3x3-as debreceni selejtező: változott az időpont
![3x3-as debreceni selejtező: változott az időpont](https://civishir.hu:10013/media/b6eace03-e903-4c1f-9364-0517102378b5.jpg?size=850)
A korábbi tervekhez képest egy héttel előrébb hozta a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a Debrecenben sorra kerülő, olimpiai kvalifikációs 3x3-as selejtezőtornát. A magyar szövetség (MKOSZ) január 22-i tájékoztatása szerint a három állomásból álló selejtezősorozat első helyszíne Hongkong lesz áprilisban, majd a Japánban található Ucunomija következik május 3-5. között,
a hajdúsági záróesemény viszont nem május végén lesz, hanem május 16-tól 19-ig tart majd.
Ami a magyar kilátásokat illeti, az első tornán a magyar női válogatott is ott lehet Ázsiában, ahol a hazaiak mellett Hollandia, Azerbajdzsán, Lengyelország, Mongólia, Egyiptom és Chile lesz az ellenfél. Erről a tornáról nemenként egy-egy csapat jut ki a párizsi játékokra. Ha Földi Attila szövetségi kapitány együttese nem jár sikerrel Hongkongban, akkor a harmadik tornán is részt vehet, ahol már a magyar férfiak is szerepelni fognak. A debreceni viadalról az első 3-3 együttes mehet majd az olimpiára. Magyarország a hagyományos kosárlabdában is olimpiai selejtezőt rendez, a négycsapatos női tornának Sopron lesz a házigazdája február 8. és 11. között.
A debreceni 3x3-as selejtező részvevői:
férfiak:
Magyarország, Egyiptom, Madagaszkár, Puerto Rico, Kanada, Mongólia, Japán, Franciaország, Litvánia, Hollandia, Lettország, Belgium, Ausztria, Svájc, Németország, Lengyelország
nők:
Magyarország, Egyiptom, Tunézia, Kanada, Chile, Japán, Mongólia, Németország, Spanyolország, Hollandia, Litvánia, Azerbajdzsán, Lengyelország, Csehország, Olaszország, Izrael
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)