Az oroszokat már november végén beolthatják koronavírus ellen
![Az oroszokat már november végén beolthatják koronavírus ellen](https://civishir.hu:10013/media/11b3a8e8-4c8b-4459-92db-88a95494d892.jpg?size=850)
November végén megkezdődhet a Covid-19 elleni tömeges védőoltás Oroszországban – jelentette be Vaszilij Ignatyjev, az Szputnyik V elnevezésű első orosz vakcinát gyártó R-Pharm gyógyszergyár vezérigazgatója október 20-án egy moszkvai innovációs fórumon.
– Erről szó szerint minden nap tanácskozunk, folyik a munka. A Szputnyik vakcina tömegtermelése öt helyszínen zajlik, általános megítélés szerint jelentős mennyiségben, és a tömeges vakcináció november végétől, december elejétől kezdhető meg – mondta Ignatyjev. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester azt írta honlapján, hogy a lakosság tömeges védőoltása december-januárra várható.
A Gamaleja Intézet által kifejlesztett, augusztus 11-én bejegyzett Szputnyik V emberi adenovírus alapú vektorvakcina "posztregisztrációs" tesztelése jelenleg 40 ezer önkéntesen folyik Moszkvában. Ezzel párhuzamosan oltják a veszélyeztetett csoportokat, köztük az egészségügyi dolgozókat és a pedagógusokat.
A novoszibirszki Vektor kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona peptidvakcinát október 14-én jegyezték be, és ugyancsak 40 ezer embert vontak be a kipróbálásába Oroszország több régiójában, köztük 150 65 évnél idősebb önkéntest.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)