Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Advent Debrecenben: lélekkert lesz az Emlékkertből

civishir.hu | 2024. 11. 27. | 18:35:29
Az elcsendesedés, a találkozás helyszínének szánják.
Advent Debrecenben: lélekkert lesz az Emlékkertből
A kertben fenyőfákat is feldíszítenek (Fotó: városháza)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Adományozni akkor lehet igazán, ha erre a lelkünket is felkészítjük, így az advent idejére az Emlékkert Adventi Lélekkertté alakul, melyben lehetőség nyílik találkozásokra, elmélyülésre, az élő betlehemezés hagyományának felelevenítésére. A jelenleg még készülő Adventi Lélekkert 2024. december 1. és 2025. január 6. között látogatható.

Az Adventi Lélekkert első díszei közé tartoznak azok a kis karácsonyfák, melyeket a Debreceni Karitatív Testület 30 tagszervezetének képviselői öltöztettek fel 2024. november 27-én. Az ebből az alkalomból rendezett sajtótájékoztatón Bódor Edit, a Debreceni Karitatív Testület elnöke elöljáróban elmondta: ma ez még egy kivételes alkalom, de a testület szeretne hagyományt építeni rá.

Széles Diána, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke többek közt arról ejtett szót, hogy a testület az elmúlt tíz évben nagyon sokat kapott Debrecen városától, a vállalkozóktól, az adakozóktól, s azt gondolták, hogy ezen a leginkább előtérben lévő ernyőszervezeten – vagyis a Debreceni Karitatatív Testületen – kívül jobban meg kellene mutatni a tagszervezeteket is – azokat a civil közösségeket, melyek tagjai a maguk területén évek óta szívvel-lélekkel dolgoznak Debrecenért. Az, hogy a karitatív testület tagszervezetei ebben a formában is megmutathatják magukat, méltán jelzi azt, hogy mit jelent Debrecenben a szeretet, az összetartozás élménye. A testület tagszervezeteinek munkatársai nagyon sok szeretetet adnak, s tevékenységükhöz maguk is szeretettel töltekeznek. 

Ennek az interaktivitásnak adhat most keretet az Adventi Lélekkert, amely az adventi várakozás közepette arra is felhívhatja a figyelmet, hogy jólelkű adakozással nagyon sok rászoruló ünnepét is szebbé lehet tenni. A Debreceni Karitatatív Testület ugyanis az évnek ebben az időszakában is csak úgy tud segíteni a szükségben lévőkön, ha ezt a tevékenységét az adományozók segítik. Széles Diána az Emlékkertben való bemutatkozás, valamint az Adventi Lélekkert kialakításának lehetőségéért köszönetet mondott Oláh Istvánnnak, Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkipásztorának, a kert elemeinek elkészítéséért pedig a Debreceni Szakképzési Centrum, valamint a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium közösségének.

Amint azt Vargáné Szabadka Tünde, a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium főigazgatója elmondta, a karitatív testület hívó szavára a Debreceni Szakképzési Centrum mellett a Debreceni Tankerületi Központ és annak intézményei is csatlakoztak ehhez a munkához. A művészeti szakgimnázium diákjai díszítették például a Kossuth téri műjégpálya kiszolgáló helyiségeit. Az idén az Adventi Lélekkertben helyet kapó „Add tovább!” adománygyűjtő házikó ünnepi díszei is készülnek már az iskola műhelyében. A Mikulást pedig az Új Városháza földszintjén fogják várni tanulóik alkotásaiból készült kiállítással.

Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója szerint a szakképzésnek nem csak az a hivatása, hogy megfelelő szakembereket képezzen, hanem az érzékenyítés is nagyon fontos feladata. Éppen ezért nagyon szívesen segítik a mostanihoz hasonló léleknemesítő, a hagyományok ápolását segítő, az összetartozást jelképező alkalmakat is. Saját közösségi kezdeményezéseink és programjaik során mindig arra törekszenek, hogy segítő kezet nyújtsanak azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége van rá. Idén is számos jótékonysági akciót indítottak, amelyben diákjaik és oktatóik egyaránt aktívan részt vettek. Az összefogáson alapuló munkák erősítik a közösségi érzést, segítenek abban, hogy mindenki jobban érezze magát saját közösségében. Ilyen tevékenység az Adventi Lélekkert kialakításához valós segítségnyújtás is. A Debreceni SC Építéstechnológia és Műszaki Szakképző Iskolájának és a Debreceni SZC Kreatív Technikumának diákjai, oktatói példátlan hozzáállással, szorgalommal és lendülettel vettek részt ebben a projektben, s rövid időn belül elkészítették a kert bútorait, dekorációit. Szilágyi Sándor főigazgató mindenkinek megköszönte a szorgalmas munkát, az együttműködést és az elkötelezettséget, s azt kívánta, hogy az adventi időszak mindenki számára békét, szeretetet és nyugalmat hozzon, s az elkövetkező év tele legyen új lehetőségekkel, sikerekkel, közös eredményekkel.

Oláh István, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség elnök-lelkipásztora szintén az összefogás erejét emelte ki. „Az Úr oda küld áldást, ahol a testvérek egységben vannak” – idézte a Zsoltárok könyvét. Mint mondta: „Debrecenben azért van valóban áldás a karitatív testület tevékenységén, az összefogáson, mert valóban egységben vagyunk, értjük egymás szavát, tudunk egymáshoz kapcsolódni.” Oláh István arról is szólt, hogy szeretnék, hogy az Adventi Lélekkertbe belépők valóban lelki útravalót is kapnának. Lesznek a kertben segítők, akikkel el lehet beszélgetni, esetleg nekik átadni a rászorulóknak szánt adományokat. Lesznek a kertben előre meghirdetett időpontokban vezetett lelki séták is, amikor lehetőség lesz az elmélkedésre, elcsendesülésre, a számvetésre, s közben az imafán elhelyezni egy-egy leírt imádságot, gondolatot, az Úrhoz intézett kérdést. Ezek a séták a Nagytemplom mögötti imateremben fejeződnek majd be. Erről Oláh István elmondta, hogy hajdan annak a nagyobb teremnek a része volt, ahol 1567-ben kimondták a református egyház megalakulását, s azt, hogy a reformáció kálvinista ágához fognak csatlakozni. A városi adventi gyertyagyújtásoknak egyébként három alkalommal idén is a Nagytemplom fog helyet adni.

Bódor Edit, a Debreceni Karitatív Testület elnöke elmondta, hogy a Debreceni Karitatív Testület is szeretne viszonzásul adni valamit a munkáját segítő adományozóknak, ezért az első adventi gyertyagyújtást követően, 2024. december 1-jén az Adventi Lélekkertben a testület tagjai szeretetvendégséggel köszönik meg a debrecenieknek az elmúlt esztendőkben nyújtott támogatást, odafigyelést. A második adventi vasárnapon a szeretetvendégséget a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Nőszövetsége adja, a harmadikon a Debreceni Szakképzési Centrum tanárai és diákjai finomságait kóstolhatják meg az oda látogatók. A negyedik vasárnapon a 43. Főnix Cserkészcsapat segítségével mindenki otthonába viheti a betlehemi lángot.

Az Adventi Lélekkert megvalósításában közreműködtek:

Angyalliget Alapítvány (Koós Anikó); Csokonai Nemzeti Színház Debrecen; Debreceni Karitatív Testület; Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség; Debreceni SZC Irinyi János Technikum; Debreceni SZC Kreatív Technikum; Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium; Kustár Gábor képzőművész és Soltész József, a Sofém Kft. ügyvezetője.

Az „Add tovább!” házikóban zajló adománygyűjtés házigazdái:

  • Bihari Állami Gondozottak Egyesülete
  • Cívis Multisport Sportegyesület
  • Debreceni Baptista Gyülekezet
  • Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért
  • Debreceni Zsidó Hitközség Ráchel Nőegylet
  • EU-Roma Országos Egyesület
  • Forrás Lelki Segítők Egyesülete
  • Forrás Lelki Segítő Központ
  • Gyermekremény Alapítvány
  • Hajdú Rendészeti Sportegyesület
  • Hajdú Speciális Kutató-Mentő Egyesület
  • Hajdúdorogi Főegyházmegye
  • „Hajrá Futás” Ifjúsági, Kulturális és Sport Egyesület
  • Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület
  • Héra Egyesület
  • Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete
  • Lelkierő Fiatalon a Fiatalokért Egyesület Debreceni Egyesülete
  • Lépéselőny Közhasznú Egyesület
  • Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület (Debreceni Csoport)
  • Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Szociális és Fejlesztő Központ Debrecen
  • Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat
  • Magyar Református Szeretetszolgálat Közhasznú Alapítvány
  • Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete
  • Magyarországi Dorcas Segélyszervezet
  • Matúra és Natúra Alapítvány
  • Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete
  • Ördög-Papír a Gyermekekért Alapítvány
  • Refomix Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Szent Anna Főplébánia Caritas Szervezet Nappali Intézménye
  • Új Egészség Alapítvány
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Spanyol képzést indít a Debreceni Egyetem
Spanyol képzést indít a Debreceni Egyetem
Mert a debreceni az ország legszélesebb képzési spektrumot kínáló egyeteme
Akinek Orbán, Gyurcsány és Magyar ugyanaz
Akinek Orbán, Gyurcsány és Magyar ugyanaz
Az írja a debreceni, ő tovább dolgozik egy szabad és demokratikus Magyarországért.
Finiséhez érkezett a debreceni egyetemi felvételi
Finiséhez érkezett a debreceni egyetemi felvételi
Február 15. a jelentkezési határidő, a ponthúzás július 23-án lesz.
Kerékpáros ütött el gyalogost Debrecenben
Kerékpáros ütött el gyalogost Debrecenben
Megállás nélkül továbbhajtott.
Az Egyesült Államok fekete listára vette a CATL-t
Az Egyesült Államok fekete listára vette a CATL-t
A kínai akkumulátorgyár reagált a hírre.
Gyertyagyújtás a Nagyerdőn
Gyertyagyújtás a Nagyerdőn
A hősökre emlékeznek Debrecenben.
Eltűnt lányt keresnek a debreceni rendőrök
Eltűnt lányt keresnek a debreceni rendőrök
Január elseje óta nincs róla információ.
Kötelező a maszkviselés Debrecenben és Berettyóújfaluban
Kötelező a maszkviselés Debrecenben és Berettyóújfaluban
Valamennyi betegellátó és diagnosztikai egységben.
Személyautó és furgon ütközött Debrecen-Bánknál
Személyautó és furgon ütközött Debrecen-Bánknál
Teljes útzár mellett helyszínelnek.
Tűz egy epreskerti családi házban
Tűz egy epreskerti családi házban
Díszburkolat kapott lángra.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Lakókocsi égett Esztáron
Lakókocsi égett Esztáron
A tűz átterjedt egy fa szerkezetű építményre is.
Hirdetés
Hirdetés
Szép gólt lőtt az ex-debreceni
Szép gólt lőtt az ex-debreceni
Varga Kevin lába a Török Kupában „sült el”.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Már elérhető a 150 ezres lakhatási támogatás
Lakáshitel-törlesztés esetén a bankhoz érkezik az összeg.
Szárnyal a hazai turizmus
A vendégéjszakák száma 9,7, a vendégeké 17 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
A magyar autópiac követi a globális trendeket
Ám a belső égésű motorok itt várhatóan tovább maradhatnak meghatározók.
Több pénzt vihetnek haza a pedagógusok
És a szakképzésben dolgozók is.
Januártól emelkednek a nyugdíjak
Követi az inflációt.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Így javítsd, ha nedvesedni kezd a ház lábazata
Így javítsd, ha nedvesedni kezd a ház lábazata
Ha tönkremegy, és az egész ház stabilitását veszélyezteti.
Miskolc felé félúton, Polgáron
Miskolc felé félúton, Polgáron
Az ipari park folyamatosan bővül.
Polgár városa is várja a fiatalokat
Polgár városa is várja a fiatalokat
Stabil a pénzügyi gazdálkodás, a helyi adó bevételéből jóléti fejlesztésekre és szociális gondoskodásra is jut pénz.
Biharkeresztes a nagyváradi agglomeráció fontos települése
Biharkeresztes a nagyváradi agglomeráció fontos települése
Ez látszik a foglalkoztatásban és az ingatlanárakban.
Hirdetés