Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rendőrnek adta ki magát a csaló, aki debreceni időseket vert át

| 2021. 05. 18. | 22:57:00
Hét év fegyházat kapott a budapesti férfi.
Rendőrnek adta ki magát a csaló, aki debreceni időseket vert át
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Jogerősen hét év fegyházra ítéltek egy budapesti férfit, aki rendszeresen pénzt csalt ki idős debreceni emberektől – tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője május 18-án az MTI-t. Dobó Dénes kiemelte: a másodfokú bíróság – a Debreceni Járásbíróság határozatát helybenhagyva – társtettesként elkövetett csalás és háromrendbeli, bűnsegédként elkövetett csalás kísérlete miatt a vádlottat hét év fegyházra ítélte, két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, és kimondta, feltételes szabadságra nem bocsátható.

A férfi emellett köteles az egyik sértettnek több mint hatmillió forint kártérítést fizetni.

Az ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a budapesti vádlott ismeretlen társai 2020 júniusában egy angol körzetszámú telefonról felhívták a 70 éves sértettet, és azt állították, hogy férje közlekedési balesetet szenvedett. Ezután egy férfi síró hangon a sértett férjének adta ki magát, és kérte, az asszony tegyen meg mindent, amit a hívók kérnek. A csalók megkérték a sértettet, számolja össze, mennyi pénze van otthon, és később adja át a lakására érkező rendőrnek. A megtévesztett asszony összeszedte a különböző valutákban tartott pénzt, több mint hatmillió forint értékben, majd átadta az 55 éves vádlottnak, akit rendőrnek gondolt.

A vádlott néhány hét múlva ismét Debrecenbe érkezett, hogy megtévesztett emberektől pénzt vegyen át.

Ismeretlenül maradt társai előzőleg három idős sértettnek is azt állították telefonon, hogy közeli hozzátartozójuk balesetet okozott, de ha elegendő pénzt adnak majd át, akkor nem tesznek feljelentést. A beszélgetés két idős sértettnek is gyanús lett, ezért a telefonálók megszakították a hívást. A harmadik, egy 75 éves asszony azonban hitt nekik, és bankautomatából felvett 2,7 millió forintot, majd otthon várta, hogy menjen valaki a pénzért.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
Vizsgálat indult Magyar Péter ellen
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint felmerül a gyanú, hogy megpróbálják a törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat.
Hirdetés
Hirdetés
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A mesterséges intelligencia bajnoki címeket jósol a DVSC-nek
A jóslat szerint többször is megtörik a Ferencváros hegemóniája.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Debreceni szakképzés: sikeres együttműködés a Manz Hungary Kft.-vel
A vállalat és a szakképzési centrum egymásra talált.
A gazdaság növekedéséről beszélt a nemzetgazdasági miniszter Debrecenben
Nagy Márton szerint a magyar gazdaságnak lételeme, hogy a járműiparban sikerüljön az elektromos átállás.
Földes két utcájában is aszfaltoznának
A vízelvezetést is megoldanák.
Európában a magyarok kapják a legolcsóbban az áramot és földgázt
Finn cég végzett összehasonlító felmérést.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
Hogyan nyomtatunk ma? Innovatív ipari és üzleti megoldások!
A legjobb dolgok sokszor pont abból sülnek ki, ha a régi jó megoldásokat az új tudással bővítjük.
Profibarkács.hu –  Az év 365 napjában Megbízható Bolt
Profibarkács.hu – Az év 365 napjában Megbízható Bolt
A 2022-es év után 2023-ban is az év minden napján kiérdemelte a Profibarkács.hu debreceni barkács webáruház a jól ismert Árukereső szolgáltató „Megbízható Bolt” minősítését.
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
Több mint ezer terméket kínál speciális táplálkozási igényekre a SPAR
A SPAR akcióiban rendszeresen találkozhatsz mentes és egészségtudatos termékekkel is!