Esküvő, temetés, fogorvos vagy nyaralás? Sokaknak a zálogház jelent megoldást
Akár egy jó kis szociológiai felmérés helyszíne is lehetne egy zálogház, ahol a társadalom minden rétegéből megfordulnak emberek. A hónap közepén már pénz nélkül maradó kisnyugdíjas, a ki nem fizetett építési vállalkozó, a gyereke taníttatására kuporgató szülő, a tehetős középkorú, akinek több tízmillió forint van a bankszámláján, és azok is, akik mindig mindenből hasznot akarnak csinálni. Sőt időnként még a csalók is a zaciban próbálnak megszabadulni a hamis ékszerektől. Debrecen egyik zálogházában jártunk, és azt tapasztaltuk: az üzlet ma is működik.
Idős hölgy lép be a zálogház ajtaján. Otthonosan mozog, látszik, hogy nem először jár itt. Lehuppan az ügyfeleknek fenntartott székre, az üvegfal mögött kedvesen mosolygó becsüs fogadja. Ismerősként üdvözlik egymást, semmi szemérmesség, semmi magyarázkodás, feszengés. Azon már régen túl van, nincs mit szégyellnie. Ledolgozott egy életet, nem tehet róla, hogy a nyugdíja nem fedezi a megélhetését. Egyből a tárgyra tér. Kiveszi a táskából a fülbevalót, bedugja az erre a célra fenntartott kis ablakon, és várja, hogy mennyit kap érte. A becsüs megvizsgálja az ékszert, aztán a mérlegre teszi: 2,16 gramm a súlya, 29 ezer 100 forintot tud adni. Az idős néni, talán csak megszokásból, megkérdezi, nem kaphatna-e esteleg 30 ezret. – Az adatok alapján a gép ennyit enged, nem adhatok többet egy fillérrel sem – kapja a választ. Az üzlet ezzel meg is köttetett, az ékszer megy a széfbe, a néni pedig a pénzzel sietősen távozik.
– Nyugdíj után két-három héttel sokan jönnek, mert addigra elfogy a pénzük – magyarázza a debreceni zálogház tulajdonosa, akit nevezzünk Juditnak. – Az idősebbek több nemesfémet tartanak otthon, mint a fiatalabbak, és ezzel a készlettel „sakkoznak”. Hol behozzák egy részét, hol meg kiváltják, attól függően, hogy éppen van-e pénzük, vagy nincs. Ragaszkodnak a családi ékszerekhez, ezért aztán arra törekszenek, hogy mindig ki is váltsák. Nem hagyják elveszni, mert számukra érzelmileg sokat jelentenek.
Vonzó, hogy gyorsan pénzhez lehet jutni
Nagyon sok a visszatérő ügyfél, és persze nemcsak nyugdíjasok keresik fel a „zacit”, hanem fiatalabbak is. Itt ugyanis gyorsan pénzhez lehet jutni, nem kell jövedelmigazolás, elég, ha valaki beöltötte a 18. életévét. Egy személyi igazolvány, egy aláírás, és szinte már mehet is az ügyfél. – Felbecsüljük az ékszert, és a becsértékhez képest körülbelül 80 százalékot tudunk érte adni – magyarázza Judit. - Megvizsgálom, hogy hány karátos az arany, megnézem a finomságát, majd megmérem a súlyát. Nem hasraütés szerűen ajánlok érte egy bizonyos összeget, hanem a számítógépen lévő program a bevitt adatok alapján dönti el, hogy mi mennyit ér. Itt van például egy arany karikagyűrű. Ennek a becsértéke 72 ezer 188 forint volt, az ügyfél pedig 57 ezer 700 forintot kapott.
A zálogházba 30, 60 vagy 90 napra lehet beadni az ékszereket, és ehhez jön még egy hónap türelmi idő, tehát folyamatosan legfeljebb négy hónapig őrzik meg az értékeinket. Ha ez idő alatt a tulajdonos nem jelentkezik, később már hiába reklamál, az ékszer a zálogházé lesz, amely aztán ezeket többnyire hamar értékesíti is. A kiváltásnak természetesen plusz költségei vannak. A kezelési díj, ami egyszer fizetendő, ottjártamkor például egy 30 napos hitelnél az ékszerért kapott összeg 1,718 százaléka volt. Ugyancsak meg kell fizetni az árát annak, ha valaki a türelmi idő alatt váltja ki a beadott értékét, ennek az összege ez eltelt idő függvényében emelkedik. Lehetőség van a hosszabbításra is, de ez sem megy ingyen: ilyenkor a felgyülemlett késedelmi kamatot, a kezelési díjat és egy 6-9 százalékos hosszabbítási díjat is felszámolnak.
– Nálam ez úgy működik, mindenkit értesítek, hogy figyeljen oda, mert hamarosan lejár a határidő – mondja. – Az az érdekem, hogy az ügyfelek elégedettek legyenek, és senki ne veszítse el az értékeit csak azért, mert mondjuk elfelejtette, hogy meddig válthatja ki. Ez a kapcsolattartás, figyelmesség elengedhetetlen ahhoz, hogy az ügyfelek elégedettek legyenek, és máskor is a mi szolgáltatásunkat vegyék igénybe.
A zaciba a szegény és a gazdag is jár
Miközben beszélgetünk, fiatal nő érkezik a zálogházba, pecsétgyűrűket és nyakláncokat vesz elő a táskájából. Látszik, hogy ő sem először jár itt. Az ékszer családi örökség, nem is akarja hosszú időre beadni, de most muszáj, mert elromlott az autója. A megtakarítását lekötötte egy bankban, ahhoz csak két hét múlva férhet hozzá, így nincs elég készpénze a javíttatásra. Tetemes súlyt, 32 grammot nyomnak az ékszerek, amelyekért végül 405 ezer forintot kap.
– Egy zaciban mindenféle ember megfordul – meséli Judit. – A múltkor Debrecenben dolgozó mongolok hoztak be arany nyakláncot, kaptak érte pár tízezer forintot, de néhány nap múlva már ki is váltották. Aztán jönnek építési vállalkozók, akiket valamiért nem fizettek ki, őket viszont szorítja a határidő, hiszen a munkásaiknak bért kell fizetniük. Behozzák az ékszert, és ha a munkájukért pénzhez jutnak, már veszik is ki. Mások azért jönnek hozzánk, mert egy temetés költségeinek a rendezéséhez van szükségük gyors hitelre. A legtöbb embernek sajnos nincs annyi pénze otthon, hogy egy ilyen váratlan és tetemes összegű kiadást fedezzen.
Az az igazság, hogy régebben álomvilágban éltem, és amikor itt elkezdtem dolgozni, igazából akkor esett le a tantusz, hogy sok a szegény ember. Nagyon megérintett például annak a néninek a helyzete, aki az ezüst nyakláncát adta be, és azt mondta, hogy az érte kapott kétezer forint arra hétre elég lesz neki. Kétezer forint ugyan mire elég ma már?
Judit szerint sokaknak gondot okoz a szeptemberi iskolakezdés is. A felszerelések, füzetek, ceruzák, tollak megvásárlása egy bizonyos társadalmi rétegnek komoly kihívást jelent, és ők bizony a zálogház forgalmát lendítik fel, átmenetileg vagy végleg megszabadulva akár a saját fülbevalótól, a saját karikagyűrűtől is. – Nem egy olyan ügyfelem van, aki a közüzemi számlákat is csak úgy tudja fizetni, hogy behozza ide az ékszereit, különösen igaz ez akkor, amikor az éves elszámoló számlákat kell rendezni – így Judit. – Negyven-ötvenezer forintot egyszerűen képtelenek kigazdálkodni. Mások meg az itt kapott pénzből fedezik a fogorvosi kezelésüket. De nemcsak szegények járnak zálogházba, hanem jómódú, tehetős emberek is. Csak nekik mondjuk a bankszámlájukon van esetleg több tízmillió forint is, de nem szeretnének hozzányúlni, ezért ha nagyobb összegre van szükségük, inkább az ékszereiket hol beadják, hol meg kiveszik.
Aranylánc a nejlonzacskóban
A tanfolyamokon az alapokat tanítják meg, de az igazi tudást a gyakorlatban szerzik meg – válaszolja Judit arra a kérdésemre, hogy hogyan sajátítják el a munkájukhoz szükséges információkat. Szerinte a tanulópénzt minden becsüsnek meg kell fizetnie, ezt ő sem spórolhatta meg. – Vettem már be olyan ékszert, amiről azt gondoltam, hogy arany, pedig nem az volt – említi, és utólag már csak nevet a saját bakiján. – Az esetek zömében persze már tapintásra kiszúrom azt, ami nem nemes fémből van. A nagyon „gagyi” hamisítványt szerintem az is észreveszi, aki egyáltalán nem ért az ékszerekhez, de vannak nagyon jó minőségű hamisítványok is, és azokról azért elég nehéz megmondani, hogy hamis vagy igazi.
Judit eddig a legnagyobb összeget, egymillió forintot egy 18 karátos barakka fehérarany nyakláncért fizette, de mint mondja, nem ez a jellemző. Az ügyfélkörébe főleg azok tartoznak, akik pár tízezer forintot érő értéküket adják be a zaciba, a több százezer forintos tételek már jóval ritkábbak. A magas hitelekkel szerinte amúgy is óvatosan kell bánni. Ennek alátámasztására felidéz egy pár évvel ezelőtti esetet, amikor egy csaló társaság járta az ország zálogházait. Olyan arany ékszerekkel házaltak, amelyek súlyát jelentősen megnövelték azzal, hogy megfúrták a szemeket, és fémporral töltötték fel. Mint utóbb kiderült, nála is járt a banda egyik tagja. – Az illető egy nejlonszatyorból kapott elő egy hatalmas láncot, akkora volt, hogy alig tudta beszuszakolni az ablakon lévő nyíláson – emlékszik vissza. – Építési vállalkozónak adta ki magát, kellemesen elbeszélgettünk, megnyerő volt a modora, egyáltalán nem tűnt gyanúsnak. A lánc 233 grammot nyomott, és két és félmillió forintot kellett volna fizetnem érte, de mivel a mi zálogházunk a kisebbek közé tartozik, ekkora összeget nem is fizethetek ki. Utóbb kiderült, ez volt a szerencsém. Később egy körlevélből tudtuk meg, hogy az egyik csalóval volt dolgom.
Judit azt mondja, nincs két egyforma nap a zálogházban, és azok, akik egyszer ehhez a lehetőséghez nyúltak, jó eséllyel később is visszatérő ügyfelek lesznek. Karácsony előtt sokan vesznek ajándékba aranyat, de a kiadások miatt nem kevesen vannak olyanok is, akik beadják a zaciba az értékeiket. Az év vége a leánykérések ideje is, ez is hatással van a zálogház forgalmára, hiszen ilyenkor meg kell vásárolni a gyűrűt. A január mindig erős hónap, mert sokan a decembert még valahogy „kibekkelik”, de aztán januárban átmenetileg kénytelen megszabadulni a tulajdonukban lévő ékszerektől, mert az ünnepek teljesen kiürítették a pénztárcájukat. A nyaralások idején szintén érzékelhető a forgalomnövekedés, akinek nincs más lehetősége, az a zálogházban kapott pénzből oldja meg a vakációt. De egy névnap, egy születésnap, egy esküvő vagy éppen egy ballagás is komoly indok lehet arra, hogy valaki zaciba adja az értékeit.
Szükség van a zálogházakra
Annak ellenére, vagy éppen azért, mert sok nehéz sorsú emberrel találkozik, Judit nagyon szereti a munkáját, szeret emberekkel bánni, segíteni rajtuk. Mert bár ő is találkozik azzal a vélekedéssel, hogy a zálogházban anyagilag „lehúzzák” az ügyfelet, szerinte ez nem igaz. A munkáját egyfajta segítségnek tekinti, hiszen a hozzá fordulóknak szükségük van erre a lehetőségre, máskülönben átmeneti anyagi gondjaikat nem tudnák enyhíteni. – Van egy bácsi, aki minden hónap 15-e körül eljön hozzánk, behoz egy pár karikagyűrűt, és az érte kapott pénzből él, majd amikor 23-a körül megkapja a nyugdíját, kiváltja az ékszereket – hozza a példát. – Ha nincs zálogház, ő például hogyan vészelné át azt a 7-8 napot, amikor már egy fillérje sincsen? Mindig megköszöni a lehetőséget, hogy pénzhez juthat, és egyáltalán nem úgy tekint ránk, mint akik meg akarják őt károsítani. Persze ez a szolgáltatás sincs ingyen, valamiből a zálogházasnak is meg kell élnie, de nem arról van szó, hogy becsapjuk az ügyfeleket. Korrekt, kiszámítható, egyértelmű feltételek vannak, amelyek meglétét az erre illetékes szervek rendszeresen ellenőrzik is. Különben sem kötelező ide bejönni, de akik jönnek, azok általában hálásak a lehetőségért, és sokszor még apróbb ajándékokat is hoznak. Sokakkal kifejezetten bensőséges már a kapcsolatom.
Szerinte semmiféle titok nincs ebben, egyszerűen foglalkozni kell az emberekkel, nem csak annyiból áll a munka, hogy beveszi az ékszert, majd kifizeti az érte járó pénzt. Aki igényli, azt meg kell hallgatni, és mivel ő szívesen beszélget bárkivel, ez egyáltalán nem esik nehezére. Sok ügyfeléről tudja, hogy mi a munkája, hány gyereke, unokája van, elvált-e vagy házas az illető, de beszámolnak neki, ha öröm, és akkor is, ha bánat éri őket, legyen szó bármiről, ami az életükkel összefügg.
– Olyan történetekkel találkozom, amelyeket megírni sem lehetne jobban – jegyzi meg. – Járt hozzám például egy néni, aki vidékről menekült el a férje elől Debrecenbe. Végleg eladta az arany ékszereit, mert pénzre volt szüksége az újrakezdéshez, amihez a gyerekeitől nem kapott semmi támogatást. Mivel nem értett az internethez, segítettem neki albérletet keresni, míg végül talált egy kis lakást, aztán megismerkedett egy férfival, azóta újra megházasodott. Az esküvőre pedig tőlem vette a karikagyűrűt.
Több ezer éves múltra tekint vissza
A záloghitelezés története nagyon régre nyúlik vissza. A pénz kialakulásával szinte egy időben jelent meg. Már 3000 évvel ezelőtti kínai források is beszámolnak róla, és az ókori Görögországból, valamint Rómából is maradtak fenn ezzel kapcsolatos források. Az első zálogházat itáliai ferences szerzetesek alapították 1462-ben Perusina városában, elsősorban a zarándokok hitelezésére. A záloghitelezés nagyon hamar népszerű lett, és Itália mellett hamarosan francia és német földön is megjelentek az egyházi és állami zálogházak.
A záloghitelezés magyarországi históriája egyidős a BÁV-val (Bizományi Áruház Vállalat – a szerk.). Hazánk első zálogházát, a BÁV jogelődjének számító Magyar Királyi Zálogházat 1773. augusztus 23-án alapították meg Pozsonyban Mária Terézia kiváltságlevelével. A Királyi Zálogház alapításának célja az uzsorahitel visszaszorítása volt. Ebben az időben ugyanis Magyarországon még sem takarékpénztárak, sem bankok nem működtek, így kézizálogkölcsönt kizárólag magánszemélyek nyújtottak, tetemes kamatra. A zálogházat azért hozták létre, hogy megteremtse a hitelezés szabályozott feltételeit, visszaszorítva ezáltal az uzsorakölcsönöket.
Takács Tibor
