Átépítésre szorul a Hungaroring - tárgyalnak a jövőről
![Átépítésre szorul a Hungaroring - tárgyalnak a jövőről](https://civishir.hu:10013/media/e59c4fa2-cb10-4a60-803d-9eecdcecf058.jpg?size=850)
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint hosszú távon is biztosított a Forma-1-es Magyar Nagydíj jövője, ugyanakkor a szerződéshosszabbításhoz biztosan szükség lesz a mogyoródi pálya felújítására. A sportvezető a Hungaroringen a közmédiának azt mondta, mivel ez már a 37. futam, megszokták a nagy érdeklődést még úgy is, hogy az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt nem tudtak teljes kapacitással működni.
Már most, pénteken hatalmas az érdeklődés, nyolcvan százalékos kihasználtsággal számolunk, és szerintem a hétvégén nézőcsúcsot is dönthetünk" - fogalmazott Gyulay.
Az elnök szerint nagy kihívást jelentett visszaállni a telt házas szervezésre, és bár a cégnek csak 25 állandó alkalmazottja van, a hétvégén mintegy 3500-an vigyáznak a biztonságra, és felelnek a Magyar Nagydíj zökkenőmentes lebonyolításáért. A verseny jövőjével kapcsolatban elmondta, a pályának 2027-ig van szerződése a jogtulajdonossal, de már péntek reggel is zajlottak a tárgyalások a kontraktus 2032-ig való meghosszabbításáról.
Különleges helyzetben van a Magyar Nagydíj, mert kevés olyan pálya van a világon, amely hosszú távú szerződéssel rendelkezik, és van is szándék meghosszabbítani azt. Nagy az érdeklődés a Forma-1 körül a fiatalok körében is, a jogtulajdonsok magabiztosak, de az is biztos, hogy a szerződésbe ezúttal bekerülnek olyan pontok, amiben vállalnunk kell a pálya átépítését" - utalt Gyulay a mogyoródi ring régóta esedékes felújítására.
Kiemelte, a futam 2027-ig "nincs veszélyben", de ha az infrastruktúra korszerűsítésére nem kerül sor, akkor egy esetleges meglévő szerződés ellenére sem fogják tudni megtartani a Forma-1-es versenyt.
Remélem, az ország helyzete ellenére záros határidőn belül vállalni tudjuk az infrastruktúra megújítását. Amennyiben megkapjuk a szükséges garanciákat, ősszel aláírásra kerülhet az új szerződés"
- fogalmazott az elnök, aki bízik abban, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idei futam sem szokványos, hanem izgalmas és változatos lesz.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)