Hirdetés

Történelmi szerződés Debrecenben az autóipari óriással – FOTÓGALÉRIÁVAL

Cívishír

2018.10.12. 11:57

Történelmi szerződés Debrecenben az autóipari óriással – FOTÓGALÉRIÁVAL
Az ünnepélyes szerződéskötés (Fotók: Fogarasi Renáta, Cívishír)

A BMW aláírt a cívisvárosban.

Hirdetés

Ünnepélyes külsőségek mellett aláírta a kormány, Debrecen és a BMW képviselője a német multicég cívisvárosi beruházásához kapcsolódó szerződéseket október 12-én.

A BMW Csoport igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja,  Oliver Zipse (képünkön) hangsúlyozta: ahol a BMW gyárat épít (márpedig 30 üzemük van világszerte, Kínától Európán át az USA-ig), ott a régió is fejlődésnek indul. Elhangzott az is, hogy két év alatt 160 helyszínt vizsgáltak meg, mielőtt elkötelezték magukat Debrecen mellett. Az évi 150 ezer személyautó gyártására létrehozandó üzem a cég legfejlettebb technológiáival rendelkezik majd, s jövőre, a szükséges infrastruktúra létrehozása után már kezdenék a tereprendezést Debrecen északnyugati részén. 

A BMW 2017-ben 2,4 millió gépjárművet értékesített, ebből 1,1 milliót Európában, s céljuk, hogy a termelés és az értékesítés azonos régióban történjen. Bemutatták a debreceni gyár igazgatóját, Michele Melchiorre-t is, aki nem csak az autóiparban, hanem a repülőgépiparban is szerzett már tapasztalatokat.

Szijjártó: busás megtérülés

Szijjártó Péter kiemelte, a világ egyik vezető vállalatának döntése egyszerre különleges elismerés Debrecennek és Magyarországnak, a magyar emberek szorgalmának és szaktudásának. A külgazdasági és külügyminiszter megköszönte a BMW-nek a tárgyalások alatt tanúsított „korrekt és tiszteleten alapuló magatartást”, s azt is, hogy „a szemüknek hittek, nem másoknak”. – Az ilyen sikerek igazolják, hogy jó döntés volt bevezetni Magyarországon Európa legalacsonyabb adóit és legrugalmasabb Munka törvénykönyvét, a német mintájú duális képzést és átszervezni a felsőoktatást – említette. 

A kormány 12,3 milliárd forint készpénz támogatást biztosít a beruházáshoz, ami Szijjártó Péter szerint „busásan meg fog térülni Debrecennek, a magyar gazdaságnak és Magyarországnak”.

Ma a világgazdaság egy öldöklő versenyre hasonít – folytatta –, ahol a vállalatok egymással versenyeznek a fogyasztókért, a technológiákért, az országok pedig ezen beruházók jóindulatáért és a befektetéseiért. Arról is beszélt, hogy a jelenleg zajló negyedik ipari forradalmat az autóipar vezényli, amely ma „Magyarország gerincoszlopa”, s ami kapcsán már nem csak ideiális termelési helyszín vagyunk, hanem a magas hozzáadott értékű kutatás-fejlesztési iparágakat is fogadhatjuk.

– A magyar autóipar az elmúlt években rekordokat halmazott, a termelés értéke tavaly meghaladta a 8 ezer milliárd forintot, idén pedig feltehetően túllépi a 9 ezer milliárdot. Ennek minőségét pedig jól jelzi, hogy a termékek 91,1 százalékát exportáljuk. A debreceni BMW-beruházás segíteni fog abban, hogy az országos GDP-növekedés pályája tartósan és bőven 4 százalék felett maradjon – jelentette ki. Arról is beszámolt, hogy az autóipari szereplők közül a BMW vásárolt a legnagyobb összegben Magyarországról, 90 itteni vállalattól összesen 450 milliárd forintnyi terméket. A magyarországi német cégek egyébként 300 ezer embert foglalkoztatnak.

A miniszter köszönetét és elismerését fejezte ki a 14 hónapos tárgyalást végrehajtó „profi” csapatnak, Debrecennek és Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek is.

Papp László az egyetértés fontosságát hangsúlyozta

Papp László, Debrecen polgármestere köszöntőjében aranybetűsnek nevezte ezt a napot, ami a város történelmi ambícióit váltja valóra, s amelyik új korszakot nyit az életében. Kiemelte, a beruházást (és az ahhoz kapcsolódó döntéseket) teljes egyetértés kísérte a város közgyűlésében, e tekintetben tehát

„nem volt kormánypárt és ellenzék, csak egy közös érdek”, hogy az együttműködés létrejöjjön.

– Kijelenthetjük, a közös jövőt a legteljesebb egyetértés mellett kezdhetjük építeni. Törekvéseink lényege, hogy gondoskodni tudjunk mindazokról, akik életüket, jövőjüket Debrecenre bízzák. A legnagyobb felelősség és kihívás számunkra úgy végezni a munkánkat, hogy Debrecen életre szóló, izgalmas kaland legyen. Olyan otthon, ami megvéd, biztonságot, lehetőséget ad álmaink megvalósítására – jelentette ki. A polgármester szerint éppen ez előbbi volt a tétje a beruházásért folytatott versenynek: – Debrecen a régió legnagyobb integráló erővel rendelkező városaként egyet jelent majd a fejlődéssel, a növekedéssel, a a magas színvonalú tudással és a versenyképes munkalehetőséget sokaságával.

Rokonszenv övezi a BMW érkezését annak a felmérésnek a tükrében is, ami által a debreceniek véleményét kérdezték meg. A polgármester közlése szerint 94 százalék pozitívan, 41 százalék pedig rendkívül pozitívan értékelte az eseményt.

Az idén július végén bejelentett 1 milliárd eurós beruházással ezer munkahely jön létre.

A szerződéskötés napjára több miniszter (Szijjártó Péter mellett Palkovics László is) Debrecenbe érkezett a BMW képviselői mellett, ezért a közlekedők többször is forgalomtorlódást tapasztalhattak a városban.

RaL

Galéria

BMWDebrecenberuházásPapp LászlóSzijjártó Péter

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.