A DVSC ifjú titánja bemutatkozhatott a Nagyerdei Stadionban is
![A DVSC ifjú titánja bemutatkozhatott a Nagyerdei Stadionban is](https://civishir.hu:10013/media/92646d1c-07e7-4851-8df5-75f093b2e16e.jpg?size=850)
Hazai pályán is bemutatkozott az NB I-ben a DVSC tehetséges játékosa, Szujó Attila. A november 28-i Paks elleni bajnokin bő húsz percet töltött a pályán a 18 esztendős belső védő, aki a mérkőzés után elmondta érzéseit a dvsc.hu-nak.
– Egész héten motiváltan és koncentráltan készültem, hogy amennyiben játéklehetőséget kapok, élni tudjak vele. Nagyon boldog voltam, hogy már az MTK elleni meccs hajrájában is „bedobtak”, a hazai debütálásom pedig még nagyobb öröm a számomra – mondta el első körben a tehetséges fiatal. Majd azt is hozzátette, hogy laza, nyugodt játékot kért tőle a szakmai stáb, melyet érzése szerint sikerült is betartania, ahogy a további taktikai utasításokat is.
Az is kiderült, hogy miként lett a Loki játékosa a 12 éves korától egészen az U19-es korosztályig a Puskás Akadémiában futballozó Szujó. – Idén nyáron lejárt a szerződésem, úgy voltam vele, talán ideje lenne egy új csapathoz igazolnom, ahol újjá tudom magam építeni, ekkor jött képbe a DVSC – mondta.
A 18 éves labdarúgó azt is elárulta, örült a debreceni lehetőségnek, jól érzi magát a klubnál, és meccsről meccsre a pályán is.
És, hogy milyen céljai vannak? – Ha a rövid távot nézem, minél több percet szeretnék a pályán tölteni a legmagasabb osztályban. Hosszabb távon mint minden játékosnak, nekem is álmom, hogy stabil tagja legyek a magyar felnőttválogatottnak. Tudom, hogy rengeteget kell még bizonyítanom, így ezekről egyelőre nem is beszélnék. Jelenleg maximálisan azon vagyok, hogy lehetőség esetén bizonyítani tudjak a DVSC-ben – összegezte terveit a klub hivatalos honlapján Szujó Attila.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)