Az európai mozi színe-virága az Apollóban, 2. rész
Az olasz Szűkölő kamaszkor
Egyfelől tipikus tinifilm, hiszen főhőse jól ismert gondokkal küzd: két lány között kell választania és el akarja veszíteni a szüzességét. Másfelől behoz egy olyan elemet, amit eddig nem nagyon láthattunk: a srácnak fitymaszűkülete van, emiatt nagyon fél az aktustól és a műtéttől is. A hangulat a tinifilmektől szokatlanul melankolikus, a főszereplő ugyanolyan bamba arckifejezéssel kóvályog végig az egész filmen (mosolyogni is alig látjuk), bulizni is nagyon visszafogottan buliznak, érzelmeiket mélyen megélik és komolyan veszik, sehol az amerikai filmekben látható felszínesség, vadság, könnyelműség. Van azonban valami, amit a készítők nagyon picit transzformálva átvettek a zsáner ikonikus amerikai darabjából, az Amerikai pitéből: meleg pite helyett egy polippal próbálgatja a szexualitást a jobb sorsra érdemes fiú. Az egész filmen végigvonul egy igazán rafinált metafora: a család kankutyáját pároztatni akarják, ehhez keresnek megfelelő szukát, ily módon rímeltetve sorsát főhősünkével. E két borzasztó frappáns ötleten kívül az egészben semmi eredeti nincs és csak azoknak merem ajánlani, akik a műfaj minden darabjáért teljes szívvel lelkesednek.
Legújabb testamentum
A film szerint Isten Brüsszelben él kispolgári életet egy bérházban és nagyon gonosz, minden hatalma a számítógépében van, anélkül csak egy egyszerű ember. Napjait olyan hülye és rosszindulatú törvények kitalálásával tölti, mint hogy a lekváros kenyér mindig a lekváros felével esik a földre, családjával pedig zsarnokként bánik. Kiskorú lánya ezt megunva keres még néhány tanítványt a tizenkettőhöz, hogy együtt írjanak meg egy új testamentumot. Ezzel egyidőben mindenkinek küld a telefonjára egy számlálót, mely jelzi, hogy az illetőnek mennyi ideje van még hátra az életéből, alapjaiban változtatva meg az emberek hozzáállását az időhöz és életükhöz. Az eredmény egy nagyon jópofa film tele érdekes ötletekkel és zakkant karakterekkel, melyből megtudhatjuk például, hogy a mindenható számítógép segítségével az égre akár virágmintákat is varázsolhatunk. A hangulat leginkább az Amélie csodálatos élete életigenlését és varázsos bájosságát idézi (vagy arra szeretne hasonlítani).
Snowtown-i gyilkosságok
Mi újat mondhat vagy mutathat nekünk egy Macbeth-adaptáció? A Snowtown-i gyilkosságok című sorozatgyilkosos drámával ismertté váló, ausztrál Justin Kurzel az eleve sötét sztorit még sötétebbre színezte és a középkor vérmocskos világába ránt le bennünket. A nyitó csata brutalitása úgy viszonyul a klasszikus kardozós filmek hasonló szcénáihoz, mint a Ryan közlegény megmentésének partraszállós jelenete a Kelly hőseihez. A királygyilkosság nem palotában, hanem sátorban történik, mindenütt vér és sár. Ezzel jól illeszkedik az ókort és középkort különösen erőszakosnak és szennyesnek ábrázoló újabb filmek (Gladiátor, 300, Robin Hood, Mennyei királyság, Hús és vér) hosszú sorába, a rendező jól teremti meg a hangulatot és igazán szépek a képek, de valahogy ez mintha kevés lenne az üdvösséghez. A két főszereplő (MIchael Fassbender mint Macbeth és Marion Cotillard mint neje) játéka néha rosszul vezéreltnek tűnik (bár alapvetően kiváló színészek), több helyen egészen a nevetségességig (pl. ahogy Fassbender a már királlyá koronázott thán őrületét ábrázolja). A készítőknek nem sikerült meggyőzniük arról, hogy feltétlenül szükség volt egy újabb feldolgozásra, bár filmjük kétségkívül illeszkedik a mai kor elvárásaihoz, a szöveg veretességét és a nem túl pörgős tempót leszámítva.
A filmeket az Apolló moziban láttuk a Mozinet Filmnapok keretében, melynek vasárnap este lesznek az utolsó vetítései.
Fehér Gábor
