Az Egyesült Államok sorsa is eldől Debrecenben
![Az Egyesült Államok sorsa is eldől Debrecenben](https://civishir.hu:10013/media/8325cc63-5c93-4b66-978b-38703bd728ae.jpg?size=850)
Kedden rendezik a Debrecenben nyáron sorra kerülő U19-es férfi kosárlabda-világbajnokság csoportsorsolását, melyet az első kalapból várnak a magyarok. A Debreceni Sportcentrum hétfői tájékoztatása szerint a június 24. és július 2. közötti korosztályos vb sorsolását a Debreceni Református Kollégium dísztermében rendezik, míg a tornának a Főnix Aréna és az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok ad majd otthont.
A hazai válogatott a rendező jogán indul, a 16 résztvevő csapatot négy kalapra osztották, s onnan húzzák ki a négyes csoportokat. A szabályok értelmében az amerikai régió képviselői nem kerülhetnek egy csoportba, illetve két európai országnál több nem juthat ugyanabba a négyesbe.
A kedden 14 órakor kezdődő sorsoláson közreműködik Dino Radja, a nemzetközi szövetség nagykövete, aki olimpiai ezüstérmes és kétszeres Európa-bajnok lett a jugoszláv, illetve horvát válogatottal, valamint Gulyás Róbert 101-szeres válogatott kosaras.
Debrecenben három éven belül már a harmadik utánpótlás kosárlabda-világbajnokságot rendezik, korábban női U19-es és U17-es vb-re került sor. A szervezőbizottság már jelentős rutinnal rendelkezik a nemzetközi tornák lebonyolításában, mivel 2008 óta ez lesz a 29. sportági világverseny a cívisvárosban.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)