civishir.hu
2023.05.12. 12:39
Az egyesület szerint a helyiek kezébe kell adni a döntést, mégpedig 2024 májusában, az önkormányzati választáson.
– Minden fejlesztés akkor ér valamit, ha a debreceniek érdekeit szolgálják. Megdöbbenve tapasztaltuk azt, hogy újabb akkumulátorgyár épül Debrecenbe, és azt tapasztaltuk, hogy a helyiek is meglepődtek – mondta Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum Debrecen Egyesület elnöke a május 12-i sajtótájékoztatón, melynek témája a cívisvárosba, a BMW-gyár szomszédságába települő Eve Power akkumulátorgyár volt. Mint ismert, kedden jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Papp László polgármester, Glenn Schmidt, a BMW alelnöke és Alexander Holden, az Eve Power alelnöke, hogy 400 milliárd forintos beruházást hajtanak végre az északnyugati gazdasági övezetben.
![]() | Még egy kínai akkumulátorgyár épül Debrecenben!Az EVE Power az északnyugati gazdasági övezetben építi fel a hatalmas üzemet. |
Gondola meglátása szerint düh és harag van az emberekben, hiszen nem ezt várták.
Értetlennek tartják, hogy a döntéshozók nem veszik figyelembe a jelenlegi debreceni közhangulatot, hiszen tudomásuk szerint a többség akkumulátorgyár-ellenes. Úgy vélik, ez a hangulat alapvetően meghatározza a város mindennapi életét, hiszen mindenhol erről beszélnek az emberek. – Ilyen közvélekedés közepette azt mondani, hogy kapunk még egy akkumulátorgyárat, az politikailag borzasztó nagy hiba. Úgy tűnik, nem a debreceniek érdekeit képviselik a döntőshozók. Az külön felháborító, hogy kifejezetten a BMW érdekében kell eljárni, a cég érdekében kell ezt az akkumulátorgyárat idehozni. Mintha nem az lenne a fontos, hogy előbb a debreceniek érdekét vegyük figyelembe, majd csak ezt követően a multinacionális cégekét – mondta Gondola Zsolt Zoárd. Szerinte szereptévesztésben van az, aki azt hangoztatja, hogy "aki az Eve Power gyárépítését támadja, az a BMW beruházását támadja".
Meglátása szerint ha a debreceniek nem akarnak valamit, azt nem írhatja felül sem a BMW, sem a kínai tőke.
Közölte, teljesen felesleges a további vita arra vonatkozóan, hogy milyen lesz a károsanyag-kibocsátás, a vízfelhasználás, mennyi véderdőt kellene telepíteni, hisz ezek nem vezettek eredményre. – Bebizonyosodott, hogy keresztülviszik a terveket, sőt hoznak még egy gyárat – hangsúlyozta az egyesület elnöke, hozzátéve, mostantól a jövőbe tekintenek. – Azt gondoljuk, a debreceniek kezébe kell adni a döntést, mégpedig 2024 májusában, az önkormányzati választáson. Nem fog másról szólni a választás Debrecenben, minthogy ezt a fejlődést a helyiek támogatják-e vagy sem. Akarják-e, hogy Debrecen ipari város legyen – ennek minden környezeti terhelésével együtt –, vagy azt szeretnék, hogy visszakapják korábbi városukat. A csendes, békés várost, tele egyetemistákkal, kisvállalkozókkal – sorolta.
Gondola Zsolt Zoárd ígéretet tett, hogy amennyiben a választáson felhatalmazást kapnak a debreceniektől az összes szerződést felülvizsgálják, amelyek a "népakarat ellenére jöttek létre". – Nem lehet megakadályozni, hogy a népakarattal szemben másfajta fejlődési irányt vegyen a város – zárta gondolatait.![]() | Fidesz: a város gazdasági jövőjének kulcsa a BMW debreceni üzemeA frakció reagált a Civil Fórum sajtótájékoztatóján elhangzottakra. |
CH
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.28)