A Biharkeresztesen gyártott bútor telefonnal máris beilleszthető a nappaliba
![A Biharkeresztesen gyártott bútor telefonnal máris beilleszthető a nappaliba](https://civishir.hu:10013/media/46a2382b-4e56-4a00-9392-bf36011bd0bf.jpg?size=850)
El tudja képzelni a kedves olvasó, hogy mobiltelefonjával áll a nappali közepén, s éppen a virtuális valóságban helyezi el leendő szekrénysorát? El tudja képzelni, hogy a világ bármely részén egy lakberendező által megálmodott bútortervet egy gombnyomással gyártásba lehet küldeni? Ez nem a jövő, hanem a jelen, s nem Amerika, Nyugat-Európa vagy Ázsia valamelyik high-tech központja, hanem Magyarország és Biharkeresztes.
A West Wood Global Kft. 5 éve érkezett a határ menti bihari településre, ahol egyedi bútorok gyártásával foglalkoznak. keddi szakmai bemutatójukon Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a térség vállalkozásai a járványhelyzet ideje alatt is fejlesztenek, és így technológiailag kiemelt minőségű termékeket tudnak gyártani. Az állam támogatja az innovatív fejlesztéseket, de segítség az is, hogy autópálya épült, illetve villamosítják a vasúti közlekedést is.
Biharkeresztes a megye egyik leginnovatívabb települése – ezt már a megyei közgyűlés elnöke, Pajna Zoltán mondta, aki szerint olyan vállalkozásokra van szükség, akiknek víziója van, fejleszt, és ezáltal munkahelyeket teremt.
Mészáros Zoltán, a biharkeresztesi cég ügyvezető-tulajdonosa szakmai prezentációjában kihangsúlyozta, hogy a világ egyik legmodernebb gépével gyártanak egyedi bútorokat, s az innováció megmutatkozik abban is, hogy egyetlen kötőelemmel lehet összeszerelni a bútorokat. A bevezetőben leírt képsorokat pedig a közönség elé varázsolták, s Biharkeresztesen tényleg beilleszthettük az elképzelt bútort a jövő nappalijába.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)