Bunkerbokszra váltott a világ
![Bunkerbokszra váltott a világ](https://civishir.hu:10013/media/56c2cef2-24b9-4a3c-bd15-9297e654364d.jpg?size=850)
Deél István az interneten követte nyomon 51 kilogrammos bunyósa, Kalucza Norbert a nyolc közé jutásért vívott mérkőzését a Puerto-Rico-i McWilliams Arroyo Acevedó ellen.
- Norbi kicsit enerváltnak tűnt, ellenfele nagyon jól védekezett, alig lehetett megütni – kezdte az értékelést a DVSC vezetőedzője a dvscboxing.hu-nak. – Bevallom, többet vártam Norbitól, hiszen fegyelmezetten hozta a súlyát, jó formát mutatott a grúz ellen. Ám úgy tűnik, Arroyo ellen még benne volt a pekingi vereség, mintha kicsit most is tartott volna tőle. Norbinak több hátsókezes ütésre lett volna szüksége, hiszen azokat díjazták a pontozók. Az azonban nem igaz, hogy bunyósomnak nem volt értékelhető ütése, és azt sem értem, miért kellett a harmadik menetben döntő fölényt kihirdetni, hiszen versenyzőm nem volt megütve. Tanítványom a vb-n egy győztes és egy vesztes meccset vívott, nincs oka szégyenkezésre. A grúz ellen nagyot harcolt, szép sikert aratott, a Puerto-Rico-i Pánamerikai-bajnok meg egyszerűen jobb volt nála. Arroyo már az elődöntőben van, 6:2-re verte a kubai Hernandezt.
A vezetőedző a vb hivatalos honlapján nagyon sok mérkőzést végignézett, s véleménye szerint a bunkerboksz került előtérbe.
– Kettősfedezékből indítanak támadást, kilőnek egy-két ütést, aztán újra fel a kesztyű – érzékeltette Deél István a milánói trendet. – Ebben a harcmodorban rengeteget számít a gyorsaság, akinek jobb a reakcióideje, azé a pont. Néhány klasszis bunyós azért van a mezőnyben, láttam nagyon szép meccseket is, élmény volt nézni a technikás versenyzőket. Jegyzeteltem szorgalmasan, ha Norbi hazajön, közösen kielemezzük a milánói teljesítményét, levonjuk a tanulságokat. Megbeszéljük, merre induljunk tovább, kialakítjuk a következő edzésszisztémát, versenyeztetési programot.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)