Bücs Zsolt a falusi gyerekkorról, Távol-Keletről, a Lokiról, a válásokról, a pénzről, az EB-ről - interjú!

Bücs Zsolt meglehetősen érdekes figurája a magyar futballéletnek. Játékosként a válogatottságig vitte, játszott a Wembley-ben egy angol-magyaron! Ma kedves, barátságos ember, ráadásul megfelelően kvalifikált is: az elsők között szerezte meg az UEFA Pro-licences diplomáját Magyarországon. Rendkívül hasznos tagja volt a Bajnokok Ligája- majd Európa Liga-főtáblára jutott DVSC szakmai stábjának. Debrecenbe is visszatér időnként, aztán távozik, egyszer önszántából, máskor akarata ellenére. Most, 57 évesen is váltania kényszerül, mert az akadémia új vezetése nem számol vele.

Cívishír: Egy Pro-licences edzőre miért nincs szükség a debreceni utánpótlásban?
Bücs Zsolt: Ezt én nem tudom megmondani, meg kell kérdezni az urakat.

Cívishír: Megkérdezzük! Hol folytatod?
Bücs Zsolt: Vannak ajánlataim, majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Nagyon szívesen maradtam volna a debreceni akadémiánál, hiszen év közben kaptam meg az U16-os korosztályú csapatot, szerettem volna egy teljes bajnokságot végig dolgozni a srácokkal, láttam bennük a fejlődési potenciált, de megköszönték a munkámat.

Cívishír: Valami azt súgja, fogsz még Debrecenben dolgozni! Egyébként Debrecenbe hazajársz?
Bücs Zsolt: Én haza még mindig Rozsályba járok, ahol felnőttem, és ahol a mai napig él édesanyám, de Debrecent is otthonomnak tekintem, hiszen itt ismerem a legtöbb embert, itt él a legtöbb barátom.

Cívishír: Mesélj egy kicsit a falusi gyerekkorról!
Bücs Zsolt: Rozsályban nem volt pláza, mobilunk sem volt. Egész nyáron fociztunk, deszkából építettünk kaput, a szomszéd madzagból hálót készített, és toltuk reggeltől estig. Anyukám egy idő után nyáron már nem csináltatta meg az ablakot, mert úgyis berúgtuk. Télen is mindenféle okosságot kitaláltunk magunk sportos szórakoztatására. Amikor befagyott a faluban a patak, akkor fából ütőket készítettünk, a konzervdobozba követ raktunk és úgy jégkorongoztunk. Voltak a korcsolyások és a mezítlábasok, nagy meccseket vívtunk. Amikor váradást tartottak a faluban, összeszedtük a kidobott tűket, azokból csináltunk íjvesszőket, azokkal vadásztunk fácánra a temetőben. A repülőket éppen nem dobáltam, de minden mást megcsináltam. Így telt a gyerekkorom Rozsályban.

Cívishír: Versenyszerűen mikor kezdtél focizni?
Bücs Zsolt: A nővérem Budapesten, nem messze a Fáy utcától, a Tömöri közben lakott, amikor én tízéves voltam. Ott fociztak a téren a pesti srácok, akik először nem vettek be engem, falusi gyereket, de egyikük elment nyaralni, így szállhattam be. Az első nap után már mindenki velem akart lenni. Egy vasasos úriember szúrt ki, hívott is a kék-fehérekhez, de édesapám nem engedett. Azt azonban sikerült kiharcolnom, hogy később elengedjen Mátészalkára, ahol a nyíregyházi focisuli tartott kiválasztót. A nyolcadik osztályt már Nyíregyházán jártam, első meccsemen győztes gólt rúgtam a Borsodi Bányász ellen, a következő meccsen meg ültem a padon. A harmadik meccsen rúgtam egy kapufát, majd adtam két ziccerpasszt a társaknak, ennek ellenére lecseréltek. Falusi fejjel nem tudtam felfogni, miért csinálják ezt velem, de megfogadtam, hogy akkor is focista leszek! Abból a társaságból ez csak nekem sikerült.

Cívishír: Az NB I-ig ezek szerint rögös út vezetett.
Bücs Zsolt: Egyáltalán nem, utána már ment minden, mint a karikacsapás. Nyíregyházán mutatkoztam be az NB I-ben, de a csapat 1983-ban kiesett, akkor igazoltam Debrecenbe.

Cívishír: A Szpariból Debrecenbe - ez furcsa lehetett akkoriban!
Bücs Zsolt: Nekem különösen az volt, hiszen édesapám debreceni, a Legányi utcában laktak a Vargakertben, így a fél rokonságom is debreceni. Egyébként az én első Szpari-DMVSC összecsapásom egy kupameccs volt, gólt szereztem és gólpassz adtam a Loki ellen, a mezőny legjobbjának választott a Népsport. Az apai rokonság mindenesetre közölte, hogy ilyet még egyszer ne csináljak. Szerencsére a következő idényben már nem éreztem fenyegetettséget, mert Debrecenbe igazoltam.

Cívishír: Kering egy sztori a városban, hogy kimaradtál a nagy debreceni bundázásból, mégis bevittek a rendőrök! Hogy is történt?
Bücs Zsolt: Egyszerűen bevittek és kihallgattak, pedig én az ominózus meccsen, 1986-ban nem is játszhattam, mert akkor éppen katona voltam. Ráadásul aznap még kimenővel sem hagyhattam el a laktanyát, mert egy korábbi engedély nélküli eltávozásért fogdán ültem. Közöltem a rendőrökkel, hogy legyenek szívesek ennek utánanézni, és engem hagyjanak békén.

Cívishír: Debrecenből Győrbe tetted át a székhelyed 1988-ban. Miért?
Bücs Zsolt: Kiesett a csapat az NB I-ből. Az utolsó fordulókban sérülés miatt nem tudtam játszani, így még fájdalmasabb volt a búcsú. Győrben nagyszerű futballistákkal vigasztalódhattam.

Cívishír: A légióskodást levezetésnek szántad?
Bücs Zsolt: Egyáltalán nem. 1999-ben, Szingapúrban fejeztem be a profi futballt, ahol veretlenül nyertünk bajnokságot az idény játékosának választottak.

Cívishír: Gonosz kérdés, te voltál a vakok között a félszemű?
Bücs Zsolt: Akkor sorolom a csapattársaimat: Ernie Tapai ausztrál válogatott, Vlado Bozinovski ausztrál válogatott, aki korábban az angol élvonalban, az Ipswich Townban is játszott, illetve volt egy brazil csatárunk is. Nem voltunk vak csapat, bár kétségtelen, hogy a szingapúri bajnokság akkor gyengébb volt a magyarnál.

Cívishír: Visszaszívom! Milyen volt az életed Szingapúrban?
Bücs Zsolt: Imádtam ott élni. Én voltam a csapatkapitány, a többiek figyeltek rám, hallgattak rám, tiszteltek. A helyiek csendes srácok voltak, nem mertek lázadni a klubvezetők ellen, én azonban bátran megmondtam mindent, külföldi voltam, velem nem tudtak mit kezdeni. Van egy érdekes sztorim. Szingapúrban úgy zajlott a javadalmazás, hogy minden győztes meccs után prémiumot kaptunk. Az utolsó fordulóban – amikor már eldőlt, hogy megnyerjük a bajnokságot – egy gyengébb csapat ellen játszottunk, de előtte a klubvezetők közölték, hogy erre a meccsre nem jár prémium. Az öltözőben elmondtam a srácoknak, hogy akkor csak sétálgatunk a pályán, avagy kis pénz, kis foci – volt kitől tanulnia egy magyarnak. Hiába volt kint a belügyminiszter, merthogy a miénk belügyi csapat volt, az első félidő végén 2-0-ra vezetett az ellenfél. A szünetben bejött az öltözőbe Mr. Velu, a klubtitkár, hogy közölje: csak lesz prémium. Kimentünk, rúgtunk ötöt, nyertünk 5-2-re.

Cívishír: Ha már a pénzt szóba hoztad, jól kerestél a focival?
Bücs Zsolt: Jobban éltem, mint a magyar átlag, külföldön különösen jól kerestem, de a két válásom nem tett jót az anyagi helyzetemnek.

Cívishír: A te tudásod ma havi szinten milliókat érne. Rosszkor születtél!
Bücs Zsolt: Én egyáltalán nem vagyok irigy a maiakra. Ilyen világ van, ezt el kell fogadni. Senki nem fogja visszautasítani a 4 ezer eurós fizetést azzal az érvvel, hogy ő csak 1500 eurót ér havonta.

Cívishír: A két válogatottságot immár senki nem veszi el tőled, de lehetett volna több is?
Bücs Zsolt: Döme (Détári Lajos, a szerk.) mindig azzal ugrat, hogy csak azért lettem kétszeres válogatott, mert akkor ő éppen nem tudott hazajönni. Ez így, ebben a formában nem igaz, mert ezen a poszton játszott még Bognár György, és még Hannich Péter is ott szaladgált a pályán. Amikor ilyen játékosok játszanak 10-esben, akkor nehéz bekerülni a válogatottba. Örülök neki, hogy nekem kétszer sikerült, ugyanakkor sajnálom, hogy nem húzhattam még magamra a címerest mezt, mert szerint 1990-ben a törökök és az angolok elleni is jó teljesítményt nyújtottam. Marad nekem az az élmény, hogy a futball legnagyobb szentélyében, a Wembley-ben „felbőröztem” David Plattet.

Cívishír: Détári, Hannich, Bognár – sorolod a neveket. Most miért nincs jó klasszikus 10-esünk?
Bücs Zsolt: Nagyon nehéz úgy gyerekcsapatot csinálni, hogy egy kiválasztóra eljönnek százan, Debrecenben is. A korábban említett mátészalkai kiválasztón, valamikor a hetvenes években több mint ezren voltunk. Egynaposra tervezték, de három nap alatt alig tudtak mindenkit megnézni. Most nagyon kevés a gyerek, vagyis nagy más sportágak elszívó hatása. Nincsenek volt gyarmataink, mint például Hollandiának, ahol minden bevándorló futballozni akar.

Cívishír: Barcelonában azért tudnak jó katalán futballistákat is kinevelni!
Bücs Zsolt: Csak azokat nem száz, hanem tíz- vagy százezrek közül választják ki. Ráadásul azok a kiválasztottak, akik nem elég motiváltak, rögtön repülnek, és jönnek helyettük mások, akik kellően motiváltak.

Cívishír: Magyarországon ennyire rossz a helyzet?
Bücs Zsolt: Nem rossz, csak kisebb a merítési, kiválasztási lehetőségünk, mint a nagyobb nemzeteknek Nyugat-Európában. Itt a legtöbb esetben a szülő jobban akarja, hogy a gyerek focizzon, mint maga a gyerek. Ezzel nagyon nehéz mit kezdeni.

Cívishír: Az edzői karriered csúcsa a nagy 2009-2010-es menetelés, amikor Herczeg András segítője voltál a debreceni szakmai stábban? De hogyan is lett belőled edző?
Bücs Zsolt: Először az NB III-ban kezdtem edzősködni, majd a Ferencvárosnál utánpótlását irányítottuk Tuboly Fricivel, de az nagyon nehéz időszak volt. Egy évig nem kaptak az edzők fizetést a Fradinál. Ekkor volt Berki Krisztián klub első embere.

Cívishír: Debrecenből jött a megmentő ajánlat?
Bücs Zsolt: A DVSC akkor már bajnok volt, Magyarország legjobb csapata, ezért nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor Herczeg András pályaedzőnek hívott. Azt hiszem, nem végeztük rosszul a dolgunkat. Egyik évben megnyertünk mindent, bejutottunk a Bajnokok Ligája, majd az Európa Liga főtáblájára.

Cívishír: Rudolf Gergely szárnyalásához volt némi közöd, azt csiripelték akkor a madarak.
Bücs Zsolt: A szakmai stábban mindenkinek volt hozzá köze. Amikor én ide kerültem, többnyire az NB III-as csapatban játszott. Mi adtunk neki tartósan bizalmat az első csapatnál, és hát meg is hálálta!

Cívishír: Amikor elment, azt mondtuk, ilyen csatára sokáig nem lesz a Lokinak. Ennek már több mint egy évtizede, és sajnos igazunk lett…
Bücs Zsolt: Azért Adamo Coulibaly sem volt rossz, bár nyilvánvalóan más típusú csatár volt, mint Rudolf. Azért kétszeres gólkirály debreceni színekben, azt ne feledjük!

Cívishír: Ez igaz, no de egy másik Coulibaly sincs azóta!
Bücs Zsolt: Én Bárány Donátra nagyon kíváncsi vagyok. Ő olyat tud a fociból, amit nagyon kevesen. Nem várja a labdát, mint a legtöbb csatár, hanem támadja. Egyelőre nem olyan képzett, mint Rudolf, de még nagyon fiatal, reményteljes jövő előtt áll. Az akadémián is van néhány tehetséges gyerek, de az még a jövő zenéje, hogy mi lesz velük.

Cívishír: Feltételezem, hogy a szabadidőben kispályázol több csapatban is.
Bücs Zsolt: Már csak egyetlen csapatban, a Dentofitban játszom. Kevés szabadidőm volt Debrecenben, hiszen szinte egész napot kint töltöttük az akadémián, én pedig még külön egyéni foglalkozásokat is tartottam. Ha marad egy kis időm, azt igyekszem a gyerekeimmel tölteni.

Cívishír: Apropó! Ki örökölte Bübü vajlábát?
Bücs Zsolt: Két fiam van és egy lányom. Gondoltam már DNS-vizsgálatra is, mert mindkét fiam ügyetlen a labdával. A nagy kickbokszozik, csak a kicsi focizik. Ha együtt élnénk, talán egy NB III-as játékost tudnék belőle nevelni, ez lenne a maximum. Ezzel együtt nagyon szeretem őket, de Bücs névvel egyelőre nem lesz focista Magyarországon. A lányom nagyon ügyes kézilabdázó, most éppen az NB I/B-s Szentendrén játszik, de akár NB I-es játékos is válhatott volna belőle. Ha focista lenne, egészen biztosan az élvonalban játszana.

Cívishír: Az EB-n mit vársz a magyaroktól?
Bücs Zsolt: Nyilván egyik csoportmeccsen sem mi vagyunk az esélyesek, de ha ki is kapunk mindenkitől, kitömni nem fognak minket, mert nagyon szervezett ez a társaság. Willi Orbán személyében van egy világklasszis középső védőnk, elöl gyengébbek vagyunk, de hátha tudunk legalább egy gólt rúgni minden meccsen! Egészen extra teljesítmény lenne, ha egy pontot szereznénk.

Cívishír: Gyakori vita tárgya, hogy a magyar futball az elmúlt 30 évben fejlődött vagy sem? Van, aki szerint csak azért jutunk ki az EB-kre, mert bővítették a mezőnyt. Neked mi a véleményed?
Bücs Zsolt: Szerintem egyértelműen fejlődött a magyar futball, és örülni kéne, hogy kijutottunk egymás után két Európa-bajnokságra, már csak azért is, mert nem mindenki jut ki. A stadion- és pályaépítéseknek sem örül mindenki. Én nem értem az ilyen embereket. Miért nem lehet örülni annak, hogy a magyar gyerekek jó pályákon, szép környezetben játszanak, a szurkolók pedig igényes stadionokban szurkolhatnak?

Cívishír: A DVSC NB I-es szereplése elé hogyan tekintsünk?
Bücs Zsolt: Nagyon sok posztra, elöl és hátul is kell igazolni, még nem alakult ki a keret, nehéz így bármit is mondani. A fiatalok – Bárány, Baráth, Bényei – tehetséges srácok, de még nagy rizikó lenne rájuk építeni az NB I-ben. Akkor lehet tisztábban látni, ha már megvan a keret.

Cívishír: Végül áruld el, mi az edzői vágyad?
Bücs Zsolt: Az FC Barcelona vezetőedzői posztja. A viccet félretéve: én nagyon szeretek felnőttekkel és utánpótláskorúakkal is foglalkozni. Reméltem, hogy az U-16-os csapattal még kapok legalább egy évet Debrecenben, de nem így történt. Ezzel együtt elégedett ember vagyok, hiszen azzal foglalkozom, amit szeretek.

Cs. Bereczki Attila