civishir.hu
2023.03.30. 11:27
Olasz Renátót A Király című sorozatban nyújtott alakításáért díjazták.
Március 29-én 10. alkalommal tartották meg a Televíziós Újságírók Díjának gálaestéjét. Idén 14 kategóriában hirdettek eredményt. A tiszavasvári születésű Olasz Renátó elnyerte a legjobb színésznek járó elismerést A Királyban nyújtott alakításáért, Schell Juditot pedig megválasztották a legjobb színésznőnek – szintén A Királyban megformált karakteréért.
Olasz Renátó 1992-ben született Tiszavasváriban, itt tanult a Kabay János Általános Iskolában. A debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán érettségizett 2012-ben, majd 2012–2017 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, prózai színművész szakon. Egyetemi gyakorlatát a Radnóti Színházban töltötte. 2017-2018 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, 2018-tól szabadúszó. 2019-2021 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakos hallgatója volt. Számos színházi és televíziós produkciókban láthattuk. Legismertebb szerepei: Miklósi Márk az Aranyéletben, Fefe a Jófiúkból, Ricsi az X – A rendszerből törölve krimiben. Emellett hatalmas sikert aratott Zámbó Jimmy bőrébe bújva, A Király című sorozatban. Schell Judit 1973-ban született Debrecenben. Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész. A főiskola után a Radnóti Miklós Színház művészeként kezdte a pályát, ahol 8 évet töltött el. 2003-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött. 2012 óta a Thália Színház tagja, 2018-2021 között a színház művészeti vezetője. 2020 nyarának végén Spanyolországba költözött egy évre, ahol tanulmányokat folytatott. Művészeti vezetői munkáját továbbra is ellátta, 2021 nyarán hazaköltözve azonban úgy döntött, kitöltve szerződési idejét, szeptembertől korábbi munkaviszonyait (mind vezetőkén, mind színészként) feladja a teátrumban. Legismertebb sorozata, filmjei: Szomszédok, Csak szex és más semmi, Állítsátok meg Terézanyut!, Zimmer Feri 2., Terápia, Post Mortem.Nagyszabású show-műsor
Dancing with the Stars (TV2)
Vetélkedő
Szerencsekerék (TV2)
Gasztroreality
A Konyhafőnök (RTL)
Női mellékszereplő
Hermányi Mariann (A besúgó)
Reality
Ázsia Expressz (TV2)
Heti sorozat
A Király (RTL+)
Női műsorvezető
Lékai-Kiss Ramóna (TV2)
Zsűritag
Majoros Péter Majka (Sztárban sztár leszek!)
Napi sorozat
Keresztanyu (RTL)
Férfi mellékszereplő
Thuróczy Szabolcs (A besúgó)
Talkshow
Az első influenszerek (Spektrum)
Férfi műsorvezető
Till Attila (TV2)
Színésznő
Schell Judit (A Király)
Színész
Olasz Renátó (A Király)
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.10)