Behódolt a Szolnok! Az edzőváltás után megtáltosodott a DEAC!
![Behódolt a Szolnok! Az edzőváltás után megtáltosodott a DEAC!](https://civishir.hu:10013/media/35e09b25-93ce-461b-a235-12939ab625b6.jpg?size=850)
A héten edzőváltáson átesett debreceni együttes villámrajtott vett a Szolnok elleni hazai összecsapáson. A debreceniek egyzerűen állva hagyták a papíron sokkal esélyebb Tisza-parti együttest, és már az első harmadban jókora előnyre tettek szert. A második harmadban már kiegyenlítettebb küzdelmett látott az Oláh Gábor utcai sportcsarnok közönsége, és egy ideig semmi nem utalt arra, hogy itt még lesz izgulnivalója a debreceni közönségnek, hiszen a nagyszünet előtt már 20 pont különbséget jegyezhettünk fel a debrecenie javára.
A félidei pihenő után azonban magára talált a tabella második helyén álló Olajbányász, a debreceniek pedig mély hullámvölgyben kerültek, így eshetett meg az, hogy a vendégek három pontra, vagyis egy kosárnyira faragták le a különbséget.
A DEAC a negyedik negyedben azonban "magához tért", és egy nagy rohammal visszaállította a tetemes különbséget. Innentől pedig - szakzsargonnal élve - jól menedzselte a meccset az egyetemi gárda, és bár a Szolnok nagy akarattal küzdött, nem volt esélye. A DEAC az edzőváltás után egy igazán nagy skalpot szerzett!
Az állás
1. | Falco-Vulcano Energia KC | 16 | 15 | 1 | 0.969 |
2. | Szolnoki Olajbányász | 16 | 14 | 2 | 0.938 |
3. | Arconic-Alba Fehérvár | 16 | 11 | 5 | 0.844 |
4. | Zalakerámia ZTE KK | 16 | 11 | 5 | 0.844 |
5. | Sopron KC | 16 | 10 | 6 | 0.813 |
6. | Atomerőmű SE | 16 | 9 | 7 | 0.781 |
7. | Duna Aszfalt-Kecskemét | 15 | 8 | 7 | 0.767 |
8. | Egis Körmend | 16 | 8 | 8 | 0.750 |
9. | MVM-OSE Lions | 16 | 6 | 10 | 0.688 |
10. | DEAC – Tungsram | 16 | 6 | 10 | 0.688 |
11. | Kometa Kaposvári KK | 16 | 5 | 11 | 0.656 |
12. | Budapesti Honvéd Sportegy. | 16 | 4 | 12 | 0.625 |
13. | Naturtex-SZTE-Szedeák | 16 | 3 | 13 | 0.594 |
14. | Hübner Nyíregyházai KSE | 15 | 1 | 14 | 0.533 |
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)