2022.06.12. 09:19
Hajdúhadház a végállomás.
Katonai menetoszlopra kell számítani az ország útjain 2022. június 12-én, közölte a Magyar Honvédség az MTI-vel. A haderő tájékoztatása szerint a menetoszlop az alábbi útvonalon halad végig: Újdörögd–Nyírád–Devecser–Veszprém–Székesfehérvár–M7–M0–M3–M35–4. számú fő közlekedési útvonal–Hajdúhadház.
A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.
A zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, ezért a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérő járművek biztosítják – hívták fel a figyelmet. A katonai szállítmány közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével tanácsos közlekedni.
A Magyar Honvédség közleményében kiemelte, hogy a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.22)