Fontos győzelmet aratott a DVSE
![Fontos győzelmet aratott a DVSE](https://civishir.hu:10013/media/c114bc8d-5972-46a4-900f-c6f39282d747.jpg?size=850)
Nagyon fontos győzelmet aratott a DVSE-Master Good a másodosztály 20. fordulójában. Kádár Kálmán együttese az elmúlt kilenc meccsét megnyerő Ybl WPC otthonából hozta el a három pontot és tett óriási lépést a feljutás felé.
Tudtuk, hogy ez a találkozó többről szól, mint puszta három pont. A mérkőzés előtt 8 pont volt az előnye a DVSE-nek – feltéve, ha az Invictus mind a két elmaradt találkozóját behúzza –, az Ybl elleni siker pedig egy hatalmas lépés lett volna a bajnoki címhez vezető úton. Együttesünk pedig elbírta a terhet, nem is akárhogy!
Dienes Balázs találatával indult a mérkőzés, nem sokkal később pedig Macsi Martin növelte kettőre az előnyt büntetőből. A túloldalon egy gól született, így rögtön az első negyed után megvolt az előny. (1-2)
A második nyolc perc elején visszaállt a két gólos fór Szőke Benedeknek köszönhetően, majd Tőzsér Dávid is beköszönt a negyed derekán. Kicsivel később Szőke Benedek volt eredményes, majd a góllövőlistát vezető csapatkapitányunk, Macsi Patrik is betalált. Remekül működött a védekezés hátul, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az Ybl az első félidőben csak kétszer tudott betalálni.(2-6)
Fordulás után debreceni szempontból nem úgy alakult a találkozó, ahogy szerettük volna. Talán még egyszer sem volt olyan az idényben, hogy a csapat egy gólt sem szerzett egy negyedben, ezidáig. A vendéglátó viszont kétszer is bevette a mieink kapuját, így a záró negyed előtt ismét nyílttá vált a rangadó. (4-6)
Az utolsó játékrészben viszont a házigazda volt beoltva a gól ellen, köszönhetően többek között a DVSE remek védekezésének. Elől pedig jöttek a fontosabbnál fontosabb találatok. Tőzsér Dávid lőtte az elsőt, majd Macsi Patrik érkezett, a végeredményt pedig Dienes Balázs állította be. A DVSE 9-4-re győzött egy rendkívül fontos találkozón és megszakította az Ybl 9 meccs óta tartó veretlenségét!
–Nagyot mentek a fiúk, gratulálok mindenkinek! Összeállt a védekezés hátul, ez pedig megalapozta a magabiztosságot elől is. Azt kaptuk, amit vártunk, szerencsére nem leptek meg minket. Nagyon fontos győzelmet arattunk, amellyel egy hatalmas lépést tettünk a feljutás felé, nagyon boldog vagyok!
– nyilatkozta a lefújást követően Kádár Kálmán, a DVSE-master Good vezetőedzője.
Vízilabda Férfi OB1/B, 20. forduló
Ybl WPC – DVSE-Master Good 4-9 (1-2, 1-4, 2-0, 0-3)
Gólszerzők: Horváth, Kibédi, Szám, Böröczky, ill. Macsi P. 2, Szőke 2, Dienes 2, Tőzsér 2, Macsi M.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)