Csillaghullás Debrecenben
Az M3 Outlet Real Team-kupa nyitánya parázs csatákat hozott, ahogy arra számítottunk is. Nagy meglepetésre kétszer zakózott, így kiesett az egyik legösszeszokottabb csapat, a volt lokistákat felvonultató Sunland Szolárium. A társaság korábban Ecuador néven sikert sikerre halmozott, egyszer meg is nyerte a Real Team-kupát, többször játszott döntőt vagy elődöntőt, most azonban már korán elvérzett.A fiatalos lensülettel szemben alulmaradt a rutin. Az egyenes kieséses szakaszt tehát Kerekes Zsombor, Igor Bogdanovics és Böőr Zoltán nélkül bonyolítják le, de jó focistákból így sem lesz hiány!
A végső győzelemre is esélyes például Kerekesék egyik legyőzője, a Joma Shop, melynek szekerét a balmazújvárosi gólvágó, Urbin Péter, illetve a diósgyőri Tisza Tibor húzza, de jó benyomást tett a publikumra a budapesti kispályás menőket felvonultató Dream Team, valamint a DVSC-sekre épülő Füredi Söröző is. Utóbbi 0-3-ról fordítva győzte le a szintén masszív Koroknai Autósiskolát, így szerezve meg a csoportgyőzelmet!
Szombaton újabb három csoport küzdelmeit bonyolítják le a Hódosban, a belépés ingyenes!