FIRST LEGO League: debreceni és hajdúdorogi csapat az országos döntőben

Az NI-nál egyik kiemelkedő társadalmi felelősségvállalási célkitűzés, hogy növeljék a diverzitást vállalaton belül, amihez elengedhetetlen, hogy az utánpótlást színesítsék a mérnöki és tech területeken is. Ennek érdekében stratégiai nonprofit partnerekkel olyan programokat alakítottak ki, melyek kifejezetten lányokra vagy hátrányos helyzetű fiatalokra fókuszálnak. Ennek egyik sikeres példája az az együttműködés, amelyet az NI Hungary Kft. a FIRST LEGO League versenysorozat hazai szervezéséért felelős HelloWorld Egyesülettel 2021 óta működtet. Idén már két NI-os mentorok által felkészített csapat is bejutott az országos döntőbe.
A FIRST LEGO League a világ egyik legnagyobb robotikai közössége, amelynek célja a gyerekek, ez esetben különösen a 10-16 éves korosztály LEGO robotépítéssel történő fejlesztése és a jövő munkaerőpiacára való felkészítése – mondta Kis-Német Gabriella, az NI Hungary Corporate Impact menedzsere. A FIRST LEGO League versenysorozattal már több éves múltja van az amerikai cégnek, a regionális fordulót 2013-ban hozták el Debrecenbe, amelynek aktív szervezői voltak. Az elkövetkező években egyre nagyobb presztízsű fordulókat sikerült megszervezni a cívisvárosban, a kelet-európai elődöntő után a közép-európai döntőt, majd az egyik legnagyobb versenyt, az Open Invitational Central Europe forduló is itt került megrendezésre. Az utóbbi pár évben már az EPAM vette át a szervezést, idén pedig szintén az EPAM és az NI támogatásával valósulhatott meg a debreceni forduló, amit a HelloWorld szervezett.
Az NI munkatársai büszkék az eddig elért eredményekre és nagyon örülnek, hogy a FIRST LEGO League versenysorozat azóta is működik és az NI-on kívül már más vállalat is támogatja Debrecenben. Fókuszunkban most már nem a szervezés, hanem a diákok közvetlen felkészítése áll, illetve 2023/24-es szezont összesen 10 millió forinttal is támogattuk. Stratégiai partnereinkkel azon dolgozunk, hogy minél több vállalat mellé álljon a kezdeményezésnek, hiszen közös érdek a jövő generációjának a fejlesztése – emelte ki Hosszu Róbert, az NI Hungary Kft. Ügyvezetője.
A programba bekapcsolódott iskolák pedig évről évre egyre szebb eredményeket értek el, idén két oktatási intézmény, a Hajdúdorogi Nagy Szent Bazil Oktatási Központ csapata és a Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola csapata is kvalifikálta magát a február 24-én, Szigetszentmiklóson megrendezésre kerülő nemzeti döntőre.
A HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesület és az NI sikeres partneri együttműködése már harmadik éve töretlen, a donor programunkhoz csatlakozva az első évben 6, majd 10 iskolát sikerült támogatni az FLL iskolai csomagjával, melynek köszönhetően iskolánként 32 diák tudott bekapcsolódni az oktatási programban – mutatott rá Molnár József, a HelloWorld Egyesület projektvezetője.
A HelloWorld Egyesület diákok körében végzett felmérése szerint a FIRST® LEGO® League iskolai programja Magyarországon is nagy hatással van a fiatalok életére, hiszen a 320 gyereknek több mint 80 százaléka vallotta, hogy a foglalkozások hatására megtanulta, hogyan kell egy robotot megtervezni, programozni. A diákok több mint 70 százaléka pedig a módszernek köszönhetően jobban megkedvelte a STEM (természettudomány, technológia, matematika, mérnöki) tudományokat. A megkérdezettek 68 százaléka hatékonyabban tud csapatban dolgozni, 65 százalék pedig úgy vélte, hogy ezáltal jobb problémamegoldóvá vált.



































