Akkumulátorgyár: Momentum-molinó Debrecenben

Molinót feszített ki a Momentum október 2-án az épülő debreceni akkumulátorgyár elleni tiltakozásként a Simonffy utca elején, ahol a debreceni városvezetés ideiglenesen dolgozik. „Jövőgyilkosok”, „Kínai gyarmat?”, „Vigyék Felcsútra!”, olvasható egyebek mellett a lepedőn.
A Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc országgyűlési képviselő az akció előtti sajtótájékoztatóján kijelentette, mára „politikai igazság, hogy Papp László sokkal inkább egy tanácselnök, mint polgármester”. – A debreceniek helyett a kínai kommunista párt érdekeit képviseli, az ő helytartójuk. A polgármester hivatal ezért sokkal inkább tekinthető a kínai állampárt ügynökségének, amely akkumulátorgyárakkal segíti kínai exklávék létrehozását. A kínai zászlót azért feszítjük ki, hogy mindenki lássa, kinek is dolgozik Papp László – mondta a politikus.
Szerinte a beruházás azért káros, mert a legjobb minőségű termőföldeken valósul meg, hozzájárul a Fancsika kiszáradásához, és a munkaerőt is külföldről kell idehozni. Közölte: miközben a magyar lakosság sehol sem akar akkumulátorgyárakat, a Fidesz mégis megvalósítja, mert ily módon hajbókol Pekingnek, továbbá az Orbán-kormány nem akar, nem tud kiegyezni az Európai Unióval. – Az állampártnak azért van szüksége ezekre a beruházásokra, hogy valamilyen módon pörgesse azt a gazdaságot, amelyet az elmúlt 13 évben tönkrevágott. Igazából nem kellene ezt tennie, amennyiben kiegyezne az EU-val – tette hozzá.
Szabó Bence, a Momentum helyi önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy a debreceniek az elmúlt hónapokban több fórumon keresztül jelezték a polgármesternek az ellenérzéseiket az akkumulátorgyár ügyében. – A Momentum és mások által beadott népszavazási kezdeményezéseket lesöpörték. Amikor nyáron szintén a polgármesteri hivatalnál tiltakoztunk, már a megfélemlítés következett. Öt eljárás folyik ellenem, de nem hagyunk teret a megfélemlítésnek – közölte.
Kérdésünkre elmondta, a rendőrség gyülekezési joggal visszaélés miatt tett szabálysértési feljelentést vele szemben, míg Papp László személyi szabadság megsértése miatt.
Elhangzott: a Momentum parlamenti frakciója kihelyezett ülést tartott Debrecenben hétfőn.
RaL












































