2017.09.26. 08:03
Mintegy 750 adag ételt tekertek össze.
A Debreczeni Zamat Fesztivál és a Hadházi Káposztás Napokon a látogatók 250 hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetésére gyűjtöttek össze adományt. A Tekerj, hogy segíthess! program 2016-ban indult a Budapest Bike Maffia és a Cofidis együttműködésében.
Az országos turné Hajdú-Bihar megyei állomásain a helyi érdekeltségű Debrecen Bike Maffia önkéntesei közreműködésével 750 adag ételt tekertek össze a gyerekeknek a résztvevők.
Hazai felmérésekből kiderült, hogy 36–54.000-re tehető azon gyerekek száma, akik számára a napi háromszori étkezés nem biztosított Magyarországon. A hátrányos helyzetű gyermekek alultápláltsága mögött elégtelen mennyiségű és kedvezőtlen minőségi összetételű étkezés áll. A Tekerj, hogy segíthess! program elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet erre az össztársadalmi problémára, valamint, támogatást gyűjtsön a rászorulók számára.
A gyermekéhezés problémájának enyhítésére a Budapest Bike Maffia és a Cofidis Magyarország először 2016-ban fogott össze, akkor három nap alatt 1365 gyerek napi étkezését sikerült fedezni, idén tavasszal pedig két nap alatt 1188 gyermek étkezésére gyűlt össze támogatás. Ősszel négy vidéki helyszínnel bővült a program, eddig Szegeden, Pécsett tekerhettek a látogatók, hétvégén pedig Debrecenen és Hajdúhadházon rendezték meg az akciót, ahol a rossz idő ellenére két nap alatt 250 gyerek napi étkezéséhez elegendő, 750 adag adomány gyűlt össze.
A Tekerj, hogy segíthess! programon a résztvevők kerékpárokra pattanva, rövidtávon tehették próbára a gyorsaságukat, és versenyezhetnek görgőkre szerelt bicikliken, az 1 km-es versenytáv letekerése három gyerek napi étkezését fedezte a jótékonysági akción.
A két szervezet a jövőben további közös megmozdulásokat tervez, melyben hangsúlyos szerepet fog kapni mind a társadalmi támogatás, mind a civil együttműködés.
Ő pedig írt egy búcsúlevet.
A debreceni dandár a Magyar Honvédség legnagyobb szárazföldi katonai szervezete.
Az Apolló Superiort betemette a múlt. Más elképzelések vannak a belvárosi tömbbel.
Egy 22 éves férfi szenvedett sérülést.
A polgármester hétfőn este jelentette be.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.10.04)