Bejutott a felsőházba a DEAC röplabdacsapata
![Bejutott a felsőházba a DEAC röplabdacsapata](https://civishir.hu:10013/media/261877f4-fc2d-4823-8ceb-f39432e55d0b.jpg?size=850)
A DEAC férfi röplabdázói két legyet üthettek egy csapásra január 23-án este a DESOK-ban, hiszen a sereghajtó Kistext legyőzésével bejuthattak a felsőházba. Szerencsére Fodor Antal vezetőedző az összes kulcsemberét bevethette a sorsdöntő találkozón.
Sokak érdeklődését felkeltette a találkozó, ezt támasztja alá, hogy közel telt ház volt a csarnokban. A publikum először Marlon megoldását tapsolhatta meg, majd nem sokkal később Kiss Imre villant (3:1). Egyre több hiba csúszott a vendégek játékába, 15:8 állt az eredményjelzőn, amikor Tamás Zoltán először időt kért. A fővárosi csapat trénerének az intelmei nem igazán hatottak, hiszen egyre jobban nőtt a távolság a felek között. A debrecenieknél gyakorlatilag mindenkinek akadtak jó megmozdulásai, Willian és Gustavo termelte a pontokat, Tóth András pedig 23:12-re módosította az eredményt. Ez a periódus Gebhardt Norbert pontatlan ütésével zárult (25:13).
A második etap elején Novoselov jelentkezett ásszal, ezzel egyre olvadt az ellenfél hátránya (6:5). Ezt követően Gustavo blokkjait lehetett kiemelni, amelyeknek hála újra meglógtak a DEAC-osok. Nem adták fel a küzdelmet a Kistext röplabdázói, ennek ellenére ebben a szakaszban is a hazaiak domináltak, így újabb lépést tettek a cél felé (25:20).
A harmadik játékrész alaphangját egy 4:0-s sorozattal adták meg a debreceniek. Néhány pontatlan nyitással a saját dolgukat nehezítették meg, de újabb 4:0-s futással megint kényelmesebbé vált a helyzet (10:4). A végéhez közeledve Gustavo két parádés szervával tört borsot a budapestiek orra alá. A fekete-fehérek kubai légiósa a hátralévő időben sem tétlenkedett, végül ő értékesítette a második meccslabdát.
A 3:0-s sikernek köszönhetően a második helyen fejezték be az alapszakaszt a debreceniek, ami óriási tett. A felsőházba rajtuk kívül a Pénzügyőr, a Kazincbarcika és a MÁV Előre jutott.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)