Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

44 millió forint értékű adomány a Richtertől

| 2020. 04. 28. | 17:35:00
A Debreceni Egyetemet és az ELTE-t támogatják.
44 millió forint értékű adomány a Richtertől
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara számára 38 millió, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara számára pedig 6 millió forint értékben biztosít tárgyi adományt a Richter Gedeon Nyrt. Az egyetemeknek kutatási és oktatási célokra átadott eszközök korábban a biotechnológiai kutatási és fejlesztési munkát szolgálták a vállalatnál.

A Richter Gedeon Nyrt. nem csak saját szakembereinek képzésének, de a társadalmi felelősségvállalási tevékenysége keretében a hazai természettudományos képzésnek is kiemelt figyelmet szentel. Ennek keretében a társaság szoros együttműködést alakított ki számos hazai felsőoktatási intézménnyel, köztük a Debreceni Egyetemmel és az ELTE-vel is, amely részeként egyebek mellett gyakorlati helyet, valamint szak- és PhD dolgozatírási lehetőséget biztosít a releváns szakokon tanulmányokat folytató hallgatók számára.

– Alapítóként több, az oktatás és a természettudomány területével foglalkozó alapítvány munkáját is támogatja a Richter. A Richter Gedeon Talentum Alapítványt például évről-évre 100 millió forintos nagyságrendben biztosít forrást a természettudományos képzésben résztvevő tehetséges fiatalok számára a „Richter Gedeon PhD Ösztöndíj” révén, vagy a hallgatók kutatási feltételeinek fejlesztésével – mondta el dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit, a Richter támogatáspolitikáért és alapítványi tevékenységek koordinálásáért felelős vezetője.

További híreink
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
...de az NA hozta el a happy endet – vallotta egy drogfüggő Debrecenben.
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Például az egyre súlyosbodó aszályhelyzetre.
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Vitézy Dávid posztolt a Facebook-oldalán.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
Együttműködést kötöttek a gyógyszeripar jövőjéért Debrecenben
A partnerség célja a kutatás-fejlesztés erősítése is.
Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Harminchat nemzet ételeit kóstolhatták Debrecenben
Az egyetem rendezvényére minden eddiginél többen látogattak ki.
Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
Király kapott domborművet a Debreceni Egyetemen
IV. Károly utolsó magyarországi közszereplése a városhoz kötődik.
Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Korszakváltás a Debreceni Egyetemen
Szilvássy Zoltán átadta a rektori láncot Bács Zoltánnak.
Innovatív módszerek az SNI-s gyermekekért
Innovatív módszerek az SNI-s gyermekekért
Konferenciát tartottak Hajdúböszörményben.
Digitális mesemondók: debreceni gyerekek versengtek
Digitális mesemondók: debreceni gyerekek versengtek
Prezentációban mutatták be legkedvesebb Lázár Ervin meséiket.
Mozgástér pont nyílt Debrecenben
Mozgástér pont nyílt Debrecenben
Amíg a gyerek edz, a szülő se tétlenkedjen.
Karrierút a debreceni laborból az iparba
Karrierút a debreceni laborból az iparba
Szakmai napon találkoztak a munkáltatók és a hallgatók.
Gyöngytyúkok élnek a Böszörményi úti campuson
Gyöngytyúkok élnek a Böszörményi úti campuson
„Bio-rovarirtóiként” működnek a Debreceni Egyetemen: pusztítják a kullancsokat és a krumplibogarakat.
Maszkviselés: enyhítettek a szabályokon Debrecenben
Maszkviselés: enyhítettek a szabályokon Debrecenben
A berettyóújfalui kórházban sem kötelező a viselése mindenhol.
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Debreceni autóverseny mögé állt be a Schaeffler
Ismét rajtvonalhoz állnak a legkisebbek.
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Nagy munka kezdődhet Vámospércsen
Kiírták a közbeszerzést.
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Régi elvárás a Debreceni Köztemetőben
Megújulna a Tükörtó; a sírokhoz már a mobiltelefon is odavezet.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Az első fordulóban kikapott.
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
A veterán járművek felvonulása után kiállítás, zene és közösségi program várta az érdeklődőket.
Lottó: közel a félmilliárdhoz
Lottó: közel a félmilliárdhoz
Sok pénzt ér az öttalálatos szelvény.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés