Debrecen rendezi az ifjúsági Bajnokok Ligáját
![Debrecen rendezi az ifjúsági Bajnokok Ligáját](https://civishir.hu:10013/media/667adc64-db60-41d2-a44b-37929dae2de6.jpg?size=850)
A magyar szövetség (MKOSZ) jnauár 26-án közölte a FIBA döntését, miszerint az U18-as csapatok számára kiírt ifi BL második kiadásának a hajdúsági város ad otthont április 2. és 8. között. – A magyar szövetség mindig is nyitott volt az innovatív kezdeményezésekre, mint például a legelső, 2019 és 2022 közötti hároméves ifjúsági világbajnoki csomagra, melynek során Debrecen városa ismét bebizonyította, hogy képes a legmagasabb színvonalú FIBA-tornák megrendezésére" - jelentette ki Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára. A viadalon 9 országból 13 együttes vesz részt, köztük a Team Debrecen elnevezésű hazai együttes is. Az első, tavalyi tornán még csak 10 gárda szerepelt, és a végén a bosnyák Igokea m:tel ünnepelhetett.
A tornának az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok ad majd otthont, amely nemcsak az U19-es férfi vb helyszíne volt, hanem 2022-ben az U17-es női világbajnokságot is ott rendezték. Az ifi BL sorsolását március elején tartják a Debreceni Református Nagytemplomban.
Az induló csapatok
Team Debrecen, AEK (görög), Basketball Academy Nymburk (cseh), BK Opava (cseh), EWE Baskets Juniors (német), Galatasaray (török), Hapoel Jerusalem (izraeli), Igokea m:tel (bosnyák), Lenovo Tenerife (spanyol), Porsche BBA Ludwigsburg (német), Promitheasz Patrasz (görög), Rytas Vilnius (litván), Tofas Bursa (török)
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)