Debreceni Momentum: valljon színt a polgármester!

Petíciót indít a debreceni Momentum a városban épülő akkumulátorgyárak építésének megakadályozására – közölték a párt önkormányzati képviselői július 26-án, szerdán sajtótájékoztatón.
Szabó Bence és Mándi László a polgármesteri hivatal Simonffy utca 2. szám alatti irodája előtt nyilatkozott a sajtó képviselőinek, ahol a Momentum a TizenX debreceni aktivistáival július 24-én, hétfőn kezdett demonstrációba.
Ahogy arról beszámoltunk: a tiltakozók a bejárati elé ülve elzárták a bejutást az épületbe, másnap, július 25-én viszont ezt már megakadályozták a közterület felügyelet munkatársai. Céljuk az volt, hogy átadjanak egy nyilatkozatott Papp László polgármesternek, amelynek aláírásával a városvezető vállalja: népszavazást ír ki a városba tervezett akkumulátorgyárakról.
Szabó Bence a sajtótájékoztatón közölte: a polgármesterrel ugyan július 25-én összefutottak, de a nyilatkozatot nem tudták eljuttatni hozzá. Az önkormányzati képviselő hozzátette: az aláírásgyűjtéssel azt szeretnék elérni, hogy a debreceniek népszavazáson dönthessenek arról, épülhet-e akkumulátorgyár a városban.
Mándi László a Fidesz „méreggyárai” veszélyeztetik Debrecen vízkészletét, a debreceniek életét, ezért azok építését azonnal le kell állítani.
Valljon színt a polgármester ebben a kérdésben, és szüntesse meg a közvetlen veszélyt!
– fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy a petíció alkalmat teremt arra, hogy a város lakói kifejezhessék nemtetszésüket a beruházásokkal kapcsolatban.
Bár a július 24-i, hétfői Facebook-bejegyzésében Szabó Bence még arról írt, hogy addig tartják blokád alatt a polgármesteri hivatal épületét, amíg a polgármester alá nem írja a népszavazás kiírására vonatkozó nyilatkozatukat, a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre a képviselő azt mondta: a blokádot nem tartják fenn tovább.
Reagált a Fidesz
A Momentum igazi politikai szélkakas módjára viselkedik – írja a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva a debrecen Fidesz-KDNP frakció.
Hangsúlyozzák: Mándi László 2022-ben még Facebook-posztban aggódott az akkumulátorszektorhoz tartozó kínai Semcorp-beruházás – általa vélelmezett – leállítása miatt, a beruházás fontosságát támogatva. Most, amikor a Momentum finanszírozói úgy kérik, akkor pedig teátrálisan elterül a polgármesteri hivatal bejáratánál, jelezve, hogy a városban zajló ipari beruházásokat meg kíván akadályozni. Teszi ezt úgy pártársával Szabó Bencével, hogy önkormányzati képviselőként felesküdtek a debreceniek szolgálatára, most mégis a polgárok ügyintézését, a polgármesteri hivatal működését akadályozzák erőszakos módon fellépve a város polgáraival és a hivatal munkatársaival szemben.
A Momentum képviselői erőszakos cselekedetükkel alkalmatlanná és méltatlanná váltak Debrecen polgárainak képviseletére! Felszólítjuk a Momentumot, hogy erőszakos képviselői kérjenek bocsánatot a debreceni polgároktól és távozzanak a közéletből!
– áll a közleményben.
Hozzáteszik: a Momentum július 26-i hatásvadász sajtótájékoztatójával valótlan képet fest a debreceni ipari beruházásokról. Egyetlen ipari üzem sem lesz Debrecenben környezetszennyező. Mind a városvezetés, mind pedig a hatóságok biztosítani tudják, hogy az idetelepült üzemek a vonatkozó szabályok betartása mellett működjenek, és semmilyen hátrányt ne jelentsenek az itt élők számára. A kormányzati és városi támogatással létrejövő monitoring rendszer, a hatóságok szigorú kontrollja biztosítani tudja ennek a megvalósulását.
A Momentum ugyan népszavazást követel az ügyben, de ne felejtsük el azt sem, hogy a 2022 novemberében a Helyi Választási Iroda által jóváhagyott, az akkumulátorgyártást érintő népszavazási kérdésben a párt egyetlen aláírást sem gyűjtött, bár erre minden lehetősége megvolt - fogalmaz a Fidesz-KDNP frakció.


















