonul a Vadkakasok egykori játékosa
Végleg visszavonul a Vadkakasok egykori játékosa
A háromszoros magyar bajnok center a debreceni csapatot is erősítette.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ő Charlie Kirk feltételezett gyilkosa!
Ő Charlie Kirk feltételezett gyilkosa!
Információk szerint Tyler Robinson az elmúlt években radikalizálódott.
Hirdetés
Hirdetés
Az első hazai BL-meccs: Debrecen–Beszterce
Az első hazai BL-meccs: Debrecen–Beszterce
A mérkőzést a Sport1 televíziós csatorna élőben közvetíti!
Újabb országos ellenőrzést tart a rendőrség
Újabb országos ellenőrzést tart a rendőrség
Figyelnek mindenre, ami veszélyezteti a közlekedésbiztonságot.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Kezdődik a hortobágyi madárszínház építése
A projekt teljes elszámolható költsége meghaladja a 4,3 milliárd forintot.
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult
A visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartását vizsgálják.
Bizonytalanság a vérhígító forgalmazása körül
Lejárt a széles körben használt Clexane szabadalmi védettsége, de a szakember szerint nincs ok aggodalomra.
Műfüves pályával gazdagodik Derecske
Hamarosan kezdődik a kivitelezés.
Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben
Közel duplájára nőhet a kínálat.
Minden idők leggyengébb almatermése várható
Az időjárás a felelős - mondják a szakemberek.
Támogatott tartalom
Élmények kicsiknek és nagyoknak a Zamat Fesztiválon
Élmények kicsiknek és nagyoknak a Zamat Fesztiválon
A rendezvényre a belépés 10 év alatt ingyenes.
10. alkalommal koronázza meg a szezont a Kerekdomb Fesztivál
10. alkalommal koronázza meg a szezont a Kerekdomb Fesztivál
Találkozzunk, és szórakozzunk Tállyán!
Oszlopok festésére keres vállalkozót a DKV
Oszlopok festésére keres vállalkozót a DKV
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. beszerzési hirdetménye.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés