Ez már nem játék! Brüsszel bekeményített Magyarországgal szemben
![Ez már nem játék! Brüsszel bekeményített Magyarországgal szemben](https://civishir.hu:10013/media/f669f363-8b16-4363-8fb3-8b6bd82a81c4.jpg?size=850)
A magyarországi helyzetről beterjesztett két határozattervezet közül a szigorúbbat fogadta el szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, amelynek értelmében a testület elkezdi előkészíteni az uniós szerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítását Magyarországgal szemben.
Az áprilisi plenáris vita nyomán készült előterjesztést a szociáldemokrata, a liberális, a zöldpárti és a radikális baloldali frakció együtt nyújtotta be, az elfogadásához azonban más képviselőcsoportok tagjainak a szavazatára is szükség volt. A 393 szavazattal, 221 ellenében, 64 tartózkodás mellett jóváhagyott határozat szerint az elmúlt néhány év fejleményei együttvéve "rendszerszintű fenyegetést jelenthetnek a jogállamiságra nézve" Magyarországon. A parlament ezért utasítja belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságát (LIBE), hogy készítsen különjelentést Magyarországról, hogy a plénum szavazhasson egy indoklással ellátott javaslatról, amellyel kezdeményezheti a hetes cikk szerinti eljárás megindítását a tagországok kormányait tömörítő tanácsban.
A szövegben felszólítják a magyar kormányt a párbeszéd folytatására az Európai Bizottsággal, illetve arra, hogy
helyezze hatályon kívül a felsőoktatási törvény módosítását és a menekültügyi szabályozás egyes elemeit, valamint vonja vissza a civil szervezetekről szóló szabálytervezetet.
A bizottságtól pedig az EP azt kéri, hogy szigorúan ellenőrizze az uniós források magyarországi felhasználását.
Az EP sérelmezi, hogy az utóbbi években "súlyosan romlott a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok helyzete" Magyarországon, példaként említve a többi között a gyülekezés, az egyesülés, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadságát, a kisebbségekhez tartozó személyek és a menekültek emberi jogait, illetve az igazságszolgáltatás függetlenségét.
A végső szankció az alapjogokat megsértő bármely tagállammal szemben az, hogy miután egyhangú megállapítást nyert, hogy sérti az alapértékeket, és ezt nem is orvosolja, a tanács úgy dönthet, hogy felfüggeszti az adott ország szerződésekből fakadó egyes jogait. Ezek között említi példaként az uniós szerződés a szavazati jog lehetséges felfüggesztését, ami az adott ország ideiglenes kizárását jelenti a tanács döntéshozatalából.
Fidesz: Ránk akarják erőltetni az illegális bevándorlást
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nincs reális esélye annak, hogy életbe lépjen az uniós szerződés hetedik cikkelye Magyarországgal szemben. Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott, hogy a "Soros-jelentés" felháborító, és "hetet-havat összehord".
Egy újabb frontális támadás a magyar kormány ellen, amit a kabinet elutasít. Az EP Magyarországra akarja erőltetni az illegális bevándorlást
- hangoztatta Hidvéghi Balázs.
Csak a Jobbik nem támogatta
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja felháborítónak nevezte az uniós parlament szerdai határozatát és elutasította az újabb politikai támadást Magyarországgal szemben. A többi magyar képviselőcsoport a Jobbik kivételével támogatta a határozatot.
A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja közleményében kijelentette, a baloldali frakciók által beterjesztett, Magyarországot elítélő határozat célja az illegális bevándorlás Magyarországra kényszerítése.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)