Filmkritika: Széttörve

A Hollywood környéki erdőségekben régóta bujkál egy indiai születésű író-rendező: M. Night Shyamalan. A tisztásról indult, amikor az összes fára aggatott lámpás fényét rá irányították; alig egy év választott el bennünket a rettegett Y2K problémától, mégis mindenki a hősünk által rendezett Hatodik érzékről beszélt. Ugye emlékeznek, ez volt az a film, aminek kapcsán nagy pofonokat kaptak, akik lelőtték a cselekmény poénját Bruce Willis állapotát illetően.

A kimondhatatlan nevű mesterré avanzsált művészt rögtön Hitchcock utódjaként kezdték emlegetni s valóban szinte azonnal kibontakoztak rendezői karakterjegyei: a korábban látottakat felülíró, utolsó jelenetre kihegyezett fordulat; a rendezői cameo; a cselekmény lassú, ráérős építkezése, a pennsylvaniai, azon belül is philadelphiai helyszínek, a színszimbolika, különös tekintettel a vörös használatára, a különféle üvegfelületeken (pl: tévé képernyőjén, ablakon) visszatükröződő alakok. Még néhány figyelemreméltó mozi után az ifjú tehetség azonban letért az ösvényről, egyre inkább eltévedt a sűrűben, mondhatnánk rendezői mélypontra jutott, amikor pedig a gyilkos fák támadását megéneklő opus, Az esemény után még a legkitartóbbak is kénytelenek voltak elhatárolódni a saját zsenialitásába belefeledkezett művésztől: szakma és közönség is csak legyintett: Shyamalan elsüllyedt a zs-kategóriás mocsárban.

Aztán most hirtelen újra felbukkant, tavaly már jelentkezett is egy kis költségvetésű zsánerrel, a Látogatás nevű izgimozival, amelynek szerényebb léptékei már mintegy megelőlegezték rehabilitációját. Idén januárban pedig robbant a bomba, a Széttörve című filmje visszaröpítette közénk ezt a már-már legendásan egomániás túlélőt.

Az önmérsékletre kötelezett alkotó legújabb művében egy föld alatti helyszínre korlátozza a horror iránti hajlamait, három tinédzserlány várja rettegve, mi célból lettek elrabolva és pincébe zárva. Az alaptétel egyébként az, hogy miközben a disszociatív identitászavar mentális megosztottsága régóta lenyűgözi és próbára teszi a tudományt, él az a vélekedés is, hogy egyeseknél sajátos testi attribútumok rendelődnek minden személyiséghez, és adott esetben fizikálisan is több személyiségre oszlik az az egyetlen illető. Márpedig a filmbéli főszereplő (Kevin) már feltárt 23 személyiséget agyturkászának, de még van egy rejtett énje, s mondanunk sem kell: az egyetlen elmében tolongó személyiségváltozatok nem mindegyike preferálja a békés egymás mellett élést.

És akkor még nem szóltunk a pszichotúra végén ránk váró shyamalani csattanóról, amely jelen esetben az egész filmet újraértelmezi. Az ám a csibészség az egészben, hogy pont az alapkoncepcióról lehetetlen úgy írni, hogy ne lepleznénk le a legfontosabb csavart, mindenesetre ajánljuk figyelmükbe a megtöbbszörözve is kiváló James McAvoyt, aki láthatóan élvezi, hogy tudathasadásos emberrablóként bravúrkodhat két órán keresztül; angolul tudóknak külön gyönyör, hogy mindezt 23 különféle akcentussal tolja a képünkbe.

Mindezzel együtt (műfaj) érzékeny, jól kitalált, emlékezetes, szenvedéllyel levezényelt nagypályás visszatérés a Széttörve, melyben Shyamalan nem csak saját tehetsége felé mutat jelentős alázatot. Kár, hogy a bugyira-melltartóra vetkőztetett, sikoltozva menekülő lányokról és a pincemélyek költői dohszagában tomboló szörnyekről szóló emberi drámákat ritkán jutalmazzák az Oscaron, így McAvoy 23-lövetű alakítása is áldozatul esett a csúnya műfaji előítéleteknek.

Széttörve
/Split/
magyarul beszélő, amerikai thriller, 118 perc, 2017
Rendezte:  M. Night Shyamalan
Írta: M. Night Shyamalan
Szereplők: James McAvoy, Anya Taylor-Joy, Haley Lu Richardson

SzN