Erősítés a nánási rendőrkapitányságon

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és Hajdúnánás Város Önkormányzatának közreműködésével november 13-án letették a Hajdúnánási Rendőrkapitányság épülő objektumának alapkövét. A köszöntőt Szólláth Tibor, a település polgármestere mondta, majd Tiba István országgyűlési képviselő és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára tartott ünnepi beszédet. A rendezvényen jelen volt Rácz Róbert kormánymegbízott, Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány, valamint Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya, Gyurosovics József dandártábornok.
Egy időkapszulába helyezték el a megyei rendőr-főkapitányság karjelzését, az alapkőletételének emléklapját és az aláíráshoz használt tollat, továbbá az építmény tervrajzi dokumentációját, a Magyar Köztársaság 2013-ban kiadott pénzérméit, a megyei lap és a helyi újság egy példányát, Zsaru magazint és a helyi fizetőeszközként használt 1000 címletű Bocskai koronát.


















