A Volánbusz kíváncsi utasai véleményére
![A Volánbusz kíváncsi utasai véleményére](https://civishir.hu:10013/media/e62114f8-7e37-4386-b899-4e49fde1cc0a.jpg?size=850)
A Volánbusz szolgáltatásai fejlesztése érdekében kérdőívvel méri fel az utazási szokásokat és azt, hogy az emberek milyen fejlesztéseket látnának szívesen a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésben – közölte a Volánbusz Zrt. február 23-án az MTI-vel.
A közlemény szerint a Volánbusz folyamatosan figyel arra, hogy szolgáltatása minél magasabb színvonalú legyen, ennek részeként az utazási komfort és az utasbiztonság fontos szempont.
A társaság ennek érdekében számos fejlesztést hajtott végre az elmúlt években – hangsúlyozták. A közlemény szerint példa erre a MÁV-VOLÁN-csoport jármű-fiatalítási programja is, amelynek keretében már 2500 új autóbusz érkezett meg, az elmúlt 5 évben a csaknem 6000 darabos járműállományuk pedig több mint 40 százalékát cserélték le. Arra is kitértek, hogy több térségben átfogó menetrendi módosítást valósítottak meg, amely révén a menetrend a korábbiaknál hatékonyabb, összehangoltabb lett.
A kérdőív elérhető a társaság honlapján, azt március 31-ig lehet kitölteni. A kitöltők között utazási utalványokat és ajándékcsomagokat sorsolnak ki – írták.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)