airportal.hu
2023.03.23. 17:27
A Daniella ipari parkban működik majd.
A főként regionális repülőgépek szerkezeti elemeinek javításával foglalkozó, több országban is működő Skyways Technics repülőgép-karbantartó (MRO) vállalat több munkakörre is toboroz magyar szakembereket.
A dán központú cég új telephelye a debreceni Daniella ipari parkban működik majd
– közölte az AIRportal.hu kérdésére a karbantartó vállalat, amely 2023 júniusától legalább 10 dolgozót vesz fel Debrecenbe, a repülőgépek kompozit és fém szerkezeti elemeinek javításához kapcsolódó munkakörökbe:
Közlésük szerint választásuk azért esett Magyarország második legnagyobb, Budapesttől 220 kilométerre fekvő városára, mert kiválóan megközelíthető közúton, vonattal és repülővel is, a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren működő Trimodális Logisztikai Központ pedig közvetlen vasúti összeköttetést teremt több nagy európai kikötővel is.
![]() | Debrecen már csak 800 méterre és 8 hónapra van a Tisza vizétőlA Nagyerdő, a Vekeri és a Fancsikai-tavak környéke születhet újjá - mondta a polgármester. |
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.10)