Szabolcsihír
2018.07.19. 19:58
Valószínűleg a gólyakertben lesz az állandó otthona.
Műlábat kap a Nyíregyházán mentett kis gólya - ezt Nagygyőry Anna, a hortobágyi madárkórház önkéntese mesélte el a Szabolcsihírnek.
![]() | Miért a Népszava, és miért nem a Népszabadság?Budapest – Szanyi Tibor más témában tartott sajtótéjékoztatót, de megkérdezték tőle, hogy miért éppen a Népszava előfizetését teszik kötelezővé az új tagok számára. |
Az évek óta madármentéssel foglalkozó, biológia szakos egyetemista (a képen nővérével és a mentett gólyával) vette magához július elején az Írisz utcai fészekből kipottyant kis gólyát, miután édesapja és a tűzoltók lehozták a magasból, ahol a lába és a szárnya is belegabalyodott a bálakötöző madzagba.
Anna másnap Nyíregyházáról a hortobágyi madárkórházba szállította a gólyát, ahol elvégezték rajta a szükséges vizsgálatokat.
![]() | Vona lebuzizta az LMP-tOroszlány, Tatabánya – Vona szerint az LMP úgy öltözködik a Parlamentben, „mintha a sorok között buzifelvonulás lenne”. A pártelnök a Fidesz képviselőit sem kímélte. |
Itt megállapították, nem csak a lába sérült a fészekből kiesett, vagy kidobott madárnak.
Mint Anna elmondta, kiderült, a gólya egyik szárnya korábban áramütést szenvedhetett, de ez helyrehozható, fogja tudni használni. Viszont műlábra lesz szüksége.
A gólyának nem akármilyen műlába lesz ám, ugyanis
Előbb azonban meg kell erősödnie a gilicének, akinek az általános állapota egyébként jó. Van étvágya, halat és húst eszik, és már próbál hangot is kiadni, ami jó jel.
A jó minőségű műlábbal pedig szinte teljes életet élhet majd a hortobágyi gólyakertben. Habár nem hagyhatja el a helyet, családot alapíthat és szaporodhat.
Cs.K.
Átadták a Professor Emeritus, valamint a Doctor honoris causa címeket is.
A helyszínelés miatt nő a menetidő.
Felkészülés a jövőre.
Pályázati forrásból újítják fel.
Átvizsgálják az épületeket.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.06.10)