10 élmény a 20 éves Lovardából
![10 élmény a 20 éves Lovardából](https://civishir.hu:10013/media/a827bb32-bd3b-426e-9680-23a21c8eaae4.jpg?size=850)
1. Műszaki bejárás. Az akkori Műszaki Főiskolai Kar Ótemető utcai kollégiumának HÖK-irodájába egy gólyatáboron át vezetett az út, amit egy ikonikussá vált vécépumpa és egy piros póló kövezett ki. A Nyomaték című kari lap vitt oda, a jó büfé, meg sok minden más. Abban az irodában élet volt, gondolat, igazi arcok, önérzetes verset író HÖK-elnök és nyughatatlan akarás. Ha szűken vesszük, a Lovarda is onnan nőtt ki. Aminek a fentiek okán már a műszaki bejárásán is ott lehettem.
2. TNT. Nagy Erikával aznap este a Tiltott perc mellett valami másra is ráleltünk. Lerúgtuk a cipőt. Farmerdzsekink volt, boros kólánk és másnap 8-tól nyelvtörténet előadásunk Hoffmann Pista bácsinál. Már nem emlékszem, odaértünk-e. Vélhetően nem. Annyit tudok, (számunkra) legalább olyan értékekkel tértünk onnan haza, mint az Ómagyar Mária-siralom vagy a kétnyíltszótagos tendencia.
3. Divatbemutató. Lipcsei Laci volt a párom, és ha nem tévedek, a koreográfia szerint mackónadrágban kellett horgászni mennünk... Az az érzésem, egyikünknek sem ez volt a legnagyobb pillanata.
4. Edda. Nem tudom, jár-e az ember a komplett családjával koncertre, de aznap este nekem mindenkim ott volt. És a jó kis testbüdösben Pataky Attilára egyesült bennem Hajdú és Borsod, Debrecen és Miskolc, kisimult a hosszú évek óta gyűrődő honvágy. Az Edda sérthetetlen szívügy. Minden dalát az ereim falára tetoválta az idő.
5. 60 éves a Hajdú-bihari Napló. Tanulószoba. Amit ma tudok, onnan tudom. Az ünnepségre olyan drága estélyit vásárolt az anyukám, hogy még ma se adnék érte annyi pénzt. Mégis megérte. A Napló is, a ruha is. Valami mégis véget ért.
6. Grease: A ZeneTheatrum valamennyi előadása élmény volt. Az alkotópár pedig mindig emlékeztet rá, lehet együtt dolgozni a házastársunkkal anélkül, hogy vér folyna.
7. Az esküvőnk. Sokan voltak és sokáig: Anikó hatalmas hassal fél ötkor még táncolt, a vőfélyt pedig reggel 7-kor úgy kellett benyomni a taxiba, mert egy sarokban a zenekarral nótázott. A kerek asztal a levegőbe emelkedett, a nyitótáncot pedig elnézték a zenészek, véletlenül a Homokórára kezdtek rá: „Hogy te mással nagyon boldog légy”.
8. Kárpátia. Az idők végezetéig végig fog szaladni rajtam a borzongás, mikor felhangzik az Ott, ahol zúg az a négy folyó című dal. Petrás János kiállt a színpadra, és a tömeg, ami a küzdőtéren egyesült, képes lett volna fél kézzel visszafoglalni Erdélyt.
9. Kulka János: Az óta az önálló est óta kicsit más lett minden. Lekerekedtek az élek. Úgy énekelte a Halleluját, olyan mély pillanat volt, olyan befelé forduló sima csend, amiben az ember érzi a saját szagát.
10. 20 éves a Lovarda. December 6-án elegáns keretek között tartották a Lovarda 20. születésnapját. Volt kézfogás, koccintás, vacsora, torta, zene. Intézmény lett. Jelkép. Érzés. Más neked és nekem, valahol mégis ugyanaz. Ma ezt köszönjük.
Bereczki-Csák Helga
Barcsa Lajos alpolgármester Páll Lászlónak és Miklósvölgyi Péternek gratulál
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)