Hirdetés
Bolgár válogatott érkezik a Lokihoz
mti | 2024. 12. 28. | 18:03:25
A kieső helyen álló DVSC szerződtette a középpályást.

Krisztijan Malinov (Fotó: dvsc.hu)
Az OTP Bank Ligában 11., kieső helyen álló Debreceni VSC szerződtette Krisztijan Malinov 30-szoros bolgár válogatott labdarúgót. A DVSC honlapjának december 28-i beszámolója szerint a 30 éves védekező középpályás a Liteksz Lovecs együttesénél nevelkedett, onnan került a CSZKA Szófia csapatához.
A bolgár élvonalban 116 mérkőzést játszott, amelyeken hét gólt és 13 gólpasszt jegyzett.
Malinov 2020-ban a belga első osztályú Leuvenhez szerződött, ahonnan tavaly a szintén élvonalbeli Kortrijkhez igazolt. A belga bajnokságban 84 alkalommal lépett pályára s két gólt szerzett.
A játékost – aki 2015-ben mutatkozott be a bolgár nemzeti csapatban – jól ismeri az együttest irányító szerb Nestor El Maestro, akivel a CSZKA-nál dolgozott együtt.
Hirdetés
További híreink

Dzsudzsák Balázs utoljára harmincas
A debreceniek csapatkapitánya még ebben a korban is felfelé lóg ki az NB I-es mezőnyből.

A 40. helyen zárja az évet a magyar válogatott
Első helyen továbbra is a spanyolok.

Debreceni örömhoki: a Csíkszereda is kipipálva
A debreceniek zsinórban hét bajnokit nyertek meg.

Félpályás gól okozta a DVSC vesztét
A debreceniek kikaptak hazai pályán a Kisvárdától.

DVSC: az új tulajdonossal új sportigazgató is érkezhet
Sajtóhírek szerint nagy változások várhatók Debrecenben.

A Győr az őszi első
A debreceniek feljöhetnek a harmadik helyre.

Megint megbüntették a Debrecent
Döntött az MLSZ.

A DVSC megszerezte a lengyel válogatott csapatkapitányát
Komoly nemzetközi karrierrel a háta mögött érkezik Debrecenbe.

Őszi első is lehet a DVSC
Ebben a Puskás és a Diósgyőr segíthet a debrecenieknek.

Újabban jól megy a DVSC-nek a Ferencváros ellen
A debrecenieknek hazai pályán kellene javulniuk.

Egy argentin az idei Puskás-díjas
Santiago Montiel

A DVSC a Groupama Arénában győzte le a Fradit
Komáromi gólpassza és Bárány találata három pontot ért a Lokinak a bajnokcsapat ellen.
Olvasta már?

Változik a KRESZ
Szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedési szabályai.
Hirdetés

TAO: fellélegezhetnek a hajdúsági sportegyeületek
Debrecen – Nem csökken, de átrendeződik a látványcsapatsportok támogatási rendszere 2026-ban.

Hóért, hidegért fohászkodnak a termőföldek
A december nem sokban emlékeztet a télre.
Gazdaság
Mi Hazánk: ne a Coopot támogassa a kormány!
Látszatintézkedésnek nevezte a kisboltoknak adott pénzt.
Lázár János: kamionok ne dübörögjenek az ablak alatt!
Hárommillió magyar élete árán akarnak spórolni egyesek - így a miniszter.
Februárban „aranyéletük” lesz a nyugdíjasoknak
A nyugdíjak vásárlóerejének védelme becsületbeli ügy - írják.
Tervezőt választanak a 4-es bővítésére
Részben új nyomvonalon Debreceni és Nyíregyháza között.
Családi ház 70 millióért? A Dryvit Profi Kft. megépíti
Hajdúböszörményben lakópark épül.
Adventi ellenőrzés: záporoztak a bírságok
Termékeket, szolgáltatásokat vettek górcső alá.
Támogatott tartalom

Magyar fejlesztés közösségi pajzsmirigy-tapasztalatokra építve
Tudatos rendszer a gyógyszeres kezelés természetes kiegészítésére

Debrecen is ultragyors e-töltővel gazdagodik
A fejlesztések célja, hogy a vásárlók a decemberi, ünnepi időszakban is gyorsan és megbízhatóan tölthessék elektromos járműveiket.

Berendezéseket cserélnének a Balmazújvárosi úton
Műszakilag elavultak a meglévők. A Debreceni Vízmű Zrt. pályázata.

A csendes technológia
Hogyan változtatják meg a modern fűtési rendszerek az akusztikus komfortot?


























