A kapusbravúrok ellenére is Debrecenben maradtak a pontok
![A kapusbravúrok ellenére is Debrecenben maradtak a pontok](https://civishir.hu:10013/media/390e8490-450b-4ab4-ace4-a9929fa61940.jpg?size=850)
A középmezőny oszlopos tagjának számító DEAC hétfőn este az utolsó előtti helyen álló TFSE-t fogadta a DESOK-ban. A mérkőzés esélyesének a hazaiak számítottak, és ennek megfelelően végig uralták is a mérkőzést Elek Gergő tanítványai. Annak ellenére, hogy a debreceniek alig-alig engedték át saját térfelükre az ellenfelet az első húsz perc nem hozott gólt, csak nagy helyzeteket. Az első játékrészről el lehet mondani, hogy a két kapus (Dobi, Haála) nagyszerű teljesítményéről szólt minden, bravúrt bravúrra halmoztak.
A második félidő első fele annyi változást eredményezett mindössze, hogy a DEAC még nagyobb nyomást helyezett a TFSE gárdájára, az első találatra azonban a 30. percig várni kellett. Ekkor egy bal oldali lapos beadás után Berecz Rafael volt eredményes középen megszerezve a hazaiaknak a már régóta érni látszó vezetését. Az 1-0-s cívisvárosi előny után elkezdett nyomni a TFSE is, de jól állta a sarat a DEAC hátul. Aztán jött egy szabálytalanság hazai oldalon Dobi Attilától, a "kaszálása" kiállítást ért. Kihúzta az emberhátrányt a DEAC, sőt a brazil légiós, Rodrigo az utolsó percben még lőtt egy megnyugtató gólt üres kapuba. Mivel ekkor 19 másodperc volt vissza, maradt a 2-0 a végére, győztek Elek Gergő "fiai".
Tabella
H. | Csapat | M. | Gy. | D. | V. | LG. | KG. | GK. | P. |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | HALADÁS VSE | 10 | 8 | 0 | 2 | 46 | 28 | 18 | 24 |
2 | SG KECSKEMÉT FUTSAL | 11 | 7 | 1 | 3 | 41 | 23 | 18 | 22 |
3 | ARAMIS SE | 11 | 7 | 0 | 4 | 58 | 49 | 9 | 21 |
4 | DEAC | 11 | 6 | 2 | 3 | 42 | 30 | 12 | 20 |
5 | VESZPRÉM FUTSAL | 10 | 6 | 1 | 3 | 43 | 31 | 12 | 19 |
6 | MVFC BERETTYÓÚJFALU | 11 | 6 | 1 | 4 | 41 | 31 | 10 | 19 |
7 | ÚJPEST FC-220VOLT | 11 | 5 | 1 | 5 | 33 | 39 | -6 | 16 |
8 | NYÍRGYULAJ FUTSAL | 11 | 3 | 0 | 8 | 40 | 51 | -11 | 9 |
9 | TFSE-BESTRONG | 11 | 3 | 0 | 8 | 24 | 56 | -32 | 9 |
10 | KISTARCSA FUTSAL | 11 | 0 | 0 | 11 | 18 | 48 | -30 | 0 |
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)