civishir.hu
2023.01.16. 12:40
Két új felületen is követhetjük, merre jár a busz.
Bővítette valós idejű utastájékoztatását a DKV Zrt., így január 16-tól, hétfőtől újabb két felületen érhetők el a debreceni közösségi közlekedéssel kapcsolatos friss információk. A fejlesztés kapcsán tartott hétfői sajtótájékoztatón Tóth Szabolcs vezérigazgató elmondta: a már eddig is elérhető TransIT mobilalkalmazás után a menetrend.app alkalmazáson is valós idejű tájékoztatáshoz jutahatnak az utasok, akik így könnyebben tervezhetik meg utazásukat.
Az ingyenesen letölthető alkalmazás megbízható menetrendi adatokkal szolgál, a járatok ennek segítségével valós időben láthatók, és akár egyidejűleg valamennyit közös térképen megjelenítve, az átszállási lehetőségekről is információkat kaphatnak az utasok.
A felületen olvashatók a DKV Zrt. által kiadott aktuális forgalmi hírek is, amelyek további segítséget adnak az utazás megtervezéséhez.
A vezérigazgató elmondta azt is: a menetrendi információk mellett immár az egyik legelterjedtebb online térképes felület, a Google Maps is megjeleníti a debreceni közösségi közlekedés valós idejű adatait. Ez lehetővé teszi például az utazás út közbeni újratervezését. A felületen az adott járat pontos érkezésének idejéről, a legközelebbi megállóról, továbbá az átszállási lehetőségekről is tájékozódhatnak.
A DKV Zrt. a most elindított valós idejű utastájékoztatás működésével kapcsolatban várja az utasok visszajelzéseit, hogy a legjobb szolgáltatást nyújthassa az utazóközönségnek.T.T.
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.31)