Egy férfi, aki érti a nőket

A magam számára Gerlóczy Mártont rég beállítottam egy sorba. A nagyszerű fenegyerekek sora ez – olyanoké, akik anélkül tudnak élvezetesen írni, hogy kiszaglana a betűik közül Révai poros nagy lexikona. Semmi okoskodás, se ordas mélabú, se felesleges pompa. A kezei alól a vagyok, aki vagyok regényei kerültek ki eddig – fényes stílusban megírt, témájukat tekintve azonban a nagyon is matt valóságot ábrázoló könyvek. Aztán kiderült, hogy Gerlóczy voltaképp egyedül áll ott; ebbe a sorba rajta kívül mást a hazai felhozatalból nemigen lehet benyomni. És ez a társtalanság írói védjegyévé vált: ő a magány mestere, akit (végre!) nem érdekel a világból csak az a pillanat, amiben benne csücsül. Ez a következetes hidegség, a bocsánatos önzés aztán elkezdi izgalmassá tenni az írói ént, majd szép lassan megvenni az olvasót.

Az Altatóval azonban egy klasszikus lép elénk. Olyan családregény született, ami Gerlóczy Mártont az igazi írók közé emeli – az írás nem puszta kedvtelés, nem megélhetés többé, hanem szépséges irodalom. A több idősíkon futó történet éles figyelmet igényel, és a narráció sem szokványos – az 5 évesen elhunyt kislány, Mikecs Anna meséli el nagyapja, a költő, műfordító Áprily Lajos családjának történetét négy generáción keresztül. És az olvasó mindent megtud: megdöbbentően részletes kép tárul elénk földrajzilag, történelmileg, kultúrtörténetileg főleg. Kolozsvártól a Dunakanyarig, Erdély meghurcoltatásától a második világháború elmét bontó szörnyűségein át feltűnik, és mindvégig masszívan tartja magát egy idilli terasz, rajta hintaszék, körülötte mezítlábas gyerekek és főtt étel illata. Ha van hely, akkor itt érdemes élni.

Gerlóczy fáradhatatlanul önti a szavakat – olyan egyszerűen és szárazan, hogy azok szinte megpattannak a mellkasunkon. A velük kifejezett sokszínűség azonban már-már marquezi: minden árokparti virágnak neve van, a legjelentéktelenebbnek is, ki tudja, honnan a régi ételek pontos receptúrája, az öltözékek kínosan részletes leírása, a betegségek megannyi nyomasztó tünete, és hogy épp esett vagy fújt azon a napon 1967. augusztus 6-án… – a regény igazi dússágát mégis ez adja, ettől lesz a mese igaz.

És itt a nő! Jékely Márta. Akit – Mikecs Anna szűrőjén át – Gerlóczy Márton úgy írt meg, hogy az ember arra gondol, küldjétek őt hozzánk is! Hiszen itt egy férfi, aki érti a nőket. Az elfojtásaiból önmagának borzasztó lelki és testi kínokat teremtő Jékely Márta (Áprily Lajos lánya, Mikecs Anna édesanyja, Gerlóczy Márton nagyanyja) az Altatóból a 21. századi magyar irodalom legdrámaibban megrajzolt nőalakjává emelkedik. Ő a teljes élet után vágyakozó magyar Anna Karenina, akinek legmélyebb tragédiája abban rejlik, hogy ez a vágyakozás évtizedeken át tart, anélkül, hogy tenne egy bátor lépést önmagáért, a szerelméért. Vagy a sorsa ellen. Annyi Márta van körülöttünk és bennünk!

Az Altató feszes olvasmány, tele erővel és a női lélek súlyos bogaival. Amit általában férfiak szőnek. Mert tudják, a nők mindent kibírnak – az óvóhelyen, a nász- vagy a szülőágyon ugyanúgy.

Bereczki-Csák Helga