2018.11.22. 13:02
Huszonkét éves története alatt az idei lesz a legjobb szezon.
A Nyíregyházi Állatpark végzett az első helyen a 250 ezer és az 500 ezer látogatószám közötti európai állatkertek rangsorában, az egyik független állatkerti elemző szervezet által készített felmérésének eredményét csütörtökön ismertették a szabolcsi megyeszékhelyen.
Anthony Sheridan állatkertszakértő alapítványa 29 ország 126 állatkertjét vizsgálta meg mintegy negyven szempont alapján. A Nyíregyházi Állatpark a félmillió látogatószám alatti kategóriában negyvennégy állatpark közül lett a legjobb 2018-ban, megismételve ezzel a 2015-ben - két másik dániai állatparkkal holtversenyben - elért elsőségét.
A kiemelkedő jelentőségű és ikonikus állatkollekciójával, folyamatos fejlesztéseivel Európa legjobb tizenkét állatkertje közé emelkedett a nyíregyházi Sóstó Zoo - emelte ki a szakember
A díjátadással egybekötött eseményen Gajdos László, az állatpark igazgatója elmondta, hogy huszonkét éves története alatt az idei lesz a több mint ötezer állatot bemutató sóstógyógyfürdői látványosság legjobb szezonja, az előzetes adatok szerint az állatpark év végéig átlépi az 530 ezres látogatószámot.
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Átvizsgálják az épületeket.
Sokat köszönhet neki a hazai gyermektraumatológia.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.08)