Barangolás a szülőföldön. Kisküküllő gyöngyszeme: Kibéd
A kibédi polgármesteri hivatalba belépve meglepődök a rend és tisztaság, a modernizálás mindenütt tapasztalható jelei láttán. Mosolygok is magamban, hiszen itt, Kibéden újra kellett tanulni a polgármesteri hivatal fogalmát. Hiszen alig néhány éve szakadt kji a község a Makfalvával való kényszerű komcsi házasság bénító kötelékéből. Még a múlt század hatvanas éveinek elején ugyanis a Kisküküllő völgyét is elérte a román hatalom kommunista-náci körzetesítése. Kezdődött minden a kollektivizálással, a kibédi középparaszti gazdaságokat téeszesítették és ezzel megbontották a hagyományosan rendtartó székely társadalmat. Marosszék legnagyobb falujának lakói inkább vándorbotot ragadtak és útrakeltek a Zsil völgyi Bányaságra, vagy a Bánságban Aradra, Temesvárra. A román sovén hatalomnak ez is volt a célja: megbontani a székely társadalmat, hogy könnyebben lehessen asszimilálni, azaz románosítani. Volt, aki egész családjával elköltözött, de többnyire csak a férfiak mentek, az asszonyok maradtak és éjt nappallá téve szorgoskodtak a családi gazdaságban, de még a téeszben is dolgoztak becsülettel és fenntartották amazoni hűséggel Kibéd székely becsületét.
A Mátyusok, Szilveszterek, Dósák, Madarasok, Orbánok, Seprődiek egykor népes családjai lassan fogyatkozni kezdtek, de még ma is Kibéd Marosszék egyik legnépesebb községe. A kollektivizálás után jött a körzetesítés: egybecsapták a Kicsi Küküllő partján Hármasközséget, Makfalvát és Kibédet, a községközpont Makfalva lett, s így Kibéd a lassú sorvadás szomorúságát is megismerte. A rendszerváltás azonban itt is öntudatra ébresztette az embereket és a 90-es évek végén Kibéd elvált Makfalvától és azóta ismét van polgármesteri hivatala, modernebb szóhasználattal, székely-magyar szórendben községháza. A polgármesterhez, Dósa Sándorhoz szabályosan be kell jelentkezni, a szép mosolyú titkárnő kérdi is, hogy miért keresem, mire kibököm, hogy újságíró lennek, akkor már nyitja is az ajtót és régi ismerősként rázunk kezet a délceg alkatú kibédi polgármesterrel. Leültet és már bele is vágunk a kibédi élet sűrűjébe.
Jelenleg Kibédnek 1822 lakosa van, tavaly, 2010-ben 17 újszülött sivalkodott a kibédi portákon, de 22 esetben kondult meg a temetési harang a szép tornyú kibédi templomban. (Ebben nem csak Mátyus Istvánt, Marosszék első széki orvostudósát keresztelték, hanem az én két fiamat is, mondanám a szerénytelenség vádját is vállalva, hiszen Kibédet jómagam is második szülőfalumnak tekintem!) Kicsit szomorúan gondolunk a lakosság folyamatos csökkenésére, ám a polgármester csakhamar a falu vidámabbik arcát is felvillantja. Mostanság fiatalodik a falu, már olyanformán, hogy egyre több fiatal házas jön haza Szovátáról vagy Marosvásárhelyről, gazdálkodni kezdenek az ősben, s akár vállalkoznak is, a kibédi hagyma és zöldség termesztésének így nem szakad magva. A vállalkozások kezdeményezője Dósa Árpád volt, aki olyan vágóhidat és húsfeldogozó kombinátot alapított Kibéden, amelyben ma már száznál is többen dolgoznak, s amelynek a közeli Szovátán olyan bemutató üzlete van, hogy csodájára lehet járni. (Még az a tréfa is járja, hogy a hússal és készítményekkel telített boltba még a hajléktalanok is be-betérnek, legalább szagolni a friss húsok illatát!) A kibédi hagymáról is legendák szólnak, még a táj közmondása is így szól: Petrezselyem, hagymaszál, Kibéd, Várad abból áll. A polgármester tájékoztat arról, hogy a kibédi hagyma nemzetközi tekintélyét mostanság azzal is öregbíteni akarják, hogy levédik hivatalosan is. A szegedi hagymakutató intézetben most folyik a munkálat, hamarosan tehát már a hamisítást is büntetni fogják, ha megkapja a Kibédi hagyma védjegyet. (Tréfásan mondjuk, hogy a kibédi szilvapálinkát sem ártana levédetni, olyan lábingatóan finom). A Küküllő menti árterület homokos talaja termi ezt a finom vöröshagymát, amiből már mutatóban sincsen, mert az átutazó magyarok mindent felvásároltak. Így tehát kifizetődő lehet a kibédi nagyüzemű hagymatermesztés. De általában a zöldségtermesztés is, hiszen már gyermekkoromban akkora paradicsomokat ettünk a zsíros kenyerek mellé, mint egy kisebb sárgadinnye.
A tavalyi Kibédi Falunapokon avatták az új iskola épületét, ebben jelenleg 214 gyerek tanul és 17 pedagógus irányítása alatt sajátítják el a székely-magyar tartást. Barabási Zsuzsanna igazgatónő szerint jó hír, hogy idén ősztől már a földrajzot és történelmet is anyanyelven tanulhatják a kibédi nebulók, s a román nyelvet is idegen nyelvként studírozhatják. Csak még hiány van a tankönyvekből, de a remény már felcsillant, és ez a fontos!
Dósa polgármester úrral nem sikerült tisztázni a falu nevének történelmi eredetét: 1499-ben Kibjed, 1575-ben Kybéd, 1602-ben pedig már a mai Kibéd alakját használják. Később Ráduly János íróbarátomat is faggattam. Szerinte rég i magyar személynevet takar a falunév. Ahogyan van Kide is, úgy lehet Kibéd is. Van benne logika, de én inkább vallom a régi török névet is eredetként,hiszen a falu határa is hemzseg a török eredetű határnevektől: Kotrány, Kotormány mind mind török eredetű nevek. (Kedves olvasóm, itt most a régi törökökről van szó, azokról, akiknek ágán rokonságban vagyunk az ujgurokkal, üzbégekkel türkménekkel és kazahokkal!)
A történelem sodra újabb bajok árnyékát vetíti a falura. Mára már 10 százaléka a lakosságnak cigány származású és egyre szaporodnak. Kulturális felzárkóztatásuk csakis az oktatás által lehetséges. A jelenlegi román törvénykezés gondoskodik is erről, más azonban a gyakorlat, a hétköznapok szürke magánya.
Némi újabb üdítő pillanat: a hagyományos kibédi farsangi mulatság ideje. Ilyenkor 34 iskolásgyerek jelmezbe bújik, nagy csilingeléssel bejárják a falut, s ahová beengedik őket, ott aztán van eszem-iszom! Szomorú-vidám hangulatban állok meg a művelődési ház előtt a két mellszobornál. Egyik Mátyus Istvánt, másik pedig Seprődi Jánost örökíti meg. Seprődi szintén Kibéden született, Bartók és Kodály társa lett volna a népzene kutatásban, de hamar elvitte a tüdőbaj. Kései utódára, Seprődi Istvánra gondolok, aki szintén kibédi, de most a Kisküküllő városának számító Dicsőszentmártonban él, és vezet egy borkombinátot. Amelynek finom borát Gyergyószentmiklóson Bajna Gyuri barátomnál kóstoltam. Ott is, most is Kibéd szép székely jövőjére emelem poharam a gyöngyöző szilvapálinkát kortyolva. Maga kibédi? – kérdi egy arra járó anyóka. – Az hát, mért kérdi? – válaszolok a régi mondás ízével és egyszeriben otthon érzem magam.
Bereczki Károly
