Diadalmasan indult az idény a debreceniek számára
![Diadalmasan indult az idény a debreceniek számára](https://civishir.hu:10013/media/b3ae9f9d-2fe9-43eb-9be3-b66b25ba6e0c.jpg?size=850)
A Debrecen Gladiators sikeresen kezdte a szezont, hiszen 16-6-ra megverte a Budapest Cowbells 2-t idegenben a Magyar Amerikaifutball Liga Divízió I-es bajnokságában.
Az út a fővárosba nem volt zökkenőmentes a cívisvárosiaknak, de a csapadékos időjárás sem könnyítette meg a dolgát egyik csapatnak sem.
„Egy kicsit kellemetlen volt, hogy 1 óra 20 percet álltunk az autópályán egy baleset miatt, illetve hogy az időjárás sem volt túl kegyes hozzánk a meccs alatt, de szerencsére ez nem volt olyan nagy befolyásoló tényező. A második félidőben a passzjátékunkat teljesen el kellett felejtenünk, de akkor már vezettünk. A defense hozta a szokásosnak mondható jó formát. Nagyon stabilak voltak a védők, mindig mentek a labdára. Most debütált az új offense, amely működött. Volt néhány elejtett passz és félreértés, de rendben volt minden. A tavalyi szezont figyelembe véve, ez a győzelem most sokakat rendbe rakott fejben. Minden egyes mérkőzés most egy lépés afelé, hogy újra sikeres csapat legyünk.”
– mondta Szűcs Botond vezetőedző.
A Gladiators együttesét legközelebb Debrecenben láthatják majd a szurkolók, április 29-én a Budapest Titans látogat a cívisvárosba.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)