Halálos légi baleset Ráckeresztúrnál: kamera rögzítette az eseményeket
![Halálos légi baleset Ráckeresztúrnál: kamera rögzítette az eseményeket](https://civishir.hu:10013/media/6750044c-ce51-493b-acdf-4b5c1cfaaf61.jpg?size=850)
A pilóta rosszulléte okozhatta a szombati, két halálos áldozatot követelő repülőgép-balesetet – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium április 15-én. A közleményben emlékeztettek: a HA-PET lajstromjelű Extra 330L típusú repülőgép szombaton fél tízkor szállt fel a tököli repülőtérről, majd három perc múlva megérkezett a Martonvásár-Ráckeresztúr közötti gyakorlólégtérbe, ahol néhány perces repülést követően majdnem függőleges helyzetben, nagy sebességgel a földnek csapódott.
A pilóta és utasa a helyszínen életét vesztette, a légi jármű megsemmisült.
A bejelentést követően a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) balesetvizsgálói megkezdték a helyszínelést, feltárták azonosították a repülőgép fő darabjait és kormányfelületeit, majd a hétvégén a helyszínen fellelt akciókamera által rögzített fájlokat helyreállították. A felvétel alapján a repülés 8. percében a pilótánál feltételezhetően rosszullétre utaló jel mutatkozott, amely után a rögzített felvétel végéig a repülőgép "vezetetlen repülési jelleget" mutatott – közölte a minisztérium.
Hozzátették, a KBSZ a rendőrség és a légügyi hatóság szakembereivel részletes szemlében vizsgálja a műszaki meghibásodás lehetőségét.
![](assets/images/link.jpg)
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)