Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecenben megcsinálták a Bábel tornyát – bélyegekből

| 2018. 10. 02. | 15:22:00
Különleges kiállítás látható a belvárosban.
Debrecenben megcsinálták a Bábel tornyát – bélyegekből
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A miskolci születésű Szendrei Judit három gyermek boldog édesanyja, emellett bélyegek ezreiből készít lenyűgöző képeket, melyet egy mini, házi kiállításon tekinthetnek meg az érdeklődők ingyenesen a Piac utcai Inkubátorházban. Első képét 2015-ben készítette, melyet újabb és újabb követett.

Bábel tornya

– Debrecenben dolgozom közgazdászként, pusztán hobbi szinten foglalkozom a képzőművészettel. Van egy 23 éves Down-kóros lányom, miatta kezdtem el ezt az egészet, vele akartam közös tevékenységet csinálni, és a bélyegek válogatása, áztatása még mindig az egyik kedvenc időtöltésünk. Velünk él a 93 éves édesanyám is, így együtt bélyegezik a család; az előválogatásban, a rendszerezésben segédkeznek. A kiállítást két hete lehet megnézni, körülbelül százan látták már, és olyannyira inspirál a fogadtatás, hogy ez alatt a rövid idő alatt már két képet készítettem – mondta.

Judit lányával, Zsófival

Szenvedélyévé akkor vált, amikor rájött, rengeteg bélyege van, melyet kár lenne a szekrényben dugdosni, így elkezdte átnézni őket, s szembesült vele, milyen kincsek vannak a kezében.

A munkafolyamatban a tervezés a legnehezebb, erre fordítja a legtöbb időt: megrajzolja, gyűjti hozzá a bélyegeket, majd rápakolgatja a tervre, hogy a színek stimmeljenek.

Elmondása szerint a ragasztás már könnyen megy, viszont az odáig vezető út göröngyös. Mindegyik kép kicsit más, hiszen fejlődik a technika és sokat tanul az előző munkáiból.

– Az elmúlt hetekben sok emberrel találkoztam és nagyon meglepett a pozitív fogadtatás, negatív kritikát nem kaptam. Az érdeklődők közül mindenki talál kedvenc képet, melyben meglátja önmagát, de van egy abszolút közönségkedvenc is, ez a „Tudás fája”. A gondolataink, melyeket ki sem mondunk, nagyban alakítják a mindennapjainkat, az életünket, és örülök neki, hogy azonosulni tudnak a művészetemmel. Nagyon jó érzés számomra, hogy képeimmel örömet tudok szerezni; jó látni, amikor a látogatók vidáman, mosolyogva mennek ki az ajtón. A legtöbb ember életéből hiányzik az alkotás, pedig erre nagy szükség van, és bátorítok is mindenkit az önkifejezésre, hiszen ha látja maga előtt megjelenni a művet, az csodálatos érzés – folytatta.

Tudás fája

Rengeteg képen nem egészben vannak felhasználva a bélyegek, hanem kivágott részletek és minták sokasága adja a végeredményt.

Juditot megihleti egy kiállítás, egy utazás, de egy tortalapát is. Alapvetően kedveli a szimmetriát, de olykor eltér tőle.

– A legtöbb kép témáját maga a bélyeg adja. Volt például egy 60-as évekbeli bélyegsorozat, amely a cirkusz világát mutatja be. Ez annyira szép és különleges volt, hogy úgy éreztem, ebből kell csinálni valamit, így lett a cirkuszi sátor. Aztán volt sok magyar olimpikont ábrázoló – valahogy be kellene őket mutatni –, s megszületett az olimpiai képem. De van egészen eltérő is: a trójai falovat ábrázoló alkotás úgy készült, hogy volt sok lovas bélyegem, melyet szerettem volna felhasználni, de a végén ezekből egyetlen egy sem került fel a képre. Az a különlegessége, hogy itt már az alapanyagokkal mozgást is kifejezek, mely nem volt szándékos, csak a munkafolyamat közben alakult ki.

Trójai faló

A kezdeti bökkenők ellenére ma már a bélyegek beszerzése adja a nagyobb feladatot, hiszen sok ritkaság van az elkészült képeken, melyekhez nehéz hozzájutni.

Ha Judit kifogy az alapanyagból, akkor gyűjtő ismerőseitől kér segítséget, akik minden kapcsolatukat bevetik, hogy támogassák. A kiállítás alatt is több kiló bélyeget kapott, melyből újabb mű születhet. Tervei szerint a jövőben egy katalógus készül az eddigi alkotásokból, melyhez kollégája készített fényképeket. Az albumba az egész képet ábrázoló fotókon túl egy-egy részletet bemutató nagyítás is kerül, melyen jobban látható a bélyeg valódi szépsége.

Fogarasi Renáta

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Megszállták a rendőrök a debreceni állomást
Megszállták a rendőrök a debreceni állomást
Több mint 200 embert igazoltattak.
Kegyetlen állatkínzás Debrecenben
Kegyetlen állatkínzás Debrecenben
Láncra kötve húzta a kutyát a terepjáróval.
Súlyos baleset az M35-ösön, Debrecennél
Súlyos baleset az M35-ösön, Debrecennél
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Forgalomkorlátozások az M35-ös autópálya debreceni szakaszán
Forgalomkorlátozások az M35-ös autópálya debreceni szakaszán
A lezárás ideje alatt az alábbi terelőutakon lehet közlekedni.
Vége a Szoboszlói úti-István úti kálváriának!
Vége a Szoboszlói úti-István úti kálváriának!
A forgalmas debreceni csomópontban visszaállt a forgalmi rend.
Táncra perdül Debrecen
Táncra perdül Debrecen
A tánc debreceni szereplői együttműködésbe fognak.
Kósa Lajost felkérték a Pride betiltása elleni akcióhoz
Kósa Lajost felkérték a Pride betiltása elleni akcióhoz
A debreceni politikusnak a momentumos üzent.
A jövő mérnökeit időben kell érzékelni!
A jövő mérnökeit időben kell érzékelni!
A Sensirion Hungary Kft. is ott volt a Debreceni Egyetem állásbörzéjén.
Kézből etetik az elárvult debreceni makibébit
Kézből etetik az elárvult debreceni makibébit
Az első hetek ilyenkor kritikusak.
Húsvétkor is népszerű Hajdúszoboszló
Húsvétkor is népszerű Hajdúszoboszló
Sokan érkeznek pihenni a hosszú hétvégén.
Súlyosabb büntetést adnának a Molotov-koktélosnak
Súlyosabb büntetést adnának a Molotov-koktélosnak
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség enyhének tartja a korábbi ítéletet.
Tabletet lopott a debreceni étteremből
Tabletet lopott a debreceni étteremből
Kihasználta, hogy a munkások nem voltak a közelben.
Táncra perdül Debrecen
Táncra perdül Debrecen
A tánc debreceni szereplői együttműködésbe fognak.
Megsétáltatják a debreceni iskolásokat, és jó okból teszik
Megsétáltatják a debreceni iskolásokat, és jó okból teszik
A cél az, hogy többet tudjanak a városról, ahol élnek, tanulnak.
Elhunyt a Nobel-díjas író
Elhunyt a Nobel-díjas író
Műveinek fő témája a hatalom és a korrupció kérdései voltak.
Egy egész népet tanítani
Egy egész népet tanítani
Az első újságíró másfél perc után falfehéren támolygott ki a 32-es szobából.
Nyolcvanéves a ma élő legnagyobb gitáros
Nyolcvanéves a ma élő legnagyobb gitáros
Drog, alkohol és tragédiák árnyékolták be az életét.
120 éve született az egyik legviccesebb magyar
120 éve született az egyik legviccesebb magyar
Kár, hogy nem teljesedhetett ki az életműve.
Megvan, hogy nézhet ki az új debreceni múzeum
Megvan, hogy nézhet ki az új debreceni múzeum
Lánszki Regő: a kérdés nem az, hogy miért Debrecen, hanem az, hogy miért csak most.
A Nagyerdői fái alatt idén is lesz mit nézni
A Nagyerdői fái alatt idén is lesz mit nézni
75 éves a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad
Hajdúszoboszló Kossuth-díjas nagyságát köszöntötték
Hajdúszoboszló Kossuth-díjas nagyságát köszöntötték
1945. március 25-én, virágvasárnapon született.
Megnyílt a Munkácsy-kiállítás Hajdúszoboszlón
Megnyílt a Munkácsy-kiállítás Hajdúszoboszlón
Csaknem 80 festményt tekinthetnek meg az érdeklődők.
József Attila ihlette a hajdúböszörményi filmest
József Attila ihlette a hajdúböszörményi filmest
A Reménytelenül debreceni ősbemutatóján jártunk.
Téglás lesz a népmese fővárosa
Téglás lesz a népmese fővárosa
Szerte az országból 85 kisdiák mondja el az általa választott népmesét március 22-én.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Megszállták a rendőrök a debreceni állomást
Megszállták a rendőrök a debreceni állomást
Több mint 200 embert igazoltattak.
Hirdetés
Hirdetés
Nyomoznak, hogyan „ugorhatott” a vírus ekkorát
Nyomoznak, hogyan „ugorhatott” a vírus ekkorát
A rábapordányi telepen 875 állatot kellett leölni.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Komádiban ismét lecsapott a madárinfluenza
Megkezdték az állomány felszámolását.
Újabb magyar marhatelepet számolnak fel
Hatszáz tejelő tehenet semmisítenek meg.
A jövő mérnökeit időben kell érzékelni!
A Sensirion Hungary Kft. is ott volt a Debreceni Egyetem állásbörzéjén.
KSH: a bruttó átlagkereset 661 ezer forint
Megérkezett a legfrissebb kimutatás.
Komoly károkat okoztak az áprilisi fagyok
Fontos határidőre figyelmeztet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Borúsan látják a jövőt az építőipari vállalkozók
A szűkülő piac ellenére a cégek 63 százalék az alkalmazottak megtartását tervezi.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Óriási plüssmackó 99%-os kedvezménnyel?
Óriási plüssmackó 99%-os kedvezménnyel?
Nem, ez még valami annál is jobb!
Új lovas produkciókkal érkezik a Magyar Nemzeti Cirkusz
Új lovas produkciókkal érkezik a Magyar Nemzeti Cirkusz
Április 17-től Debreceben, a Möbelix melletti területen, vadonatúj sátrukban világhírű művészek lépnek fel.
Parkolási kisokos: zöld zóna
Parkolási kisokos: zöld zóna
Debrecenben új parkolózónákat alakít ki a város július 1-től, melyeket színekkel jelölnek meg
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés