Cívishír
2020.05.03. 11:11
A cívisvárosban 355 állampolgárt vonnak be az egyetemi tesztelési programba.
A hosszú hétvégén a Debreceni Egyetem szakemberei elkezdték szűrni új koronavírusra azt a 355 debreceni állampolgárt, akiket korosztályuk és lakóhelyük alapján tudományos megközelítéssel, személyük szerint véletlenszerűen válogattak össze. Az orvosegyetem – mint arról már írtunk – három másik intézménnyel közösen összesen majdnem 18 ezer magyar állampolgárt tesztel a hónap első felében azzal a legfontosabb céllal, hogy következtethessen a lakosság átfertőződöttségére.
A Debreceni Egyetemi Klinikai Központ elnöke május 3-i sajtótájékoztatóján emlékeztett, nekik mintegy 4 ezer állampolgárt kell szűrniük Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék összesen 110 helységében. – Ebben a két hétben az előzetes egyeztetéseket követően előre megbeszélt időpontokban, helyszíneken fogadjuk a program résztvevőit. A szűrőbuszaink május 4-én indulnak el a helyszínekre. A vizsgálatok során PCR tesztet (mintavétel a garat, az orr nyálkahártyájáról) és vérvételt végzünk. Ez utóbbi többcélú, egyrészt a népbetegségeket igyekszünk kiszűrni (májfunkció, pajzsmirigyfunkció, vércukorszint ellenőrzése stb.), másfelől vizsgáljuk a koronavírus elleni esetleges antitest termelődést a vérben. A lényeg, hogy tényszerű következtetést vonhassunk le a magyar lakosság átfertőzödöttségéről. Így tudunk hatékonyan készülni a későbbiekre, ugyanis a járványnak még biztosan nincs vége. A különféle szabályozások eredményeként sikerült laposan tartani a járványgörbét, de akármelyik pandémiát nézzük, mind 12-24 hónapig tartott – összegezte Berényi Ervin, aki kőkemény logisztikai feladatként írta le a kéthetes műveletet. Hozzátette: a megyei kórházak rendkívül nyitottan fogadták a programot, segítik a megyeszékhelyi lakosság szűrését.
Berényi Ervin kérdésünkre elmondta: Debrecenben jelenleg három COVID-19 pozitív beteget látnak el kórházi körülmények között. Egyiküket negyedik hete lélegeztetik, állapota stabil. – Rendkívül furcsa ez a helyzet. Az egyik betegnek öt hete volt először tüdőgyulladása, de negatívnak bizonyult. Jól van, egészséges, ám közben pozitívvá vált. Egy másik, aki szintén jól van, hetek óta pozitív, és nem tűnik el belőle a vírus. A már említett, lélegeztetett beteg is vált már negatívvá az elmúlt időszakban… Az összes többi, Hajdú-Biharban nyilvántartott fertőzött nincs olyan állapotban, hogy kórházi kezelésre lenne igény – tette hozzá.
![]() | Közel háromezer koronavírus-fertőzött van hazánkbanHajdú-Bihar megyében továbbra is 23 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván. |
– Azt korábban közöltük, hogy a daganatos, az immunhiányos és még egy sor beteg esetében nem változik az ellátás, hiszen másként életveszélyes állapotba kerülnek. A gyakorlatban eddig sem csak klasszikus akut ellátás zajlott (akutnak a gyorsan kialakuló, rövid lefolyású betegséket nevezzük). Így például a sebészeti klinikán a műtétek száma nem ötödére, harmadára esett vissza, hanem a korábbi mennyiség legalább felét most is elvégezzük. Nem kérdés, hogy nemcsak a sürgősségi eseteket, hanem mindenkit megoperálunk, akit szükséges – hangsúlyozta.
De akkor mi változik?
Berényi Ervin úgy fogalmazott, a rendszert nem lehetséges egyik napról a másikra újraindítani, most a legnagyobb feladat annak kidolgozása, hogy miként közelíthetnek a korábbi működés felé. Ezzel összefüggően rendkívül sok a kérdés, hiszen az ellátás során vigyázni kell a betegekre és a személyzetre.
– Így például az ambulanciáknál nem alakulhatnak ki sorok, vagyis kevesebb beteget lehet megvizsgálni adott idő alatt. A felduzzadt várólistákat, előjegyzéseket nem tudjuk pillanatok alatt eltüntetni, de mindent megteszünk az érdekében. A szakrendelések jelenleg is tartják a kapcsolatot a betegekkel online vagy telefonon, a következő hét arról szól majd, hogy a páciensek állapotát felmérjük, és annak megfelelő ellátást alakítunk ki. Előkészítettük a kormányzati törekvéssel harmonizáló virtuális ambulancia projektünket, ezt elindítjuk – mondta. Megjegyezte, minden hozzájuk érkező beteg PCR tesztjének elvégzésére nincs kapacitás, még európai uniós szinten sem, de nagyon odafigyelnek a védekezésre. Miközben úgy kell normalizálni az ellátást, hogy bármikor vissza tudjanak állni a tömeges koronavírusos megbetegedések esetén érvényes üzemmódba.
RaL
![]() | Debreceni egészségügy: szétszedik, és újra összerakják a rendszertVezetőváltások, külső vállalkozók leépítése, hálapénzzel kapcsolatos szabályozás, betegút-újraszervezések, órás kör. Interjú a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnökével. |
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Kisebb tó alakult ki a debreceni lakónegyedben.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.10)