Cívishír
2021.06.17. 13:14
A Szinorg ünnepségén Gulyás Gergely is jelen volt.
Elhelyezték annak az újonnan épülő, négycsillagos szállodának az alapkövét június 17-én Debrecenben, amelyik a Szinorg Csoporthoz tartozó Bajcsy Invest beruházásban valósul meg a Bajcsy-Zsilinszky utcán 8,2 milliárd forintból (3,4 milliárd forint állam támogatással).
Az ünnepségen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter annak a hitnek a fontosságát emelte ki, amely a pandémia ellenére kitart a beruházások, fejlesztések mellett.
Papp László, Debrecen polgármestere arra emlékeztetett, hogy már egy évtized is eltelt a legutolsó helyi szállodaberuházás (a Divinus) óta, miközben a város az utóbbi időszakban nagyot fejlődött (több száz milliárd forintnyi működőtőke térkezett), és ez a vendégéjszakák elmúlt években mért kétszámjegyű növekedésében is kifejeződik (2018: 470 ezer, 2019: 502 ezer). Rámutatott, fontos turisztikai kapcsolatokat építettek ki Izraellel és Oroszországgal, a pandémia előtti időszakban sok turista érkezett e két országból. A polgármester szerint a mostani szállodaépítésnek is fontos szerepe lehete majd a város turisztikai stratégiában, „hiszen minősőgi szálláshelyekre szükség van”.
– A szállodaépítés előkészítését és az építkezés megkezdését a koronavírus sem akadályozhatta meg, mert hiszünk abban, hogy a tudomány legyőzi a járványt, a világgazdaságban helyreáll a rend, a magyar gazdaság erős növekedési pályán van, valamint Debrecen 2030-ig szóló fejlesztési stratégiája kedvező helyzetet teremt egy ilyen beruházásnak
– hangsúlyozta a Szinorg Zrt. elnök-vezérigazgatója, Szúcs Gyula. A szállodát egy külföldi szakmai befektető, a Mercure fogja üzemeltetni, tette hozzá (a Mercure az Accor Csoport tulajdonában van). Megjegyezte: a Szinorg Csoportban minden tényező megvan ahhoz, hogy akár kivitelezőként, akár kezdeményezőként részese legyen a következő tíz év debreceni fejlesztéseinek.
![]() | Százötvenöt szobával épül Debrecen új szállodájaA front a Bajcsy-Zsilinszky utcára néz majd. Íme, a látványtervek! |
Kósa Lajos országgyűlési képviselő kiemelte: az egész Bika-tömb (ebbe ágyazódik bele az új szálloda) fejlesztésén dolgoznak, így a szállodaberuházás városrehabilitációs szempontból is fontos. Ennek része az Aranybika nemrég bejelentett tulajdonosváltása, ahogy arra is több elképzelésük van, miként lehetne a parkolási igényeket kezelni.
– Aki körülnéz a belvárosban, az láthatja, hogy a szocializmus városrombolása miben csúcsosodott ki. Van egy borzalmas új szárnya az Aranybikának, mellette az Uniónak nevezett sorház. Ez utóbbit fogjuk nézni még egy ideig, hiszen ezeket nagyon nehéz kezelni, eltüntetni, megújítani persze lehet..Meg kell oldani továbbá a bejutással felvetődő közlekedési problémákat is. Vannak nagyobb léptékű terveink, akár úgy is, hogy kiváltjuk az Aranybika mögötti trafót, és mélygarázst alakítunk ki. Vagy megpróbáljuk rendezni a Hatvan utcának a Bethlen utcáig tartó szakaszát, ahol most nagyon sokan parkolnak, de nem ez a megfelelő kihasználása ennek a területnek – mondta a politikus, hangsúlyozva, sokat törik még a fejüket a következő lépéseken.
Horváth Péter, a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója a sikeres kormányzati oltási program méltatása után megosztotta: Debrecenben 103, a térségben 1300 magánszálláshely újult meg több mint négymilliárd forintos állami támogatással; az így felújított 4100 szoba mellett a térség 33 panziójában további 350 szoba létesült, vagy újult meg további több mint egy milliárd forintból.Mint arról már írtunk, a szálloda 2022 nyarán nyílna meg.
RaL
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.31)