Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Üzletileg is szakított a Debrecen Eye

| 2018. 04. 10. | 20:17:00
Senki sem számított ekkora érdeklődésre. Még nagyobb kerék érkezhet.
Üzletileg is szakított a Debrecen Eye
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ötvenhatezer jegyet adtak el a tavalyi debreceni adventi vásár szenzációjára, a Debrecen Eye-re, vagyis a főtéren felállított óriáskerékre. A nettó 71 millió forintos forgalmat hozó attrakció vonzereje a vásár és a kísérő programok megrendezéséért most először felelős Főnixet is meglepte, amely saját üzleti kockázatára szerződött le a német üzemeltető céggel. 

A Cívishír megtudta: a tavaly november 24-től január 7-ig tartó időszakban 40 ezer 803 felnőtt, 11 ezer 676 gyermek/nyugdíjas és 3578 családi jegyet értékesítettek. Az elszámolást követően kiderült: az előzetes megállapodásnak megfelelően a Főnix Rendezvényszervező nettó árbevétele 9,4 millió forint, míg a Christian Göbel GmbH nettó 62 millió forintot keresett. Ez az összeg fedezte a kerék 200 ezer eurós (mintegy 62 millió forintos) szokásos bérleti díját. Kiderült, hogy a német vállalkozó bevételére egyébként a Főnixnek előzetesen 80 ezer eurós (24 millió forintos) garantált fedezetet is kellett vállalnia, amely jelentős teher lett volna a debreceni nonprofit cég számára, ha nem jönnek az eredmények.

A garanciavállalásra azért volt szükség, mert a német vállalkozó jelentős kockázatot vállalt azzal, hogy kiemelt időszakban – advent idején – a megszokott nyugat-európai helyszínek helyett egy számára ismeretlen városnak, Debrecennek szavazott bizalmat. A végső összegből még levonandó az óriáskerék Németországból történő ideszállításáért kötelezően kifizetett mintegy 4 millió forint. Az önkormányzati nonprofit cég ügyvezetője, Bódor Edit kiemelte, eredetileg nullszaldósra tervezték az egyenleget, ehhez képest 9,5 millió plusz bevétel keletkezett. 

Újabb hozadék, hogy az óriáskerékkel Debrecen másfél hónapon keresztül folyamatosan megjelent az országos és nemzetközi médiában és a közösségi oldalakon. A városmarketing csúcsra járatása mellett a szponzorok figyelmét is felkeltette a Debrecen Eye. A „DebreSzem” – ahogy a megyei napilap egyik szerkesztője elnevezte – a belvárosi üzleteknek és az adventi vásár szereplőinek is komoly forgalmat hozhatott.

Tömegesen is megjelentek külföldi egyetemisták

Kérdéseinkre a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: az óriáskerekek üzemeltetésével foglalkozó német cég – az európai piac egyik vezető vállalata – tavaly tavasszal kereste meg őket, de akkor a virágkarneváli megjelenést az időszűke miatt már nem tudták összehozni. Hiszen egy ekkora, 33 méteres berendezésnek – a vidámparkok királynőjének – már a puszta felállítása is többféle vizsgálatot feltételez, ráadásul a programok lebonyolítását is megnehezítette volna.

– Azt azonban már akkor is világosan láttuk, hogy a lehetőséget nem szabad elengedni. Tudni kell, ezek az attrakciók Nyugat-Európában rendkívül népszerűek. Az adventi vásár esetében a szakrális programok és a gasztrokínálat vonatkozásában, úgy éreztük, képesek vagyunk az ünnepi hangulatnak megfelelni. Viszont szükségünk van olyan minőségi látványosságra amivel az előbbi kettőt kiegészítve, még több ember érdeklődését is fel tudjuk kelteni. Az érdeklődés felkeltése a vártál is jobban sikerült, mert a jegyvásárlók között megjelentek az eddig távol maradó külföldi diákok is. A Debrecenben tanuló egyetemisták az a réteg, akiket sokat emlegetünk, mondván milyen jó volna többet látni a városi rendezvényeken, ám annál nehezebben tudjuk megszólítani őket, – mutatott rá Bódor Edit.

Bódor Edit, a Debrecen Eye ünnepélyes üzembe helyezésekor

A kultúrában is kockáztatni kell!

A Cívishírnek elmondta: a német cég – az üzleti kockázatát csökkentendő – 80 ezer eurós garanciát kért, vagyis a Főnixnek ezt az összeget akkor is ki kellett volna fizetnie, ha az óriáskerékre senki nem ül fel.

Ez nem annyira meglepő, ha tudjuk, egy ilyen berendezés közel 1 milliárdos befektetést kíván, amit ki kell termelniük az üzemeltetőknek. A Főnixnél fel is lélegeztek, amikor már látható volt a látványosság iránti lelkesedés, így nem kellett izgulniuk a mintegy 24 millió forintos garantált bevétel miatt. – A legrosszabb, hideg, esős, szeles hétvégén 90 ember váltott jegyet és volt 4 ezres látogatószámot hozó szombatunk, vasárnapunk – jegyezte meg, kiemelve: az üzemeltetők profitorientált vállalkozások, amelyek oda viszik a kerekeket, ahol a legjobb üzleti feltéteket találják.

A hosszú távú együttműködés reményében a bérleti konstrukció feltételeinek kialakításakor a megrendelőnek rugalmasnak kell lenni, hiszen nagyon könnyen hoppon maradhatnak, amennyiben az ezzel foglalkozó vállalkozások úgy érzik, másutt több pénzt kereshetnek. 

Debrecen Eye idén is lesz, sőt – tudtuk meg – akár a tavalyinál is nagyobb „királynő” teheti tiszteletét a „kálvinista Rómában”.

A HVG egyébként több adventi vásárt pontozott az ár, a kínálat, a külsőségek és programok függvényében, az összevetésben a debreceni a második helyet érte el országosan, az óbudai kivételével az összes fővárosi rendezvényt lenyomva.

A Campus sem a pénzre hajtott

Az óriáskerék a tavaly júliusi Campus Fesztiválon szintén elérhető volt. Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató a Cívishírnek úgy nyilatkozott, a berendezésekért komoly verseny zajlik, amiben a keleti-európai megrendelők eleve hátránnyal indulnak a gyengébb fizetőképes kereslet miatt (vagyis az üzemeltetők nagyobb piaci kockázattal számolnak, mint Nyugaton).

– Mi például nem részesültünk a bevételből, ami három nap alatt elérte a 12 millió forintot. De nem is volt szándékunkban, fontosabbnak láttuk azt a marketingértéket, amelyet az óriáskerék hozott a Campusnak. Hihetetlen sok posztot generált a közösségi médiában, jóval többet, mint maguk a koncertek – fűzte hozzá.

A Campusnak tavaly egyáltalán azért volt esélye a látványosságra, mert az üzemeltetőnek „útba estek” egy kolozsvári fesztiválra menet. Korántsem biztos, hogy az idei Campuson lesz óriáskerék, a fesztivál szervezői még tárgyalnak az üzemeltetőkkel.

Ratalics László 

További híreink
Bárány Róbert Díjat kapott a debreceni kutató
Bárány Róbert Díjat kapott a debreceni kutató
Duncan V. Mifsudot a kísérleti űrkémia érdekli.
A szoptatást népszerűsítették Debrecenben
A szoptatást népszerűsítették Debrecenben
Nemcsak a babának, hanem az anyának is jó.
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Figyeljen, aki ingatlanügyet intézne!
Debrecenben, Berettyóújfaluban, Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón és Püspökladányban változik az ügyintézés.
Kutyája mentette meg egy debreceni férfi életét
Kutyája mentette meg egy debreceni férfi életét
Régi barátja rágyújtotta a házat.
Debrecen és Budapest között csak tartalék hólyaggal!
Debrecen és Budapest között csak tartalék hólyaggal!
A modern FLIRT-vonatokon nem mindig működnek a mosdók. A MÁV válasza megdöbbentő.
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Ingyenes házi segítségnyújtás Debrecenben
Ingyenes házi segítségnyújtás Debrecenben
Igényfelmérő lap kitöltésével lehet jelentkezni.
Balesetben elhunyt Kathi Béla
Balesetben elhunyt Kathi Béla
A testépítő 46 éves volt.
Autók ütköztek a Nagyerdőn
Autók ütköztek a Nagyerdőn
A debreceni tűzoltók és mentők már a helyszínen.
Egy idős férfit keresnek Debrecenben
Egy idős férfit keresnek Debrecenben
Egy egészségügyi intézményből tűnt el.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A drogosok kétharmada rekreációs fogyasztó
A drogosok kétharmada rekreációs fogyasztó
Vagyis semmi bajuk nincs az életben, magasan kvalifikáltak, jól keresnek – hangzott el Esztergomban.
Hirdetés
Hirdetés
Közétkeztetés: 85 ezer gyerekről nyáron is gondoskodnak
Közétkeztetés: 85 ezer gyerekről nyáron is gondoskodnak
A gyermekek egészséges fejlődéséhez a napi meleg és egészséges étel kiemelten szükséges.
Bárány Róbert Díjat kapott a debreceni kutató
Bárány Róbert Díjat kapott a debreceni kutató
Duncan V. Mifsudot a kísérleti űrkémia érdekli.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
Támogatott tartalom
Rászoruló fiatalok jelentkezését várja a Corvinus
Rászoruló fiatalok jelentkezését várja a Corvinus
Érettségizetteknek felkészítő tehetségprogram indul.
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Hirdetés
Hirdetés