Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elkészítik Debrecen első közösségi virágkocsiját

MTI | 2025. 07. 30. | 15:06:29
Az ölelés ereje nevet kapja a kompozíció.
Elkészítik Debrecen első közösségi virágkocsiját
240 cserepes virágot fogadhatnak örökbe az érdeklődők (Fotó: Debreceni Virágkarnevál)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Most első alkalommal közösségi virágkocsit is készítenek a lakosság bevonásával a debreceni virágkarneválra – jelentette be a város turisztikáért is felelős alpolgármestere sajtótájékoztatón július 30-án, a Kölcsey-központban. Széles Diána (Fidesz-KDNP) azt mondta, a hagyományteremtő szándékkal indított kezdeményezésnek az a célja, hogy a debreceniek minél inkább magukénak érezzék a város legnagyobb turisztikai attrakcióját, és akik vállalkoznak rá, részt vehessenek a díszítésében és a karneváli felvonuláson is kísérhessék Az ölelés ereje elnevezésű virágkocsit.

Hozzátette: a héten 240 cserepes virágot fogadhatnak örökbe az érdeklődők, a növényeket öntözni kell, gondjukat kell viselni, és augusztus 19-én el kell vinni a Dósa nádor térre, ahol minden élő virág Az ölelés ereje virágkocsi részévé válik.

A közösségi kocsi feldíszítése már augusztus 15-én megkezdődik, amikor a debreceniek több ezer szárazvirágot helyezhetnek el a kompozíción – mondta az alpolgármester, aki közös debreceni produkciónak nevezte a virágkocsit.

Dobos Zita, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője felidézte, hogy 1905-ben a Debreceni Nőegylet mentőautóra gyűjtött a városnak az első virágkocsi – egy lovasszekér – feldíszítésével. Az idén visszatérnek a gyökerekhez, és elkészítik Debrecen első közösségi virágkocsiját – tette hozzá. Jelezte: szerdától vasárnap estig lehet átvenni a cserepes virágokat a Kölcsey-központban.

Az első virágokat a sajtótájékoztató keretében vehették át a gyerekekkel jelenlévő családok, valamint helyi intézmények és civil szervezetek képviselői.

További híreink
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Debreceni szórakozóhelyeket ellenőrzött a rendőrség
Debreceni szórakozóhelyeket ellenőrzött a rendőrség
Összesen 95 embert igazoltattak. +Videó
Dobrev Klára is ott lesz a debreceni ételosztáson
Dobrev Klára is ott lesz a debreceni ételosztáson
A Demokratikus Koalíció a Bocskai térre várja a rászorulókat.
Illegális gyorsulókra vadásztak Debrecenben
Illegális gyorsulókra vadásztak Debrecenben
Célkeresztben voltak az engedély nélkül átalakított autók is.
Kommentben fenyegette Orbán Viktort a debreceni nő
Kommentben fenyegette Orbán Viktort a debreceni nő
Az asszony lakásán éles lőszereket is találtak.
Nem áll meg a busz egy tégláskerti utcán
Nem áll meg a busz egy tégláskerti utcán
Folytatódnak a munkák a debreceni városrészben.
Kívánatos barnaság a Solisunnal
Kívánatos barnaság a Solisunnal
Arra is van mód, hogy UV-mentes kezeléssel érjék el a kívánt hatást.
Tűzvédelmi felülvizsgálatra vár jelentkezőket a debreceni cég
Tűzvédelmi felülvizsgálatra vár jelentkezőket a debreceni cég
A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. nyílt beszerzési eljárást hirdet időszakos tűzvédelmi biztonsági felülvizsgálat elvégzésére.
A debreceni rászorulók étkeztetéséről
A debreceni rászorulók étkeztetéséről
A város célja, hogy senki ne maradjon ellátatlanul.
Távozik a Csokonai Színház direktora
Távozik a Csokonai Színház direktora
Nyílt pályázat dönt az utódról
Vakolat hullott autóra Debrecenben
Vakolat hullott autóra Debrecenben
A homlokzatról esett le.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Pénzmosás Balmazújvároson
Pénzmosás Balmazújvároson
Vádat emelt a Debreceni Járási Ügyészség egy gazdálkodó ellen.
Hirdetés
Hirdetés
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Nyírmihálydiban tetőt bontott szél
Nyírmihálydiban tetőt bontott szél
A tűzoltók intézkedtek.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
A magyarok évente tíz kiló dinnyét esznek
A belföldi értékesítésben 60-65 százalék az áruházláncok aránya.
Nem jött be Nagy Márton korábbi számítása
Az első félévben a gazdaság teljesítménye stagnált.
Tűzvédelmi felülvizsgálatra vár jelentkezőket a debreceni cég
A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. nyílt beszerzési eljárást hirdet időszakos tűzvédelmi biztonsági felülvizsgálat elvégzésére.
Építésrendészet létrehozását kezdeményezik
A cél, hogy kóklerek ne vehessenek részt kivitelezésben.
Támogatott tartalom
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
A programok ingyenesek, kivéve a Nemzeti Lovas Színház előadását.
Kívánatos barnaság a Solisunnal
Kívánatos barnaság a Solisunnal
Arra is van mód, hogy UV-mentes kezeléssel érjék el a kívánt hatást.
Reflektorfényben a Zsuzsi
Reflektorfényben a Zsuzsi
Különleges kiállítás várja az érdeklődőket a FÓRUM Debrecenben.
Lánchíd, ahol a szabadság kezdődött
Lánchíd, ahol a szabadság kezdődött
Ötven éve hozták meg életük legnagyobb döntését.
Hirdetés
Hirdetés