Hirdetés

Három gyerekkel egyedül, betegen. Debreceniek, vigyünk karácsonyt Julinak!

civishir.hu

2018.11.20. 11:54

Három gyerekkel egyedül, betegen. Debreceniek, vigyünk karácsonyt Julinak!
A kép illusztráció

Csapás csapás után, rossz döntések sora, és a remény, ami nem halhat meg! Adománygyűjtés!

Hirdetés

Hirdetés

Mennyi terhet lehet rárakni egy családra? Mit mérhet még rá arra a sors, akire már így is pakolt többet az elégnél? S mindeközben ugyan mit bír el egy nő? Főleg: meddig? Erről szól Juli története, akinek az idén 10 éves Cívishír nagyon szép karácsonyt szeretne vinni az olvasók segítségével.

Juli

A 42 éves Juli életében csapás csapás után következett úgy, hogy közben ott vannak a gyermekei, akiket egytől egyig imád. Ilyenkor egy anya (mi mást tehet?) tartja magát, erőt sugároz, akkor is, ha az fogytán van.

A törékeny asszony hangja kemény, megedzették az utóbbi évek: az ország nyugati végétől több állomáson – Csornán, Mosonmagyaróváron és Székesfehérváron – keresztül sodródott Debrecenbe, most a város szélén élnek. A kis ház a sajátja, ám még hitel van rajta, amit havi 30 ezer forinttal törleszt. 2012-ben, harmadik terhességét követően fedeztek fel nála egy miómát, amit saját bevallása szerint is elhanyagolt, azt mondja, ez lehet annak a hátterében, hogy ma méhnyakrákban szenved, túl van a kemoterápiás kezelésen, amitől sajnos nem javult az állapota, így hamarosan műtét vár rá. Közben a három gyermek mellett a szklerózis multiplexben szenvedő bátyjáról is gondoskodik, aki velük él. Juli, akinek varrónő és gépi takarító végzettsége is van, állandó munkahellyel nem rendelkezik, de a betegségével összefüggő gyógykezelések, a három gyerek ellátása és a testvére gondozása jelenleg nem is tenné lehetővé, hogy állást vállaljon.

Havi 76 650 forint bevételük van, a bátyja pedig 73 000 forint nyugdíjat kap, aminek a java gyógyszerekre és pelenkára megy el – így élnek havi 150 000 forintból. Öten.

Érthetően nagyon szerény körülmények között. Segítsége egyáltalán nincs: a szülei már nem élnek, a gyerekek apukái kiléptek az életéből.

A gyerekek

Juli nagyfia 13 éves, enyhe sérüléssel él, ezért a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Általános Iskolába jár, ahogy a 11 éves lánya is, ugyanis hiperaktív. A kisebbik fiú 6 éves, óvodás, ő jövőre kezdi az iskolát. A két nagyobb gyerek édesapja szabadságvesztését tölti, így Juli rá egyáltalán nem számíthat, és bár a kicsi fiú apukája időnként még jelentkezik, igazi támogatást tőle sem várhat. Bár Juli a lehetőségeihez mérten igyekszik mindent megadni a gyerekeknek, karácsonyi ajándékokra már biztosan nem fog telni.

Rossz döntések sorozata? Lehet. Szerencsétlenségek sorozata? Igen. A jó sors, ami elkerülte Julit? Talán. Ami biztos: Julinak élnie kell és boldogulnia. Megváltást, teljes felépülést nem, de reményt és egy szép ünnepet vihetünk Julinak és családjának.

A karácsony

Juli kikötötte: pénzt nem kér. Viszont jó volna téli tüzelő, de egy kiló krumpli is. Azaz bármi, ami egy háztartásba szükséges: mosópor, tisztálkodószerek, tartós élelmiszer. A gyerekeknek koruknak megflelő játék, iskolai felszerelés, ruha, cipő.

Méretek

  • 13 éves fiú: 158-as ruha, 38-as cipő
  • 11 éves lány: M-es ruha, 35-36-os cipő
  • 6 éves fiú: 112-116-os ruha, 28-29-es cipő.
  • Juli: M-es ruha, 37-38-as cipő

Hétköznapokon munkaidőben adományaikat december 15-ig a Cívishír szerkesztőségébe várjuk. (Debrecen, Piac utca 28/B – Valójában Gambrinusz köz, az antikváriummal szemben, 20-as kapucsengő). Érdeklődni e-mailben lehet: szerkesztoseg@civishir.hu.

Juli teljes neve, címe és elérhetőségei a szerkesztőségben.
Cívishír

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.